Ott ült elöttem a padban Anna,
a szerelmet bennem kicsalta;
de nem tudtam hogy mit tegyek,
éretlen voltam és gyerek.
-... mi az amitől szenvedek?

ez nem a szerelemnek gondja,
hogy az éretlenséget foltozza.
a szerelem szerelmet követel;
nincs a kompromisszumnak helye sem
csak egyet akar és más nem kell.

esélyünk sem volt - tudom most,
a szerelmem is titkos volt.
és jó hogy így lett - mert ugyebár;
az éretlenség volt a határ,
maradtam a titoktartásnál.

a szerelem ellensége...
ma is magam véleménye:
a szerelem jobb ha titok,
elronthatod ha elárulod
- ha mivel jár, nem vállalhatod.

Mama itt vagy ?Nem hallom a hangod !
Bújj hozzám kérlek !Őrizd álmomat !
Ha nem vagy mellettem nem tudok aludni
míg nem érzem gyöngéd pillantásodat !

Mama itt vagy ?Szinte már alszom ,
de magamon érzem pillantásodat ,
s szivárvány hídon repülök az éjben
nyugodtan álmodva színes álmokat .

Mama itt vagy?Igen ,már érzem !
s arcomon érzem forró ajkadat ,
míg vénülő kezeddel betakarsz lágyan,
s arcomra forró jó éjt puszit adsz.

Reggelente új hang ébreszt,
Turbékoló galambszó.
Szélnek ereszti a hangját,
Búgva, sírva hívja párját,
Házunktáján új lakó.

Rózsaszínű leánderfa
Illatozva bólogat.
Tetejébe galambfészek,
Kis gerlicék jaj de szépek
Mikor csőrük tátogat.

Galambmama körberöppen,
Kertünk mélyén otthona.
Zöld fű között magot látott,
Etetgeti a családot,
El nem menne máshova.

Párjával a fészket őrzik,
Növöget már a család.
A fiókák kirepülnek,
Barackágon csendben ülnek,
Várva várják a mamát.

Egyik reggel eső cseppen.
A kert őszbe szenderül.
Hová lett a galambcsalád?
Üres fészek, üres faág,
Elrepültek hűtlenül.

Az életben így van minden:
Ami kedves , ami szép,
Azt hisszük mienk örökké,
S eltűnik mint buborék.

Reményeim mezején egy földbe vájt ásó. Elutasítás, ó miért jöttél át határomon? Ott álló határőr mire jó, ha jön az ár? Te zúgó habok közt behajóztál, s mosolyom száraz farönkként csapódott partnak. Valahol boldogságot aratnak, itt kiázott mederben csak csupasz magon matatnak. S, ha e föld volt is művelhető, most a sok száz hold csak madáretető. E tető csak feledhető emlékek tárházának takarója. Miért oly kevés az, ki másnak jóakarója? Bágyadt madárijesztőként húzom magam karóba, karomból kiálló tű, csak széna.
Özönvíz után lángörvény, düh az, mi földemet pusztítja, s fent gyűlő füstfelhőből nem jön csillapító eső. S ő végignézi. A hullámok sodrója, tűz csiholója.

Csak az idő képez termékeny humuszt, ott hol ezelőtt szerelem írt pusztító himnuszt. S én várok. Várok új hangra, hogy megváltást hozzon! Lelkesítsen! Művelésre bírjon!
Haragot oldó óda sózza élettelen telkem. Hangszeretetem ment meg, s nem a kábszerelmem! Búsan virágzó stróFáim növik körbe akkordpalotám. Egy-egy bund a bundám, ám nem öltöztet úgy, mint a jól csengő szinkópa. Reményeim rétjén újra lehet színpompa, boldogsággal szinkronban, ha már bánattá vált öröm nem szárad ár söpörte kövön, a sok magánnyal táplált madár nem más csak árny már, ha dühtől perzselő tűzvész végső szikrája is elvész. Ekkor lesz a föld termékeny, szorgos a rest, új hajnalba így fordul az utolsó könnyes est.

Mama hol vagy ? Hűvös az este,
nem süt be fény az ablakon,
félek és fázom ,ha nem vagy mellettem,
nélküled védtelen vagyok.

Mama hol vagy?Bújj hozzám kérlek!
Hadd fogjam meg a két kezed!
Maradj itt hozzám simulva,
amíg még el szenderem.

Mama hol vagy?mTéged kereslek!
feléd nyúl csöppnyi kis kezem!
Fáradt arcodon végigszántva
megsimítva őszülő fejed.