Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*

Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*

Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*

Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.

Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*

Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*

Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*

Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*

Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.

Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc

A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…

Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
De nincs már erre is csak vágyunk füstje…

Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
*

Pocsolyavilág,
Az élet kalitkája.
Erős, dohos szag.
*

Befülledt-világ,
Környezetében élünk.
Hebegve lebeg.
*

A felhők fölött,
Jó lenne, ottan, oly’ más!
Vágytűz loboghat.
*

Pocsolyán kívül
Is van világ! Lékelik!
Leve oly’ édes…
*

Az édes dinnye,
Édes lét, de nem nekünk.
Jólét, hízás, nincs…

Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban…

Hiába, no, ügy tűnik megöregedett a szerelem,
Volt ugyan nekem is, de már hiányzik a másik felem!
Arcomról már nem mosolyok lebbennek,
Arcomról, derűs képek sem jelennek…
Itt le már, szépséges szavak sem szállnak,
Tudják nincs, amitől elolvadnának…

(LIMERIK)
Mond, hol vannak… szép napok, Janka!
Mi lett öregedett napokra?
Nem bírlak feledni,
Össze kén’ tartozni.
Elhagytál… nincs szükség karokra.

(Bokorrímes)
Őszi leveleim, csak zizegve susognak,
Már vaksis szemeim, csak előre bámulnak...
Éveim, egyedül biz’, nyugdíjba vonulnak.

Vecsés, 2021. március 19. – Kustra Ferenc – öreges romantika, Alloiostrofikus versformában.

Már ?848 ?ban is?

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket,
A hit az, mi szilárdan rögzíti a molyrágta életünket?
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket.

Ember! Nézz magadba, van-e lelkedben magyarsághoz tartozó érzet?
Ember! Magyar vagy, ha hiszel, légy erős, itthon nem ér utol a végzet!
Ember! Ne gyengülj el, a hit erőt ad, erősíti benned lényeget!

Ha templomba mész, vagy baráti társaságba, akkor is bizsereg a lelked?
Ha otthon egyedül játszol kutyáddal, apportírozod, bizsereg a lelked?
Ha sétálsz egyedül a fás ligetben, csendben jó levegőn, bizsereg a lelked?
Ha igen, akkor Te nagy magyar ember vagy, bizonyíték, hogy bizsereg a lelked!

(Anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy mi mit akarunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!

A mi földünkre születtünk, hinni kell, hogy ide is tartozunk,
Már nyolcszáznegyvennyolcban is véres csatákban küzdtünk?, folyt harcunk!
Sorsunk, akkor nem fényesen alakult... túlerő eltaposott,
Sorsunk az óta más világban, valamelyest már javulódott!

(3 soros-zárttükrös)
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek,
Hitünket kezeljük misszióként? hazából tapodtat, se megyek!
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek.

Hitünk a pajzsunk, mi megvéd a láncos buzogánytól,
Higgyünk, és az összetart minket? egy szabadságharctól!
Magyarság belső érzése, a lélekben kell legyen bizsergősen,
Ezt el ne veszítsük, hogy élhessünk és boldoguljunk a jövőben!

Vecsés, 2021. március 15. ? Kustra Ferenc - a történelmünkről?

Eső zuhatag
Szinte mindent lerombol.
Árvíz alapja.
*

Fúj a szél és törik az ág,
Hull a levél és a virág.
Eső csapkod arcomba,
Ázok és fázok magamba.
*

Zord eső hullott
És sok virágot levert.
Mind földön hever.
*

Víz, tócsákban áll,
Szivárvány ível égen…
Eső illat volt…

Vecsés, 2009. május 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és haikuban…