Idő 
Értékelés 
Értékelés Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!
Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?
Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.
Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?
Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?
Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!
Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?
Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.
Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?
Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?
Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József
Az első jázmin szirmok
fehéren elkezdtek virágozni
a száraz téltől megvíselt kertünkben.
Illatuk hamarosan fog terjedni,
édesen, majdhogy szédítő varázzsal:
e hírnők kit figyelmen kívül hagyni nem lehet.
De a vörös Afrikai talaj még
annyira omladozó mint az alvadt vér,
és a gyep annyira fakó mint a szürkülő szalma.
Az esőt viszont ki kell várni,
mely csak az első nagy kánikula után elvárható.
Akkor fog csak a föld lábra állni
mint egy zöld és dicsős feltámadott.
fehéren elkezdtek virágozni
a száraz téltől megvíselt kertünkben.
Illatuk hamarosan fog terjedni,
édesen, majdhogy szédítő varázzsal:
e hírnők kit figyelmen kívül hagyni nem lehet.
De a vörös Afrikai talaj még
annyira omladozó mint az alvadt vér,
és a gyep annyira fakó mint a szürkülő szalma.
Az esőt viszont ki kell várni,
mely csak az első nagy kánikula után elvárható.
Akkor fog csak a föld lábra állni
mint egy zöld és dicsős feltámadott.
Újonnan érkezve, beilleszkedett, megtanulta
a műszerek kezelését, nyomtatványok kitöltését,
társaival beszélgetett, teát ivott, és olvasta
a Pynchon által írt Súlyszivárványt.
Kint, az intézet kövezett szakaszán
megismerkedett a hely hangulatával, a fehérséggel,
a nyitottsággal, a vakító fénnyel, a rontatlan
levegővel, és mindennel ami ott található.
Nézte amint a habzó hullámok
Rázuhantak a markáns sziklákra,
egy örökké nyugtalan tengernek
durva bölcsős ringatása,
és figyelte a pingvinek egy soros
menetét amint ügyetlen lábakon
a szédületes és szeles szakadék
peremén lassan cammogva haladtak.
Teltek a hetek amint csodálta
ezt a furcsa új világot, és a levelek
jöttek és mentek e Déli-sarknak
távoli sarkából és igaz otthona között.
De aztán egyik reggel, mint akit
megbabonáztak, különös és idegen
vággyal ébredt, hasonlóan mint
egy tengerészé az árboc kilátójában.
Felöltözött, kilépett, és sí lécet csatolt
bakancsára, feltette sí szemüvegét
és gyapjúsapkáját fejére húzta, aztán
elindult a csillogó ismeretlenbe.
Eleinte az elméje gyermekkori
emlékek foszlányaival volt elfoglalva
amint egy hó ember mellett játszott,
de aztán a gondolatok lassan elapadtak.
Úgy látta az eget, mint egy hatalmas
jeges palota kupoláját és a földet
mint egy végtelen fehér szakaszt mely
újonnan esett hóból lett volna kigurítva.
Oly kitartó és sajátságos ritmussal
mozogtak a lábai melyben beilleszkedett.
mint egy Hare Krisna hívő kántálása
melynek ellenállni jóformán nem lehet.
Végül megállt. Kicsatolta a sí léceket
és leült, szíve telve volt a hó, a szél
és az ég mérhetetlen kísértetével, mely
határtalanul boldoggá és lelkesé tette,
és megvakítva a hideg fehér fény által,
hátra dűlve elaludt és megszűnt.
a műszerek kezelését, nyomtatványok kitöltését,
társaival beszélgetett, teát ivott, és olvasta
a Pynchon által írt Súlyszivárványt.
Kint, az intézet kövezett szakaszán
megismerkedett a hely hangulatával, a fehérséggel,
a nyitottsággal, a vakító fénnyel, a rontatlan
levegővel, és mindennel ami ott található.
Nézte amint a habzó hullámok
Rázuhantak a markáns sziklákra,
egy örökké nyugtalan tengernek
durva bölcsős ringatása,
és figyelte a pingvinek egy soros
menetét amint ügyetlen lábakon
a szédületes és szeles szakadék
peremén lassan cammogva haladtak.
Teltek a hetek amint csodálta
ezt a furcsa új világot, és a levelek
jöttek és mentek e Déli-sarknak
távoli sarkából és igaz otthona között.
De aztán egyik reggel, mint akit
megbabonáztak, különös és idegen
vággyal ébredt, hasonlóan mint
egy tengerészé az árboc kilátójában.
Felöltözött, kilépett, és sí lécet csatolt
bakancsára, feltette sí szemüvegét
és gyapjúsapkáját fejére húzta, aztán
elindult a csillogó ismeretlenbe.
Eleinte az elméje gyermekkori
emlékek foszlányaival volt elfoglalva
amint egy hó ember mellett játszott,
de aztán a gondolatok lassan elapadtak.
