Idő 
Értékelés 
Értékelés Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
Pirkadatkor a hegyfokon
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
Sodortam egy cigarettát
megtöltöttem bánattal,
égigérő szürke füstje
összevegyül árnyakkal.
Jobb lenne, ha fehér füstöt
látnák ég felé szállni,
viszont ahhoz cigidohányt
boldogságból kell vágni.
megtöltöttem bánattal,
égigérő szürke füstje
összevegyül árnyakkal.
Jobb lenne, ha fehér füstöt
látnák ég felé szállni,
viszont ahhoz cigidohányt
boldogságból kell vágni.
Eszembe ötlött egy emlék
rég elmúlott farsangról,
bálozókat néztem éppen
a piszkos ablakodból.
Leharcolt kéglid bús buja
fészket vert a szívemben.
Veszett életünk penészlett
szürke, koszos színekben.
Vásárolni jöttem hozzád
egy kis sötét szerelmet,
azt hiszi az ember fia,
hogy ezzel bút feledhet.
Könnyebb lettem, érzem én most,
de a lelkem oly nehéz,
fertőben és bűnben fürdöm
míg templomban pap miséz.
Gyere, mossuk le a mocskot
testünkről, lelkünkről.
Űzzük el a sötét telet,
álmodozva napfényről.
Mindez most már emlék csupán,
hallottunk már harangot,
nevetve felejthetjük el
azt a sötét farsangot.
rég elmúlott farsangról,
bálozókat néztem éppen
a piszkos ablakodból.
Leharcolt kéglid bús buja
fészket vert a szívemben.
Veszett életünk penészlett
szürke, koszos színekben.
Vásárolni jöttem hozzád
egy kis sötét szerelmet,
azt hiszi az ember fia,
hogy ezzel bút feledhet.
Könnyebb lettem, érzem én most,
de a lelkem oly nehéz,
fertőben és bűnben fürdöm
míg templomban pap miséz.
Gyere, mossuk le a mocskot
testünkről, lelkünkről.
Űzzük el a sötét telet,
álmodozva napfényről.
Mindez most már emlék csupán,
hallottunk már harangot,
nevetve felejthetjük el
azt a sötét farsangot.
Merengés: versben, haikuban és 10 szavasokban…
Lélekbetegség
A nagy elhagyatottság.
Pohár lesz a társ?
*
Papír előttem, de nem tudok mit írni,
Társaság kellene, rossz egyedül félni…
Innék egy pohár borocskát, annyira jólesne,
De a bor-társasága egyedül, nem kellene.
*
Csak érzés számít,
Szeretetem felétek…
Szeretet ünnep!
*
Ajándékaim, már a fa alatt, ami csillog,
Égősor szépen villog.
*
Hála Istennek ez már a karácsony, itt van már a napja,
A karácsonyi ajándékot nálam, mindenki megkapja…
Nagyon-nagyon várom, hogy eljöjjön ide apraja-nagyja.
*
Hangulatvarázs,
Lappangó magányt enyhít.
Szeretet-ünnep.
*
Az éjsötétben halkan szitál, esik a hó.
Idehallatszik... messze távoli harangszó!
Hordozza nekem a karácsonyi szeretetet,
Bízzunk benne, hogy kenegeti a sok lelkeket.
Karácsonykor a harangszó is kissé más,
De a magány csak fönn marad, az nem lesz más…
*
Ritka madárka
A karácsony… évente.
Magányenyhítés.
Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József
Lélekbetegség
A nagy elhagyatottság.
Pohár lesz a társ?
*
Papír előttem, de nem tudok mit írni,
Társaság kellene, rossz egyedül félni…
Innék egy pohár borocskát, annyira jólesne,
De a bor-társasága egyedül, nem kellene.
*
Csak érzés számít,
Szeretetem felétek…
Szeretet ünnep!
*
Ajándékaim, már a fa alatt, ami csillog,
Égősor szépen villog.
*
Hála Istennek ez már a karácsony, itt van már a napja,
A karácsonyi ajándékot nálam, mindenki megkapja…
Nagyon-nagyon várom, hogy eljöjjön ide apraja-nagyja.
*
Hangulatvarázs,
Lappangó magányt enyhít.
Szeretet-ünnep.
*
Az éjsötétben halkan szitál, esik a hó.
Idehallatszik... messze távoli harangszó!
Hordozza nekem a karácsonyi szeretetet,
Bízzunk benne, hogy kenegeti a sok lelkeket.
Karácsonykor a harangszó is kissé más,
De a magány csak fönn marad, az nem lesz más…
*
Ritka madárka
A karácsony… évente.
Magányenyhítés.
Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József
