A lét hullámvasútja mikor ránt vészféket?

(leoninus)
Eddigi éltem, már jó hosszú volt, de nem létem ki avarnokolt…
Ami eddig volt, az a régmúlt, még a vége, mikor lesz kifakult?
Ki az ki ismeri a jövőt, bár többel is találkoztam én lökött…
Fontos-e, hogy az ember ezt jól megfigyelje? Hogy mikor lesz elege?

(HIQ duó)
Álom bíz’
A hosszú élet…
Mivé lesz?

Öregen
hosszú életet?
Mivé lesz?

(Apeva)
A
létem
Ketyereg…
Hosszú volt már,
Vég… úgyis eljő!

(Senrjú)
Sors furkálódik?
Mintha köze lehetne…
Ismeretlen vár?

Vecsés, 2026. július 19. Kustra Ferenc József

Ui. az olvasóknak:
Éber bennem a gondolatom, várni, míg élettavam sors: „én kiszárítom”!
Csak hullámvasút kerék ne legyen pont épp velem defektes, mert az végzetes…
Az biztos: nőmet látva, arcom lesz mosolyos, ha látom és nem válogatós…
Asszonyom bizony maga tetszik nékem; jó, ha látlak, még élnénk, mert imádlak…
Ó, honfiság, szerelem, asszonyom, Ti lelkemben vagytok… kellene maradnom!

Nőm! Emlékszel még… szép volt múltunk, tavunkban lubickoltunk…
Nőm emlékszel még? Minden szép volt a tóban… emlékszel még?

Kustra Ferenc József

M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)

Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.

Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.

A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.

Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.

Budatétény 2026. július. 09.

Mikor még szűz vadon volt a felhőkarcolók helyett,
Akkor még az emberek jól élhették az életet.
Amikor még nem ismerték a számítógépeket,
Akkor még lóhátról, nyíllal lőtték a verebeket.

Ember; technikát szolgálatába állította
És ezzel megfeneklett az élete hajója.
Egymásra figyelés, emberség, biz’ az elmúlt, ó...!
Ennek helyébe lépett a globalizáció.

Embernek való, hogy ember embernek farkasa,
Hogy előtérbe kerül az embernek a mocska?
Modernizációval ember a tömegsírját ássa,
Egy van neki az emberség és nincsen is neki mása.

Budapest, 2004. november 24. – Kustra Ferenc József

Holdvilág szűkül,
Hajnal már ébredezik.
Kisiklott élet…
*
Vezérállat is lehettem volna,
Csak szarvatlan kos vagyok.
A sorsom… ám másként gondolta,
Csak a rabszolgám vagyok.
*
Megfáradtál és
Homlokod már ráncos lett!
Torz halál-mosoly.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József- Versben és európai stílusú haikuban…

Víz síkja fölött
Száll, száll a viharmadár.
Fényes villámok!
*
A tenger felett
Fellegeket tornyoz szél.
Víz alatt béke.
*
Sós víz párája
Mennydörgő vihar alatt!
Sima vízfelszín.
*
Vihar démona
Tépi a fellegeket.
Sima víztükör.
*
Ujjongás, harcvágy
Szemben az elemekkel.
Homok, tengerpart.
*
Smaragd zöld tenger…
Vijjog, száll viharmadár…
Kacagva zokog!
*
Süllyednek felhők,
Dalolva tőr fel hullám…
Forrón tűz a nap.
*
Tajtékzik, dühöng
Szélvésztől zúg a tenger…
Csónakázó tó?
*
A viharlámpa
Imbolyogva mutat fényt…
Jelzés értékű.
*
Zord hullámokat
Mély morajlás kíséri…
Tajtékos minden.
*
Haragos zöld víz…
Fehér hab színesíti.
Meseszép látvány…
*
Szilajul zúg a
Vihar, bőmből tengernek.
Bálnák alszanak.
*
Hajókat forgat
Bőszült vihar, játszanak…
Öböl rejteke?
*
Jó Poszeidón
Hol van? Vagy tán’ haragszik?
Tenger Isten zord!
*
Ahogy jött, elment…
Viharmadár megbékélt.
Vajh’ van nyugalom?

Vecsés, 2014. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.