Idő 
Értékelés 
Értékelés 3 szerzős meditáció az életről…
Az élet olyan, mint egy foszlós bélű kalács,
Ezzel nem megyünk messzire, de ha, nincsen más?
Kalács illatozik,
Nagymama épp most sütötte.
Szeretettel teli.
Koldus fázik ablak alatt,
Maradt morzsa, néhány falat?
Lehet fényűző életed,
Ha a szeretetet nem ismered,
Tönkremegy életed.
Lehet életed kényelem,
Ha szíved szeretni képtelen,
Életed lesz gyötrelem.
*
A szeretet olyan, mint egy foszlós bélű kalács!
Ezzel ugyan nem boldogulunk, de ha, nincsen más?
Kicsi gyermek majszol,
Kakaót iszik melegben.
Szeme csillogó zöld.
Megfagy ágrólszakadt ember,
Odakinn. Szólni már nem mer.
A szeretet óriási kincs,
Boldoggá tesz. Biz’ fájdalom, ha nincs.
Szeretetben élni tudni kell!
Boldogsághoz kettő kell,
Élet nélküle bagatell.
*
Párkapcsolat olyan, mint szétfoszlott, foszlós bélű kalács…
Életlen késsel nem szeletelhető… de, ha nincsen más?
A hold - mint fél kalács.
Szép leány szeretni tanul,
Gyermekkorára néz.
Kucorog a nincstelene,
Rég elhagyta már kedvese.
Párban rózsás az élet, amíg virul szeretet.
Nélküle viselheted tövissebeket.
Párkapcsolat foszlós-kalács, frissen fogyaszd!
Ha más nincs... később beletörik fogad.
Vecsés, 2017. december 28. – Mórahalom, 2018. január 20. - Szabadka, 2018. január 18. - Kustra Ferenc József: a verset én írtam. A 10 szavasok Jurisin (Szőke) Margit munkája. A TANQ -kat Farkas Tekla írta és a vers címe: „Sorsok…”
Az élet olyan, mint egy foszlós bélű kalács,
Ezzel nem megyünk messzire, de ha, nincsen más?
Kalács illatozik,
Nagymama épp most sütötte.
Szeretettel teli.
Koldus fázik ablak alatt,
Maradt morzsa, néhány falat?
Lehet fényűző életed,
Ha a szeretetet nem ismered,
Tönkremegy életed.
Lehet életed kényelem,
Ha szíved szeretni képtelen,
Életed lesz gyötrelem.
*
A szeretet olyan, mint egy foszlós bélű kalács!
Ezzel ugyan nem boldogulunk, de ha, nincsen más?
Kicsi gyermek majszol,
Kakaót iszik melegben.
Szeme csillogó zöld.
Megfagy ágrólszakadt ember,
Odakinn. Szólni már nem mer.
A szeretet óriási kincs,
Boldoggá tesz. Biz’ fájdalom, ha nincs.
Szeretetben élni tudni kell!
Boldogsághoz kettő kell,
Élet nélküle bagatell.
*
Párkapcsolat olyan, mint szétfoszlott, foszlós bélű kalács…
Életlen késsel nem szeletelhető… de, ha nincsen más?
A hold - mint fél kalács.
Szép leány szeretni tanul,
Gyermekkorára néz.
Kucorog a nincstelene,
Rég elhagyta már kedvese.
Párban rózsás az élet, amíg virul szeretet.
Nélküle viselheted tövissebeket.
Párkapcsolat foszlós-kalács, frissen fogyaszd!
Ha más nincs... később beletörik fogad.
Vecsés, 2017. december 28. – Mórahalom, 2018. január 20. - Szabadka, 2018. január 18. - Kustra Ferenc József: a verset én írtam. A 10 szavasok Jurisin (Szőke) Margit munkája. A TANQ -kat Farkas Tekla írta és a vers címe: „Sorsok…”
Az égen vitéz ül dideregve,
Vállán köd-palást, csillag-seregbe.
Orion neve, Nimród híre,
Zeng messze földre, tenger fölébe.
Öve három fényes csillagból,
Mint harcos övcsat régi kardból.
Alnitak, Alnilam, Mintaka,
Égi arany szikrázik rajta.
Mutat keletet, nyugatot is,
Szélnek s hajósnak vigasz ez is,
S a vándor ég, midőn sötétlik,
Útjukat a népek tőle kérik.
Szóló költemény Gízának köve,
Piramis orma mutat feléje.
Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.
Kutyákkal az örök csillagmezőn.
Az égi bölcsőhely méhében,
Új csillag születik, M42 ködében.
S amíg világ... ég és hold kering,
Orion őrzi, amitől idő elring.
Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.
Vállán köd-palást, csillag-seregbe.
Orion neve, Nimród híre,
Zeng messze földre, tenger fölébe.
Öve három fényes csillagból,
Mint harcos övcsat régi kardból.
Alnitak, Alnilam, Mintaka,
Égi arany szikrázik rajta.
Mutat keletet, nyugatot is,
Szélnek s hajósnak vigasz ez is,
S a vándor ég, midőn sötétlik,
Útjukat a népek tőle kérik.
Szóló költemény Gízának köve,
Piramis orma mutat feléje.
Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.
Kutyákkal az örök csillagmezőn.
Az égi bölcsőhely méhében,
Új csillag születik, M42 ködében.
S amíg világ... ég és hold kering,
Orion őrzi, amitől idő elring.
Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.
Augusztus van... nyár lassan búcsút int,
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.
Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.
Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.
Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.
Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.
Siófok, 2025. augusztus 3.
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.
Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.
Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.
Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.
Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.
Siófok, 2025. augusztus 3.
Én a csend művészetét
Játszom, mint zongorista Lisztét.
Hallgatási csúcs!
*
Nekem ekkor zajos volt
A madárcsicsergés, a csivit.
Szemmel hallottam.
*
Ezen, erőszakos csend,
Agyamban kiváltotta: semmit.
Gondolat, heves…
*
Én a csendbe akarok
Beépülni. Ezt, nagyon élni.
Gondolat is zeng.
*
Az ég is beborít, hogy
Mindent halljon… csend szimfónia.
Játszom a semmit.
*
Most jött az új gondolat,
Van, ki a csendbe beleőrül…
Én, mit bírok ki?
Vecsés, 2020. május 24. – Kustra Ferenc József– senrjon csokorban íródott: önéletrajzi írásként!
Játszom, mint zongorista Lisztét.
Hallgatási csúcs!
*
Nekem ekkor zajos volt
A madárcsicsergés, a csivit.
Szemmel hallottam.
*
Ezen, erőszakos csend,
Agyamban kiváltotta: semmit.
Gondolat, heves…
*
Én a csendbe akarok
Beépülni. Ezt, nagyon élni.
Gondolat is zeng.
*
Az ég is beborít, hogy
Mindent halljon… csend szimfónia.
Játszom a semmit.
*
Most jött az új gondolat,
Van, ki a csendbe beleőrül…
Én, mit bírok ki?
Vecsés, 2020. május 24. – Kustra Ferenc József– senrjon csokorban íródott: önéletrajzi írásként!
Meditálásom…
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
