Jeges szellő havas csúcsról
a ködös levegőt tisztítja.
A kórházban valaki meghal,
és a betegek számát ritkítja.

Komor, hosszú pillanatok
sűrítik a hideg és híg levegőt.
Ez komoly önismeretet kíván,
szándékos türelmet és erőt.

Valaki becsapja az étterem ajtóját,
mely figyelmetlen, csúnya dolog.
A tettes viszont közömbös,
és kirgiz szemmel hunyorog.

E világ egy mikrokozmosz,
ápolt és intézményesített,
globális nyugtalanságot tükröz
az ősi viaskodás újra felkerekedett.

Felhők gyülekeznek a hegy körül,
csúcsa már nem látható.
Az ideológiák hangoskodnak,
most ár nagyobb baj elvárható.

Szarajevóban lövések dördülnek:
végre meggyulladt gyújtózsinór.
Ez a háború névjegye,
s az ég és föld fellángol.

Óvatosan szórja színeit maszatolva
A horizonton szunnyadozó nap
Rongyos felhőket nem kerget a szél
Az ég búrája álmokról regél
A fákon fakuló levél sem rebben
Csak a pára gőzölög rejtelmesen.
Elfojtott néma csendben
Settenkedik a magány
Aztán hirtelen
Csörtetve közeleg szikkadt avaron
A táguló homály
S mint Krisztus a kenyeret
Harangszó töri ketté az estet

Fennhangon hirdeti a népnek
A múló nap egy imát megérhet

Anyagtalanná vált szellemi lét
Hitre alapozott misztériuma
Hullámzik
Borzoló melankólikus fuvallattal
Az üres szoba
Áporodott falai között
Miután az öreg elköltözött.

A tegnapi szuszogás ritmusa
Csupán dobhártya-illúzió
Ahogy az eleven lépések alatt
Felszisszen a megkopott parketta .

Az örökkévalóság dimenziójába
Betekintett az utolsó pillanat
S a falakba ivódott múlt
Párologva szivárog
Az emlékek fakuló fényével.

Olykor szembesülünk
Viszolygó tiltakozás ellenére
A végtelenbe nyíló ajtó
Köszöbéről derengő ismeretlen
Titkokat rejtő félelem fagyos
Szívszorító leheletével.

Felültem egy gondolatra
Idő s tér suhant alatta
Az út messze elrobogott
És a csend némán hallgatott

A tegnapi fény kifakult
Az élmény emlékké alakult
Zakatolva mint a vonat
Messze vitte az álmokat

Az alkonyati olvadt árnyék
Levendulaillatú perce
Sokszor juttatja eszembe
Egy-egy múlt-idő szellő
Simogató fuvallatát

Dagad a Hold az égen
S az éj lábnyoma
Pattogva lépked
Párát tapos a bozótba

Suttognak az ágak
Leveleik közt a távolból
Hunyorognak a csillagok
E kései órában gondolataimmal
Egyedül vagyok

Arrébb a lombokban
Csalogány csalja
Füttyös társát párba
Hogy elűzze magányát éjszakára

Az idő nesztelen oson
A sötét árnyak közt
Visszaverődik az ablakon
S a csalogány kitartóan
Cifrázva udvarol

Álmatlan órában mesél az éj
A cserjésben éppen
Lopakodik a veszély
Majd hirtelen csönd
Zuhan az égből
Sűrű néma ború
A lombok sem sziszegnek
Hangtalan minden odú

Párával, holdsugárral elegyednek
Gondolataimba éket vernek
Megszakad a szófolyam
És
A csendben komótosan
Álmom léptei közelednek

De e percben
Még Veletek vagyok
Kik bennem
A múltból maradtatok
Hallgatagok.