Életbe hatolnék, de nincsen és nem volt trójai faló,
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!

A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…

(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.

Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc

Itt a szüret, szedjük,
A szőlőfürtöt letépjük.
Daráljuk és préseljük,
A levét meg szeretjük.
Must lesz az most, finomka,
Murci meg az itóka.
Később érik, bor lészen,
Pohárban áll asztal szélen.
Lehet száraz, fehér,. Bordó,
Édes, félédes, aranyló.
Van, ki fehéret szereti,
Meg aki vöröset eszi.
Jövőre újra keresztelik,
S már óbornak nevezik.
Finomabb a zamata, íze,
Nézve szebbe lett a színe.
Megkóstolva esik jól,
Töltsünk még a palackból.
Ahogy e kis vers is,
Véget ér az óbor is.

Budapest, 1997. február 11. – Kustra Ferenc

Magyar ember bort igyon,
Bor legyen az asztalon.
Göthös lett és nem iszik,
Ha ez így megy lefogyik.
Napi három kis pohárral,
Nincsen dolga a doktorral.
Rendbe teszi a belsőjét,
Forralt melegíti szívét.
Forralt lehet télen-, nyáron,
Csak ne lépj át a határon.
Mert ha iszol, maradj ember,
Bor is akkor szeret ember!

Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc

Hová lettél? Kereslek Helen!
Már mindent megtennék, csak legyen?
Jól elveszett lettél,
Rosszabb? félelemnél.
Tudod, hogy hajkurászlak Helen?

Már kidobtam lélekcsápokat,
Bezsebeltem lélekálmokat.
Gyere már... hibázol?
Vágyamban... hiányzol.
Helen! Győzd le lélekvágyadat.

Álmaim vágya vagy, ó, Helen,
Nem lehet, hogy élet elrebben?
Kéznél fehér-galamb,
Lehet? mesegalamb.
Jelentkezz már, de hevesebben!

Vecsés, 2018. december 14. - Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor.

Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.

(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam

Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!

(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*

(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.

(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása

Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*

(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.

(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.

Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?

Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.