Idő 
Értékelés 
Értékelés Csak csellengsz kora reggel óta!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
Másnak főttek a vad pörköltök…
Nem voltam én, mindig csak hátsó sori hajtó…
Így aztán nálam, üres maradt a szakajtó.
Ott a vadászok mindig csak nagyvadra lőttek,
Vad pörköltök az üstben mindig nekik főttek.
Nem voltam kapzsi,
Sem rámenős sohasem.
Mindig sorvégén álltam….
Távol állt tőlem:
Mohóság, haszonlesés.
Bankszámlám üres maradt…
*
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
Nézem csak távolról a hajtást, a sok menekülő lényt, s nem gondolok másra:
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
*
Mindig ilyen peches voltam, soha nem tellett puskára…
Nem lehettem vadász, így nem akadhattam „vas” nyomára.
Pedig a sok nagyvadat én is láttam elégszer,
Így tülekedtem, hogy lehessek hajtó, még egyszer.
Luxust, jólétet,
Csak távolból nézhetem.
Balszerencse vagy pech, ez?
Szerencsém nem volt,
Ám pech volt útitársam.
Jóból nem sokat kaptam.
*
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
Talán eljön egyszer a nyugalom a Földre, s emberhálát ér az ő bőre.
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
*
A nagyvadak az óta sem haltak ki,
Most is van még... lesz nagy vadász valaki…
Megöregedtem, engem már, hajtónak sehol sem vesznek be,
Odafönt is az lesz, hogy belépek a hajtói… seregbe.
Így idősen már
Változni nem fog semmi.
Fenn sem fog másképp lenni.
Más már nem leszek,
Földön s fenn az égben sem,
Örök sorzáró leszek...
*
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat,
Az örök vadász mezőkön kergetek majd, nyugodalmas, szépséges álmokat...
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat.
Vecsés, 2016. október 27. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Mórahalom, 2018. augusztus 11. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a sedoka -t Jurisin Szőke Margit, a 3 soros-zárttükrös –k Farkas Tekla munkája.
Nem voltam én, mindig csak hátsó sori hajtó…
Így aztán nálam, üres maradt a szakajtó.
Ott a vadászok mindig csak nagyvadra lőttek,
Vad pörköltök az üstben mindig nekik főttek.
Nem voltam kapzsi,
Sem rámenős sohasem.
Mindig sorvégén álltam….
Távol állt tőlem:
Mohóság, haszonlesés.
Bankszámlám üres maradt…
*
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
Nézem csak távolról a hajtást, a sok menekülő lényt, s nem gondolok másra:
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
*
Mindig ilyen peches voltam, soha nem tellett puskára…
Nem lehettem vadász, így nem akadhattam „vas” nyomára.
Pedig a sok nagyvadat én is láttam elégszer,
Így tülekedtem, hogy lehessek hajtó, még egyszer.
Luxust, jólétet,
Csak távolból nézhetem.
Balszerencse vagy pech, ez?
Szerencsém nem volt,
Ám pech volt útitársam.
Jóból nem sokat kaptam.
*
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
Talán eljön egyszer a nyugalom a Földre, s emberhálát ér az ő bőre.
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
*
A nagyvadak az óta sem haltak ki,
Most is van még... lesz nagy vadász valaki…
Megöregedtem, engem már, hajtónak sehol sem vesznek be,
Odafönt is az lesz, hogy belépek a hajtói… seregbe.
Így idősen már
Változni nem fog semmi.
Fenn sem fog másképp lenni.
Más már nem leszek,
Földön s fenn az égben sem,
Örök sorzáró leszek...
*
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat,
Az örök vadász mezőkön kergetek majd, nyugodalmas, szépséges álmokat...
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat.
Vecsés, 2016. október 27. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Mórahalom, 2018. augusztus 11. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a sedoka -t Jurisin Szőke Margit, a 3 soros-zárttükrös –k Farkas Tekla munkája.
A II. Világháborúban
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
