Idő 
Értékelés 
Értékelés S Lám,
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.
Felhők között legelésző égi bárány,
Hangfoszlány az éteren túl,
Testem leszáll,
Földre érve lettem
Nyomorgó, elnyomott.
Gyűlölettel övezett,
Trónfosztott, guberáló koldus.
Láp, mocsár, ingoványok szülötte,
Fekete füstszmog ivadéka.
Söpredék, nemkívánatos betolakodó!
Elvágyom innen felhők közé,
Lenni legelésző égi bárány.
Hangfoszlány az éteren túl,
Testem leszáll,
Földre érve lettem
Nyomorgó, elnyomott.
Gyűlölettel övezett,
Trónfosztott, guberáló koldus.
Láp, mocsár, ingoványok szülötte,
Fekete füstszmog ivadéka.
Söpredék, nemkívánatos betolakodó!
Elvágyom innen felhők közé,
Lenni legelésző égi bárány.
Hétköznapi pszichológia
(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!
Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.
Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.
(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!
Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!
Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.
Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.
(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!
Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József
Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