Úgy látta az eget, mint egy hatalmas
jeges palota kupoláját és a földet
mint egy végtelen fehér szakaszt mely
újonnan esett hóból lett volna kigurítva.
Oly kitartó és sajátságos ritmussal
mozogtak a lábai melyben beilleszkedett.
mint egy Hare Krisna hívő kántálása
melynek ellenállni jóformán nem lehet.
Végül megállt. Kicsatolta a sí léceket
és leült, szíve telve volt a hó, a szél
és az ég mérhetetlen kísértetével, mely
határtalanul boldoggá és lelkesé tette,
és megvakítva a hideg fehér fény által,
hátra dűlve elaludt és megszűnt.
Újonnan érkezve, beilleszkedett, megtanulta
a műszerek kezelését, nyomtatványok kitöltését,
társaival beszélgetett, teát ivott, és olvasta
a Pynchon által írt Súlyszivárványt.
Kint, az intézet kövezett szakaszán
megismerkedett a hely hangulatával, a fehérséggel,
a nyitottsággal, a vakító fénnye,l a rontatlan
levegővel, és mindennel ami ott található.
Nézte amint a habzó hullámok
Rázuhantak a markáns sziklákra,
egy örökké nyugtalan tengernek
durva bölcsős ringatása,
és figyelte a pingvinek egy soros
menetét amint ügyetlen lábakon
a szédületes és szeles szakadék
peremén lassan cammogva haladtak.
Teltek a hetek amint csodálta
ezt a furcsa új világot, és a levelek
jöttek és mentek e Déli-sarknak
távoli sarkából és igaz otthona között.
De aztán egyik reggel, mint akit
megbabonáztak, különös és idegen
vággyal ébredt, hasonlóan mint
egy tengerészé az árboc kilátójában.
Felöltözött, kilépett, és sí lécet csatolt
bakancsára, feltette sí szemüvegét
és gyapjúsapkáját fejére húzta, aztán
elindult a csillogó ismeretlenbe.
Eleinte az elméje gyermekkori
emlékek foszlányaival volt elfoglalva
amint egy hó ember mellett játszott,
de aztán a gondolatok lassan elapadtak.
Úgy látta az eget, mint egy hatalmas
jeges palota kupoláját és a földet
mint egy végtelen fehér szakaszt mely
újonnan esett hóból lett volna kigurítva.
Oly kitartó és sajátságos ritmussal
mozogtak a lábai melyben beilleszkedett.
mint egy Hare Krisna hívő kántálása
melynek ellenállni jóformán nem lehet.
Végül megállt. Kicsatolta a sí léceket
és leült, szíve telve volt a hó, a szél
és az ég mérhetetlen kísértetével, mely
határtalanul boldoggá és lelkesé tette,
és megvakítva a hideg fehér fény által,
hátra dűlve elaludt és elhunyt.
a műszerek kezelését, nyomtatványok kitöltését,
társaival beszélgetett, teát ivott, és olvasta
a Pynchon által írt Súlyszivárványt.
Kint, az intézet kövezett szakaszán
megismerkedett a hely hangulatával, a fehérséggel,
a nyitottsággal, a vakító fénnye,l a rontatlan
levegővel, és mindennel ami ott található.
Nézte amint a habzó hullámok
Rázuhantak a markáns sziklákra,
egy örökké nyugtalan tengernek
durva bölcsős ringatása,
és figyelte a pingvinek egy soros
menetét amint ügyetlen lábakon
a szédületes és szeles szakadék
peremén lassan cammogva haladtak.
Teltek a hetek amint csodálta
ezt a furcsa új világot, és a levelek
jöttek és mentek e Déli-sarknak
távoli sarkából és igaz otthona között.
De aztán egyik reggel, mint akit
megbabonáztak, különös és idegen
vággyal ébredt, hasonlóan mint
egy tengerészé az árboc kilátójában.
Felöltözött, kilépett, és sí lécet csatolt
bakancsára, feltette sí szemüvegét
és gyapjúsapkáját fejére húzta, aztán
elindult a csillogó ismeretlenbe.
Eleinte az elméje gyermekkori
emlékek foszlányaival volt elfoglalva
amint egy hó ember mellett játszott,
de aztán a gondolatok lassan elapadtak.
Úgy látta az eget, mint egy hatalmas
jeges palota kupoláját és a földet
mint egy végtelen fehér szakaszt mely
újonnan esett hóból lett volna kigurítva.
Oly kitartó és sajátságos ritmussal
mozogtak a lábai melyben beilleszkedett.
mint egy Hare Krisna hívő kántálása
melynek ellenállni jóformán nem lehet.
Végül megállt. Kicsatolta a sí léceket
és leült, szíve telve volt a hó, a szél
és az ég mérhetetlen kísértetével, mely
határtalanul boldoggá és lelkesé tette,
és megvakítva a hideg fehér fény által,
hátra dűlve elaludt és elhunyt.
