Est azúrkékre
Vált, csillagfény remegős.
Aranykalász ring.
*
Bágyadt madárraj
Búzában, szemet keres.
Aratás, közel.
*
Perzselő hőség,
Friss levegő elakadt…
Aratás idő.
*
Zöld hegyek alatt,
Barna gabonamezők.
Aratáskezdés.
*
Hajnal fényében
Fürdik a búzamező.
Aratás kezdet.
*
Dühöng a meleg…
Nap gyilkos lehelete.
Reggel, aratás.
*
Az este lomhán
Toporog, éjjelt terít…
Reggel, aratás.
*
Hömpölygő felhő,
Néha kis árnyékot ad.
Izzadós kaszás.
*
Mező hóhéra
Kaszás képében arat.
Kaszák, jól fentek.
*
Érlelt gabona.
Cséplőgépet etetik.
Kenyér és tarló.
*
A búzamező
Terem, Nap kalászt érlel.
Új kenyér ünnep.
*
Határ, sárgulós.
Gabonacsonk teríték.
Termés honbárban.

Vecsés, 2018. július 27. – Kustra Ferenc József– íródott: haiku csokorban.

Mint rongycafat a létem,
Kukába kellene kidobni…
Csak kikén’ vágni.

Létem, még rongycafat sem!
Mért’ épp’ én vagyok elátkozott?
Ősi átokban.

Hetedíziglen történt,
Valaki nagyon elátkozott.
Hogy egye fene…

Ekkor gerincembe a
Dárdát belevágták, meghaltam!
Átok már minek!

Az ötös és hatodik
Csigolyák… nem viselkednek jól.
Dárda csak roncsolt.

Időben: Nagy Francia
Forradalomkor, vajh' mi történt?
Ősöm mit csinált?

Vecsés, 2024. június 21. -Kustra Ferenc József- íródott senrjon csokorban, önéletrajzi írásként.

Szívem szeret egy hű melódián,
Téged keres minden dallamán.
Minden utam tehozzád vezet,
Egy álomvilág köt össze veled.
Szerelem
Szívem szeret egy hű melódián,
Az ifjúságunk legszebbik nyarán,
Tova tűntek mint egy délibáb,
Csak szól szomorúan sír a gitár,
Szerelem
Hát játszd újra el a szívem dallamát,
Keserű könnyeink fájó hajnalát.
Szívem szeret az emlékeim harmatán,
Hó szín reményű fénylő csillagán,
Úgy szeret.
Próza: miért sír a szív ennyi év után,
Miért öregszünk meg ilyen korán?
Örökké játssza a dalt a szívünk ritmusán.
S őrzi az elmúlást a teli holdvilág
Szívünk fölött egy őrző angyal szállt.
Szerelem.

Nyáridőben…

A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre,
Én nem ugrok el, de élvezettel vetem magamat e fűbe…
A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre.

Ott is ér a nap éltető sugára,
Arcomon mit rop… a bíborfény tánca.
Tenni eme szépség ellen nem tudok, nem akarok, rabul ejtett,
Most már a nap-közbeni napsütéses nyugalmamnak befellegzett.

Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor,
Sőt, minden alkalommal kicsi tán' meghalok ilyenkor…
Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor.

Még ne gyere fekete homály, félem, hogy korán elragadsz,
De ha túlélem, akkor majd látom, mikor reggel elhaladsz!

Vecsés, 2017. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrösben.

Az átok tán’ semmi, de nagyon ’sötét’…

(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!

(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.

(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.

(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…

Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?

Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…

Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.