Csókolózzunk nyakra-, főre,
Közben megkíván a dőre.
Én rendes úrinő vagyok,
Akárkivel, dehogy búgok.

Férfiak hiszik, egyszerű,
Tán’ borúra jön a derű.
Fiuk bizony, más az élet,
Én hozom a döntéseket.

Engem az anyám nőnek szült,
S vagyok életből felkészült.
Azért adott Isten eszet,
Használjam férfiak felett.

Rám hagyta anyám örökül,
Fogyassz férfit, szeretetbűl.
Csókolózni még csak lehet,
Tovább az eset nem mehet.

Szép vagyok és kívánatos,
Jó a férfi hogyha sármos.
Pár lenni azzal akarok,
Akit bizony én kívánok.

Ha ő kérdez, akarom-e?
Én kérdezem, akarod-e?
Így is, úgy is vagyok döntnök,
Valahogy, de csak én döntők.

Ezek után kérdezem én,
Ki evez élet tengerén?
Aki evez, biz’ a férfi,
A nő pedig, ki vezeti.

Budapest, 1997. május 26. – Kustra Ferenc József

Megy hegynek fel gyerek Cseke
Vén, kese Cseke gyereke.
Szekere gyenge kereke,
Csetteg, kerreg, leeshet-e?

Szekere kereke leeshet,
Ekképpen, eh, letenyerelhet.
Kerekezne Cseke szekere,
De nem fel erre, ferde hegyre.

Nyekergett Cseke kereke, de ment
Esetleg szeretve, de nem megkent.
Ez nem mehet levelekbe, versekbe bele
Mert nem lett versekbe, levelekbe kezelve.

Hej! Leesett Cseke kereke,
Lehemperedett egy gederbe.
Hergelt, kese Cseke gyereke,
Hegyet, kereket egye fene.

Lehetne kese Cseke gyerekének
Szekercéje, és beleverne éknek
Kerekébe egy fellelt szegecset,
Mert menetben kereke leesett.

Enne, esetleg lehetne gesztenye,
Éhesen keres, de nem lel egyet se…
Lehetne egy telek eperke…
Enne epret… nem lel szemet se.

Hegyek meredekek, kellemes helyek,
Fenn, e hegyen messze reppennek szelek.
Cseke gyerek rendesen eltervezte,
Rendesen repdesve menne fel hegyre.

Menne, de ez lehetetlen, feltegye
Szekere kerekét Cseke gyereke.
Vén kese Cseke elég hergelt,
Hegyet, kereket egye fene…

Kese Cseke e gyereket kereste.
Kereste, kerestette. Hej, meglelte.
Meredeken lereppentek szelekkel,
Ernyedt testekkel, remek emlékekkel…

Hegyet, kereket egye fene…
Ebbe, lehetetlen helyzetbe.
Meglett kese Cseke gyereke!

Vecsés, 1998. december 19. – Kustra Ferenc József - eszperente nyelven…

Sáros lett a kamáslim
És piszkos lett a vádlim.
Belestem én egy nagy gödörbe,
Négykézláb másztam ki belőle.

Éppen úton voltam a nőmhöz,
Most érzem, közeledek csődhöz.
Majd mondom neki, töltsön vizet a lavórba,
Lemosom vádlim… biz’ csak nem alszok akolba!

Oda sántikáltam, örült, hogy meglátott,
Nézte, de vádlimon semmi koszt nem látott.
Ő mondta, hogy a kamásli biz’ elszakadt,
Mikor ezt megtudtam, szívem majd’ megszakadt.

Így aztán este én meztélláb mentem a mulatságba,
Folyton bújtam mögé, beleszakadtam nyugtalanságba.
Örültem, hogy már nem koszos a vádlim.
Olyan nagyon sajnáltam a kamáslim…

Vecsés, 2013. december 1. – Kustra Ferenc

Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.

A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.

Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.

Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…

Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc

A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…

Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
De nincs már erre is csak vágyunk füstje…

Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
*

Pocsolyavilág,
Az élet kalitkája.
Erős, dohos szag.
*

Befülledt-világ,
Környezetében élünk.
Hebegve lebeg.
*

A felhők fölött,
Jó lenne, ottan, oly’ más!
Vágytűz loboghat.
*

Pocsolyán kívül
Is van világ! Lékelik!
Leve oly’ édes…
*

Az édes dinnye,
Édes lét, de nem nekünk.
Jólét, hízás, nincs…

Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban…