Lett egy háború és azóta egy másik háborús világhelyzet… Lebeg az atomháború rémképe is.

Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...

Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...

Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...

Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!

Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezzenek?

Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelében… Nyugaton a helyzet változatlan.

Hétköznapi pszichológia…

Ki mindig kimondja igazat, nem a jogával él,
Viselkedésétől magának szabadságot remél.
Szabadság azonban nem, „majd én igazat megmondom” függő,
Így rosszul van értelmezve… legott lesz forró a levegő.

Van, ki mindig igazat mond, de ő kellemetlen ember,
Vele együttműködni nem lehet, és nem is tud ember.
Igazság, egyébként is relatív, eseményfüggő,
Meg a befogadónál érzelem, értelem függő.

Van, aki az igazságot, nehezen viseli,
Mást, mint saját gondolatatát... csak nem szíveli.
Ilyen emberrel is együtt kell működni,
Sőt, tetszik vagy nem, eszerint kell tisztelni.

Ne hidd, hogy mindig megmondani az igazat dicsőség…
Ezzel csak más lelkébe gyalogolsz, mi bizony dőreség.
Még azt sem tudhatod, hogy neked, akkor igazad van-e…
Helyesebb, ha előbb gondolkozol, hogy most jól szólhatsz-e?

Vecsés, 2013. június 24. - Kustra Ferenc József

Borús éjjel szeplőtlen ég,
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.

Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.

Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.

A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.

Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.

Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.

Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.

Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.

Hanyatt esett nap
Arca dühében izzik,
Kivörösödött.

Ablakhoz tapadt
Rozsdás levelek könnye,
Elmúlást sirat.

Méltóság fája
Tócsának vizébe lép,
őszi alkonyon.

Suttogó este
Fekete árnyék oson,
Felhő-vonulás.

Csillag szemű ég
Őrzi lucskos föld álmát...
Éjjeli műszak.

Lassan jár a Hold,
Vigyázó tekintettel...
Föld felügyel-ő!

Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.

Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.

Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.