Idő 
Értékelés 
Értékelés Érdekből, még a
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
A múlt-élet része is az idő…
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Versben írva és eredeti Baso stílusú haikuban…
A nap hajnalban,
Glóriában ébred fel.
Hajnali hőség.
*
Táj, még csak csendes,
De napsugár melegít.
Kel a hőség is.
*
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Messzeség vibrál.
*
Szubtrópusi a klíma, nedvesen búja a dzsungel,
Kilencszáz millióan izzadnak már, kora reggel.
Gangesz vize piszkos, de meleg Siva segítséggel.
*
Forró lavina,
A nappali hőérzet.
Szökőkút hűsít.
*
Folyókban lehet
Fürdeni, víz jó meleg.
Fürdés, mindenhol.
*
Tomboló nyárban
Fények villannak, tavon.
Kék ég a sátor!
*
Ó, az indiai hőség fárasztó és mindent kiszárít,
De, ott bizony az a szokás, nem lehet levenni a szárit.
Elefánt is keres egy pocsolyát és bőrét, sárral kábít.
*
Hőség rekkenő,
Szomjas kiáltás hallik.
Berepedt szájpír.
*
Hab-fodor díszek
Leülnek, tó partjára.
Hullám, langymeleg.
*
Mesevilág az
Erdő, bozótos árnyak.
Meleg az árnyék.
*
Napközben a tigrisek is hűsbe bújnak,
A riksa kulik, nagyokat fújva futnak.
Hőségben nincs keletje az ópiumnak.
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Pokoli hőség
Nem viselhető… izzaszt.
Árnyékban enyhül.
*
Napnak melege,
Fa árnyékában is tűz.
Szárazságtűrés.
*
Indiában, bizony tűz a nap, mint a megveszekedett,
Tömegek a Gangeszben hűsölnek, de túlmelegedett...
Motoros taxi sofőrje kiosztja a legyezőket.
*
Eső, hűs szél nincs.
Enyhülés nem várható.
Izzó napkorong!
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Hétágra süt nap,
Látóhatár kitágult.
Szem messzire lát.
*
Magas itt a hőmérséklet és a páratartalom,
E fizikai környezet, nem vágyemelő álom.
A még élő maharadzsát, tán' élteti az álom…
*
Árnyak torzulnak,
Az est közeledtével.
Este is hőség.
*
Izzasztó meleg,
Este is él a hőség.
Semmi sem hűl le.
*
Horizonton lóg
Az utolsó napsugár.
Hold, erőlködik.
Vecsés, 2017. június 14. – Kustra Ferenc József
A nap hajnalban,
Glóriában ébred fel.
Hajnali hőség.
*
Táj, még csak csendes,
De napsugár melegít.
Kel a hőség is.
*
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Messzeség vibrál.
*
Szubtrópusi a klíma, nedvesen búja a dzsungel,
Kilencszáz millióan izzadnak már, kora reggel.
Gangesz vize piszkos, de meleg Siva segítséggel.
*
Forró lavina,
A nappali hőérzet.
Szökőkút hűsít.
*
Folyókban lehet
Fürdeni, víz jó meleg.
Fürdés, mindenhol.
*
Tomboló nyárban
Fények villannak, tavon.
Kék ég a sátor!
*
Ó, az indiai hőség fárasztó és mindent kiszárít,
De, ott bizony az a szokás, nem lehet levenni a szárit.
Elefánt is keres egy pocsolyát és bőrét, sárral kábít.
*
Hőség rekkenő,
Szomjas kiáltás hallik.
Berepedt szájpír.
*
Hab-fodor díszek
Leülnek, tó partjára.
Hullám, langymeleg.
*
Mesevilág az
Erdő, bozótos árnyak.
Meleg az árnyék.
*
Napközben a tigrisek is hűsbe bújnak,
A riksa kulik, nagyokat fújva futnak.
Hőségben nincs keletje az ópiumnak.
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Pokoli hőség
Nem viselhető… izzaszt.
Árnyékban enyhül.
*
Napnak melege,
Fa árnyékában is tűz.
Szárazságtűrés.
*
Indiában, bizony tűz a nap, mint a megveszekedett,
Tömegek a Gangeszben hűsölnek, de túlmelegedett...
Motoros taxi sofőrje kiosztja a legyezőket.
*
Eső, hűs szél nincs.
Enyhülés nem várható.
Izzó napkorong!
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Hétágra süt nap,
Látóhatár kitágult.
Szem messzire lát.
*
Magas itt a hőmérséklet és a páratartalom,
E fizikai környezet, nem vágyemelő álom.
A még élő maharadzsát, tán' élteti az álom…
*
Árnyak torzulnak,
Az est közeledtével.
Este is hőség.
*
Izzasztó meleg,
Este is él a hőség.
Semmi sem hűl le.
*
Horizonton lóg
Az utolsó napsugár.
Hold, erőlködik.
Vecsés, 2017. június 14. – Kustra Ferenc József
