(Bokorrímes)
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!

(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.

Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!

(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*

(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.

Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!

Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!

Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.

A Nagy Háborúban

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?

Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?

De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?

Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.

Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?

Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?

Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!

Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.

Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...

*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!

Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.

Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.

Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.

Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?

Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.

Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?

Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!

Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??

Az egész egy kárhozat?

?Egyszer a zúgó vihar úgyis elcsitul,
Előbb-utóbb a háborgó lelked is felvidul.
Nem kell hozzá más, csak egy kis akarat,
Hát fel a fejjel, és ne hagyd el magadat!?

Ugyan-ugyan; (Oximoronban)

A te lelked, talán már meg is szűnt, szerintem nem létezik.
Gazdag űr lett az életem, hanyag létünk, együtt lélegzik.
*
Lelkem, mint a hurrikán, tombol, mint vihar a tavon,
Csak ülök nagy nyugalomban, szemlélem, szinte vakon.
*
Minden hely elfogyott előlem, de én haladok tovább,
Falamon túl a végtelen semmije és út sincs tovább.
*
Űzöm, a homályt a nincsen-szabadság fényével.
A fény nyugalmát irtom a rombolás kéjével.
*
A kiömlött mézbe, nekem kőbevésett jogok,
Segítik; halál kaszájával szemben andalgok?
*
Viharban, nappal is vak éjszaka látható,
Éjjel a villámlásban, táj csak felvillanó.
*
Sorsom az életemet rám szabta, az egész egy kárhozat...
Dicsérnek, ó, milyen jó nekem, közben, vagyok az áldozat!
*
Nótázást hallok a tyúkudvarból, megyek, nézem, mi hallik,
Nincs ott más csak egy néma kacsa, egy lábon áll és trillázik.
*
Félreértés-gyanús esetben, a legjobb megoldás a tisztázás...
Az embereknek nem kell ez az igazság, jobb egy nagy ordítozás.
*
Gondolatom kusza képei, egymást kergetik,
Tisztán nem látom, hogy létem még felemelkedik.

Vecsés, 2019. október 14. ? Kustra Ferenc ? Az idézet; Takó Klára: Fel a fejjel! c. művéből való és ez adta az elemző inspirációt!

Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.

Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.

Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.

Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?

Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.