Idő 
Értékelés 
Értékelés A pennám nélkül
Félember vagyok végleg.
De nem akarom!
*
Tovább akarom
Használni, metszett lúdtollt.
Én ezt akarom!
*
Tollam jót akar…
Mit megmond! Írásba ad!
Fő az igazság.
*
Amit gondolok,
Híven, hűen rögzíti.
Jó barátként szánt.
*
Szinte már magam
Vagyok a metszett pennám.
Pacákat nem ejt.
*
Pennám szántásként
Mutatja bő sorokat.
Papír-szántógép!
Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban
Félember vagyok végleg.
De nem akarom!
*
Tovább akarom
Használni, metszett lúdtollt.
Én ezt akarom!
*
Tollam jót akar…
Mit megmond! Írásba ad!
Fő az igazság.
*
Amit gondolok,
Híven, hűen rögzíti.
Jó barátként szánt.
*
Szinte már magam
Vagyok a metszett pennám.
Pacákat nem ejt.
*
Pennám szántásként
Mutatja bő sorokat.
Papír-szántógép!
Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban
(anaforás, kétszeres belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
Adjon a magyarságnak, bárhol él is, egy jobb jövőt!
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
Magyart a magyar, bárhol lakik és dolgozik a másik testvérként szeressen!
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
*
Szűnjék meg, már múljon… az ezeréves -már ősi- átok,
Mikor tettünk nektek ellent(!) európai polgárok?
Boruljon ránk az örök az isteni sugaras napfény,
A mai időkben ez lehetne örök letétemény.
*
Van -örök- hármas bérc, négy ismert folyam határán,
Szeressük egymást… szerető szív ne legyen árván.
Ne legyen magyarok gyerekének az sehol, semmiért… soha
És ha mégis akadna, akkor soha ne érezze… mostoha!
*
(anaforás, bokorrímes)
Magyar gyereket a sorsa okán, a kapott mostoha is szeresse,
Magyar gyerek a sorsa okán, a mostohát is anyaként szeresse...
Magyar mostoha, a magyar gyereket, hű-magyar ifjúnak nevelje!
*
(3 soros-zárttükrös)
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek,
Ha lehet, kezeljük így a hazát… emberek…
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
No, de fiaim! Bölcsesség majd öregen lesz... Ti mindentudók…
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot,
Ezer év alatt ennek híre bejárta már a nagyvilágot…
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot.
*
(Bokorrímes)
Mióta itt a hazánk, mindig Európát védtük, ezért vért hullajtottunk!
Anyák mondják, hogy mi is itt voltunk és emberek... oly' sok-sok bölcsőt ringattunk!
Bánatkönny hullott talán ezerszer is és bút, bánatot... magunkban ringatunk…
*
(idézet)
„Világpolgár és világszabadság
Jelszónak szép, de puszta hazugság…
Átkos eszmék magvát bárhogy hintik,
A magyar csak magyar marad mindig…”
*
(bokorrímes)
Meghalni és pihenni – itt tud csak- a véráztatta ősi földben,
Ki magyar volt... most mégis magyar! Bízok hazám és a Te jövődben!
Vecsés, 2022. február 5. –Kustra Ferenc a József- íródott: Hamvai Sándor {1861 -1925} „Új esztendei ének” c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
Adjon a magyarságnak, bárhol él is, egy jobb jövőt!
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
Magyart a magyar, bárhol lakik és dolgozik a másik testvérként szeressen!
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
*
Szűnjék meg, már múljon… az ezeréves -már ősi- átok,
Mikor tettünk nektek ellent(!) európai polgárok?
Boruljon ránk az örök az isteni sugaras napfény,
A mai időkben ez lehetne örök letétemény.
*
Van -örök- hármas bérc, négy ismert folyam határán,
Szeressük egymást… szerető szív ne legyen árván.
Ne legyen magyarok gyerekének az sehol, semmiért… soha
És ha mégis akadna, akkor soha ne érezze… mostoha!
*
(anaforás, bokorrímes)
Magyar gyereket a sorsa okán, a kapott mostoha is szeresse,
Magyar gyerek a sorsa okán, a mostohát is anyaként szeresse...
Magyar mostoha, a magyar gyereket, hű-magyar ifjúnak nevelje!
*
(3 soros-zárttükrös)
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek,
Ha lehet, kezeljük így a hazát… emberek…
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
No, de fiaim! Bölcsesség majd öregen lesz... Ti mindentudók…
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot,
Ezer év alatt ennek híre bejárta már a nagyvilágot…
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot.
*
(Bokorrímes)
Mióta itt a hazánk, mindig Európát védtük, ezért vért hullajtottunk!
Anyák mondják, hogy mi is itt voltunk és emberek... oly' sok-sok bölcsőt ringattunk!
Bánatkönny hullott talán ezerszer is és bút, bánatot... magunkban ringatunk…
*
(idézet)
„Világpolgár és világszabadság
Jelszónak szép, de puszta hazugság…
Átkos eszmék magvát bárhogy hintik,
A magyar csak magyar marad mindig…”
*
(bokorrímes)
Meghalni és pihenni – itt tud csak- a véráztatta ősi földben,
Ki magyar volt... most mégis magyar! Bízok hazám és a Te jövődben!
