A II. Világháborúban, a tengeralattjáró háború…

Az U-boot kapitánynak, előnybe kell részesíteni a jövőt a jelennel,
És az alapos előkészítést, értő, fegyelmezett, mérsékletes vezetéssel…

Szemben a vad zabolátlansággal, mint véggel,
Szemben az előkészítetlen rögtönzéssel,
Valamint, meggondolatlan vakmerőséggel!

Vízi koporsó
A tengeralattjáró;
Ha elsüllyesztik.
*
Mosoly fogyóban,
Végtelen fájdalom… úr!
Idő is véges.
*
Az életcsata
Győztese, mindenki más…
Vég, időben jön.
*
Testből megy lélek.
A várt léptek elhaltak…
Csend uralkodik.
*
Pereg életfilm…
Adás közben megszakad…
Elégett cellux…
*
Csendben van a vég…
Hirtelen, vad ordítás!
Feladás… rögzült!
*
Ládába zárt lét…
Ez… a jövő nyugalma…
Út, már elfogyott.
*
Kínszenvedés sok,
Türelem, meg oly’ kevés.
Végül, győz… halál.
*
A kötelesség,
Katona istenhite.
Nincs meggyőződés.
*
Világ, mivé lett,
Így haladva, mivé lesz?
Pálfordulás, hol?
*
Üzletből a pénz!
Üzlet… kinek érdeke?
Halott, tömegek!
*
Tűzben hamvadhat
A fegyver, hamu maradt;
De béke nem lesz…

Vecsés, 2016. november 13. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.

Az emlékek üstjében
Hogy oda ne égjen
Kavargatom
A gyermekkorom.

Mert hiszen az életben
A legszebb véletlen
Ami történt
Akkor volt gyerekként.

A Nagy ismeretlen világ
Mind felfedezésre várt
A sok haverral közösen
Osztoztunk az örömökben.

Együtt nőttünk cseperedtünk
Mint a legjobb testvérek
Volt bizony hogy olykor-olykor
Megfenyítettek a bölcs vének.

Részletezni nem is tudom
Kalandjaink hosszú sorát
Mert olyan sok volt az alkalom
És az időben elvesztette aktualitását.

A szívemben még most is őrzöm
Sok pillanat ízes zamatát
És lelkemben mindenkivel törődöm
Ha nem is halljuk egymás szavát.

Más utakon járunk
Így kellett hogy legyen
De néha lelkünk összeér
Fenn az üveghegyen.

Gyökereket tépő vihar
Fújtatva prüszköli szerte szét
A fagyos esőcseppeket
És a duzzadó patak lihegve rohan
Lefelé a folyóba.

Elszántan küzd
Bókolva hajlong az erdő
A felkorbácsolt szél dühében
Haragos szilaj erő
Tiszteletet parancsol.

Mintha sínek mellett mennék
Száguldó szerelvények tonnái
zakatolva dübörögnek mellettem
Rángatva vissza húz
Szinte beleremegtem.

A süvöltő légáramlat makacsul
Kabátom markolja
És bőröm alá hideget kapar
Jeges vicsorgással
Harap a csontomba
Lépteimmel dacolva.

Dermesztő gőggel
Lélegzetem
Számtalanszor vissza nyomja
A levegőt előlem ellopva
Fölényesen vigyorgott rajtam
Miként kapkodom
Pár lopott lélegzetért.
Egy nyomorult kis életért.

Az úton
Miként küzködöm magam haza
Idővel bőszült haragja
A nap sugarainak hatása
Alatt megenyhül
S mint durcás gyerek
Ki tudja rosszat cselekedett
Lecsillapodva elszendereg.

Elázott a mai napom
Meg a kabátom
És ahogy megvillan a fény
Ismerős ablakokból
A tócsákban láthatom
Utamon
Lépteim megszaporázom.

Az otthon melege
Békét önt a szívemre.

Előttem tán’ egy hegy, min át kéne kelni?
Ehhez persze, felszerelést kéne venni.
Nincsen olyan, ki ilyet eladna nekem,
Így felszerelés nélkül, van saját hegyem.

Nincsen gurum, vagy serpám, ki segítene,
Akit megcsapna a bennem levő eszme.
No, itt és most ez van, ilyennek születtem,
Vegetálva élem, nyomorult életem.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József

Téli hónapba
Ébred a reggel
A nap is velem együtt
Új portán kel fel
A nyárfák alatt
Biztos
Megnyugszik a lelkem
Itt van az ideje
Új útra lépnem.

Ma van az ideje
Új időknek jönni
A régi felett most kell
Azt a pálcát törni
Talpalattnyi földön
Nyárfák tövében
Itt lesz az otthonom
A megmaradt időben.