Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Semmi sem történik hiába.
Még egy lehullott levél is,
mely lebeg egy tó felszínén
szerepel a nagy táncba.

Az életek jönnek s mennek,
akár a gyors holdfázisok.
Megtelnek-e kelyheink
mielőtt a halál kopog?

Nincs olyan, hogy véletlen,
minden fel lesz számolva.
A legkisebb léptünk is
új ajtót nyit valahova.

Sorsunk felett uralkodunk,
de jó tudni merre vezet.
Kik és mik is vagyunk?
Tétovák vagy istenek?

A teremtés szentséges!
A mikéntje...embernek kétséges.

Meglehet, Éva az elsődleges,
S tán a biblia téves...
Ádám szerepköre csak kicsit ékes ,
A Nő mellett szinte mellékes...
És nem az alma a vétkes...
Isten szeretetteljes,
Bosszút nem áll...kegyelemteljes!

Földanya csodákra képes.
Édenfényességes
Az univerzum magzat-vizes
Kincse. Szerető, anya-méhes,
Egyetlen élet-teremtő kékes!
Itt az ember csak béres!
Tetteivel kártékony- részes,
Természetnek rémes!

Színezett forma,
Festmény születik éppen...
Talán művészi.

Vászonra kenve,
Felszínre lélekből tör.
Biztos kéz vezet.

Paletta tarka,
Finomra keverés szép...
Kép harmonikus.

Jó meglátás kell,
Részlet fontos tényező.
Sokaknak élmény.

Forma a színben,
Finom részlet metszésbe.
aranyat érő!

Vásznon él a kép,
Színekben. Ha sikerült...
Egy kis öröklét.

Dunatőkés, 2024. június 22. - íródott: senrjú csokorban.

Életmúlás…

Csodaszép, csendes tajtékszínű a nap,
Üstökét megragadjuk, mondá a pap.
Makacskodni, hőzöngeni nem szabad,
Mert az élet mellettünk csak elszalad.

Nehogy hamis útra tévedj, menj tovább,
Látod, hogy erdő… kerülj kicsit odább.
Hínárba, ha belekeveredsz, jó kilábalni
Az életet így lehetőleg jónak átírni.

Kontrolláld életed, s esztendő nem múlik hiába,
Légy te okos, önmagaddal ne keveredj vitába.
Ha bomba robban, vad és gyors szilánkok röpködnek,
Elrontott életűek, már hiába köpködnek…

Budapest, 2013. szeptember 2. – Kustra Ferenc József