Idő 
Értékelés 
Értékelés Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Történet HIAQ -ban és az epilógus 10 szavasokban?
Oleg és Tamara,
Elszakadtak többiektől.
Hódara, arcukban?
*
Esteledett. Sötét,
De a dara is sűrű volt?
Nem tudták az irányt.
*
Társukat meglőtték,
Többiek meg elszaladtak.
Iván, vajh? él-e még?
*
A látásviszonyok
Egyre pocsékabbak lettek.
Merre van az irány?
*
A sík mezőn, mindent
Elnyelt a hófehér homály!
Az apró hópihék.
*
A szél kerengve fújt
Ismeretlen hangot hozott!
Mintha beszéd lenne.
*
Egy kőrakás épp ott
Volt, gyorsan mellé feküdtek.
Szélárnyék is hideg.
*
Lánynak a csizmája
És a szoknyája is nedves.
Kezdi hideg rázni.
*
Puskát elvesztette.
Olegnek volt, de egy töltény.
Csizmatalpa lyukas.
*
Két napja, nem ettek.
Lány, már ájulásba aludt.
Oleg keltegette!
*
Gondolta, most jó az
Alkalom, hogy némethez áll.
Sztálingrád már úgy sincs?
*
Egy tölténye volt, de
Tanút nem akart hagyni. Lőtt!
Lány vizes hátába?
*****
Sors teljesen kiszámíthatatlan,
Jövő teljességgel láthatatlan.
Sorfordulat bármikor lehet! Váratlan.
*
Tamara élt, vérzett, magához tért,
Kúszott! Suttogva kiabált! Segítséget kért.
*
Kétszáz méterre volt egy falu,
Lány tudta. Kúszott! Ismerős kolhozfalu.
*
Ott lakott a barátnője. Szélső házban.
Odaért! Kutyák ugattak udvarban.
*
Oleg fáradt volt, éhes, hallucinált.
Szembetalálkozott policájokkal, mint egy illuminált.
*
Földije felismerte! Felkiáltott, hogy partizán!
Géppisztollyal megsorozta! Ő volt? pajtikám?
Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc
Vaszil Bikov: ?Ki tudja, visszatérsz-e? c. regénye ihletésével írtam.
Oleg és Tamara,
Elszakadtak többiektől.
Hódara, arcukban?
*
Esteledett. Sötét,
De a dara is sűrű volt?
Nem tudták az irányt.
*
Társukat meglőtték,
Többiek meg elszaladtak.
Iván, vajh? él-e még?
*
A látásviszonyok
Egyre pocsékabbak lettek.
Merre van az irány?
*
A sík mezőn, mindent
Elnyelt a hófehér homály!
Az apró hópihék.
*
A szél kerengve fújt
Ismeretlen hangot hozott!
Mintha beszéd lenne.
*
Egy kőrakás épp ott
Volt, gyorsan mellé feküdtek.
Szélárnyék is hideg.
*
Lánynak a csizmája
És a szoknyája is nedves.
Kezdi hideg rázni.
*
Puskát elvesztette.
Olegnek volt, de egy töltény.
Csizmatalpa lyukas.
*
Két napja, nem ettek.
Lány, már ájulásba aludt.
Oleg keltegette!
*
Gondolta, most jó az
Alkalom, hogy némethez áll.
Sztálingrád már úgy sincs?
*
Egy tölténye volt, de
Tanút nem akart hagyni. Lőtt!
Lány vizes hátába?
*****
Sors teljesen kiszámíthatatlan,
Jövő teljességgel láthatatlan.
Sorfordulat bármikor lehet! Váratlan.
*
Tamara élt, vérzett, magához tért,
Kúszott! Suttogva kiabált! Segítséget kért.
*
Kétszáz méterre volt egy falu,
Lány tudta. Kúszott! Ismerős kolhozfalu.
*
Ott lakott a barátnője. Szélső házban.
Odaért! Kutyák ugattak udvarban.
*
Oleg fáradt volt, éhes, hallucinált.
Szembetalálkozott policájokkal, mint egy illuminált.
*
Földije felismerte! Felkiáltott, hogy partizán!
Géppisztollyal megsorozta! Ő volt? pajtikám?
Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc
Vaszil Bikov: ?Ki tudja, visszatérsz-e? c. regénye ihletésével írtam.
A sötétség? oly? nagyon mohó,
Elnyeli a fényt? így nem bohó.
A sötétség? több mint az árnyék,
Nem érdekli? fény hiány fájjék.
Sötétnek is vannak árnyai,
Életnek is fájó pontjai.
Sötétben nem látjuk a rosszat,
Csukott szemmel álmodunk jókat!
Vecsés, 2003. június 14. ? Kustra Ferenc
Elnyeli a fényt? így nem bohó.
A sötétség? több mint az árnyék,
Nem érdekli? fény hiány fájjék.
Sötétnek is vannak árnyai,
Életnek is fájó pontjai.
Sötétben nem látjuk a rosszat,
Csukott szemmel álmodunk jókat!
Vecsés, 2003. június 14. ? Kustra Ferenc
