Hétköznapi pszichológia (Hol a problémamegoldás?)

Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.

(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*

Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…

Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*

De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!

(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.

Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*

Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.

(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*

A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…

Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*

Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…

Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.

Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*

Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.

Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*

A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.

Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*

A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…

Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*

A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,

Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*

Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…

Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.

Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*

Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.

Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”

Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat… megvalósítani, soha nem sikerültek…
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha… de nem teljesedik.

A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?

Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.

Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!

Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér…

Vecsés, 2014. december 12. – Kustra Ferenc József

Finoman sárga a fény, ha megindul a napfelkelte,
Gyúló fénye átfesti a természetet nagy remekre…
Fárad éjnek sötét színe, mint levetett pelerinje…

Reggel van, felébredtem, kávéztam, túl vagyok az őrült álmokon,
Elmúlt, már nincsen, mi éji rettenetes örvénybe vissza húzzon
Kimegyek, és az udvarban nincs, de elücsörgök egy ködzsámolyon.

(3 soros-zárttükrös)
Álom gyötörte lelkem vészterhes, nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt,
Az éjjeli emlékeket tartsa melegen? Még azokat is, ami fájt?
Álom gyötörte lelkem vészterhes nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt.

(Septolet)
Hajnal burokban
Éled, azonban
Felébred életburokban.

Egyenes út
Mára kihalt!
Peng a csend,
Esend?

(HIAQ)
Hajnalban nyomorog
Lelkem: éjjel volt gyötrelem.
Szép nap sárga hajnal!

(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Az új, sárga fényben, erdős sötétben bolyongok,
Az új, sárga fényben, magányomban csak bolyongok.
Az új, sárga fényben, vaksötétemben bolyongok,
Az új, sárga fényben, még emlékekben bolyongok!

(Senrjú)
Gyönyörködök én
Mai szépséges napban.
Nap-sárgult világ.

(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Finoman sárga a fény, sem felhő, de, még köd nincsen,
Finoman sárga a fény, köd- takarta felhő nincsen.
Finoman sárga a fény, sajnos, boldogság se... nincsen!

Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott.

Út vége,
Élet vége,
Tovább élve?
Mi végre?

Idővel kezdeni?
Vitázni? Elmúlni?
Keresztet vinni?
*

Porhüvely.
Ínhüvely,
Kardhüvely,
Töltényhüvely.

Már álmokat, nem szőnék,
Múltba, nem mennék,
Örök-életű mé’ lennék?
*

Veszett példák,
Emberből lett prédák...

Komorság,
Állandó álság,
Folytonos válság...
Baráti vidámság,
Túltáplált jókívánság...
*

Múltamat kutatgatom,
Emlékpolcokon... rakosgatom,
Magamat szórakoztatom.
Életet, elcsomagolgatom...

Éjjelem bekopog vakablakon,
Kinézek vonatablakon,
Kupéablakon...
*

Szőnyeg alatt az álmom,
Megvalósulást várom!
Paplanom
Hótalpakon...
Parlagon...

Élni hitben, lélekben…
Továbbélni szobaliftben?
*

Némely analízisben,
Szoknya föllibben...
Nagyszülők feledékenyek,
Rosszak félelmetesek,
Jók élhetetlenek...

Árnyékomat követem,
Életem… lehetetlenem.

Vecsés, 2019. december 10. – Kustra Ferenc – íródott; septolet csokorban. A Septolet 7 sorban; 14 szóból állhat! A sorokat két versszakra kell választani egy üres sorral (bármelyik két sor között). Valamilyen rímfajtának lennie kell és az írásjelek használata kötelező!

Egy tucat meditációs gondolat…

Villámháború
Zajlik rét, mező fölött.
Mélytengeri csend…
*
Bennem van a zaj,
Agyamban a vér dobol.
Fülbe… süket csend.
*
Bármily sötét is
Felleg, ideér… derű.
Az esővíz lágy.
*
A reményünk, oly’
Nagy fegyver, túlélésben.
Álmok altatnak.
*
Erős szenvedély,
Erősebb az életnél.
Le lehet szokni.
*
Csak némán a harc?
Aki kiabál, vesztes?
Halál is csendes…
*
Tél! Nincs hó vagy jég,
Rügybontás van, csodaszép.
Hóvirág bújik...
*
Drót szamár gurul
Fölfelé is, ha hajtod.
Levegőd fogytán.
*
A süket-csöndű
Faluban, kutya ugat.
Halk morgás… csendben.
*
A kutyahűség,
Többet tud az embernél.
Gazdátlanul is.
*
Elhagyatott ház,
Rozsdállt, bedőlt kiskapu.
Fényes kutyalánc.
*
Gaz mindenfelé,
Úr a változatosság.
Köztük nőtt virág.

Vecsés. 2014. január 9. – Kustra Ferenc