Vecsés, 2022. február 5. –Kustra Ferenc a József- íródott: Hamvai Sándor {1861 -1925} „Új esztendei ének” c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak,
Úgy látom, hogy lesznek ősziek, majd szemet szúrnak…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra,
És hogy miért, a téliszálláson várnak nagyon, tavaszig... jó válaszra…
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra.
*
(Senrjú csokor félhaiku-láncban)
Földben szunnyad már
Őszi mélyszántás… vetés.
Remény tavaszban.
*
Erdőnek fái
Már nem félnek villámtól.
Remény tavaszban.
*
Erdő reménye
Megtöretten faágon.
Remény tavaszban.
*
Nap sugárzása
Már egy fénnyé szelídül.
Remény tavaszban.
*
Átderengő köd
Másvilág-tájat mutat.
Remény tavaszban.
*
Tájon, már a köd
Cirkál, mint hadihajó.
Remény tavaszban.
*
(anaforás, 10 szavasok - trió)
Hmm… a természet is próbál békében élni.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is kellene nagyobb megnyugvás.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is elege van már?
Nem tud télről?
*
(15 szavas-6 sorban)
Késő ősszel
áthat
Lélek megbocsátás?
Késő ősszel készülünk
A téli álomra, de
Állítólag… nem jár.
*
(Eredeti stílusú haiku csokor)
Tó vízén csillan
Napsugár, de már hűvös.
Hullám borzolás.
*
Gyepen levelek,
Szél meg csak játszik velük.
Ég, vakító kék!
*
Csendesen oson
Hűvös, hideg hozó szél.
Rossz idők járnak.
*
Mormogó széllel
Veszekszenek kabátok.
Kutyaszőr borzolt.
*
Sátáni kacaj
A viharos szél hangja.
Magába dühöng.
*
Tántorgó vihar,
Tán’ nem tudja, mit akar.
Átcsap, szélcsendbe…
*
(Senrjon csokor, fél haiku-láncos versformában)
Úgy van, ellenségeink
Lélek-téliszállásra mennek.
Én ezt nem hiszem…
*
Tán’ tavaszra felednek,
És együtt várjuk majd pirkadást.
Én ezt nem hiszem…
*
Közben tél mindenkinek
Meleg, oly' szép jégvirágokkal.
Én ezt nem hiszem…
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, dupla belsőrímes, önrímes)
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben,
Sok öreg menekül el az élettől... neki lejárt időben…
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben.
Vecsés, 2021. október 23. – október 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában az őszvégről és az életvégről…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak,
Úgy látom, hogy lesznek ősziek, majd szemet szúrnak…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra,
És hogy miért, a téliszálláson várnak nagyon, tavaszig... jó válaszra…
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra.
*
(Senrjú csokor félhaiku-láncban)
Földben szunnyad már
Őszi mélyszántás… vetés.
Remény tavaszban.
*
Erdőnek fái
Már nem félnek villámtól.
Remény tavaszban.
*
Erdő reménye
Megtöretten faágon.
Remény tavaszban.
*
Nap sugárzása
Már egy fénnyé szelídül.
Remény tavaszban.
*
Átderengő köd
Másvilág-tájat mutat.
Remény tavaszban.
*
Tájon, már a köd
Cirkál, mint hadihajó.
Remény tavaszban.
*
(anaforás, 10 szavasok - trió)
Hmm… a természet is próbál békében élni.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is kellene nagyobb megnyugvás.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is elege van már?
Nem tud télről?
*
(15 szavas-6 sorban)
Késő ősszel
áthat
Lélek megbocsátás?
Késő ősszel készülünk
A téli álomra, de
Állítólag… nem jár.
*
(Eredeti stílusú haiku csokor)
Tó vízén csillan
Napsugár, de már hűvös.
Hullám borzolás.
*
Gyepen levelek,
Szél meg csak játszik velük.
Ég, vakító kék!
*
Csendesen oson
Hűvös, hideg hozó szél.
Rossz idők járnak.
*
Mormogó széllel
Veszekszenek kabátok.
Kutyaszőr borzolt.
*
Sátáni kacaj
A viharos szél hangja.
Magába dühöng.
*
Tántorgó vihar,
Tán’ nem tudja, mit akar.
Átcsap, szélcsendbe…
*
(Senrjon csokor, fél haiku-láncos versformában)
Úgy van, ellenségeink
Lélek-téliszállásra mennek.
Én ezt nem hiszem…
*
Tán’ tavaszra felednek,
És együtt várjuk majd pirkadást.
Én ezt nem hiszem…
*
Közben tél mindenkinek
Meleg, oly' szép jégvirágokkal.
Én ezt nem hiszem…
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, dupla belsőrímes, önrímes)
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben,
Sok öreg menekül el az élettől... neki lejárt időben…
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben.
Vecsés, 2021. október 23. – október 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában az őszvégről és az életvégről…
Benne a dac az utas…
Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.
Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tűzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.
A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.
Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?
Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?
Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.
Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögök, bár leverhetném üvegpolcot...
A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.
Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.
Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?
Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.
Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!
Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József
Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.
Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tűzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.
A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.
Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?
Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?
Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.
Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögök, bár leverhetném üvegpolcot...
A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.
Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.
Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?
Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.
Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!
Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József
Emlékezés őseimre…
Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
