Idő 
Értékelés 
Értékelés Néha éjszakánként olyan másnak látom
az égen ragyogó apró csillagot,
régen apró kis lámpásként égve,
rám világított hosszú utamon.
Akkor még olyan szépnek tűnt minden.
Az öreg hold akkor úgy világított,
mintha vigyázna, hogy meg ne botoljak
az előttem fekvő sok kis kavicson.
Rögös utamon, míg hozzád siettem,
rám terítette feslett köpenyét,
halvány fényével megvilágítva
az utat, mely akkor vezetett feléd.
Úgy hittem néked, olyan boldog voltam,
tetőled vártam minden ölelést,
szívem is olyan hevesen dobbant,
pedig már tudtam: nem lehetsz enyém.
Azóta messzire szálltak az évek,
sűrű hajamra szürke köd szitál,
mégsem tudtalak soha elfeledni,
veled volt teljes nekem a világ.
Te voltál mindig minden reménységem,
tiéd volt szívemben minden dobbanás,
Hűvös éjjelen csak tehozzád vágytam
s tőled akartam minden éjszakát.
Most is te vagy az egyetlen a földön,
nélküled nem volt, és nem is lesz tavasz,
összeomlott már minden egyes álmom,
ha te nem jössz vissza, semmim sem marad..
az égen ragyogó apró csillagot,
régen apró kis lámpásként égve,
rám világított hosszú utamon.
Akkor még olyan szépnek tűnt minden.
Az öreg hold akkor úgy világított,
mintha vigyázna, hogy meg ne botoljak
az előttem fekvő sok kis kavicson.
Rögös utamon, míg hozzád siettem,
rám terítette feslett köpenyét,
halvány fényével megvilágítva
az utat, mely akkor vezetett feléd.
Úgy hittem néked, olyan boldog voltam,
tetőled vártam minden ölelést,
szívem is olyan hevesen dobbant,
pedig már tudtam: nem lehetsz enyém.
Azóta messzire szálltak az évek,
sűrű hajamra szürke köd szitál,
mégsem tudtalak soha elfeledni,
veled volt teljes nekem a világ.
Te voltál mindig minden reménységem,
tiéd volt szívemben minden dobbanás,
Hűvös éjjelen csak tehozzád vágytam
s tőled akartam minden éjszakát.
Most is te vagy az egyetlen a földön,
nélküled nem volt, és nem is lesz tavasz,
összeomlott már minden egyes álmom,
ha te nem jössz vissza, semmim sem marad..
(Kereszt anaforás)
Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba,
Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba.
Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt tüskés gubókkal,
Nekem meg ebbe nem volt beleszólásom, bár híven hadakoztam gubókkal.
Tiszta szívemből, tiszta szerelemmel örültem neked,
Gondoltam sorsom javul, ha szerelemben élek veled.
Én vagyok a próbabábú, sorsával senki sem... nem küzdhet meg,
Mit abban egy öreg szerzetes beírt, nem változtatható meg.
(Anaforás bokorrímes)
Szerelmem gondolatimat mindig a Te síkodra vezérelte,
Szerelmem uralta az agyam-lelkem, Te vágyam, örök végzete.
Szerelmemben folytonosan csak vágytam rád, de nagyon és eleve.
Tudom is azt is, hogy te születtél életem párjának,
De nekem nem jár ez, sorsomba beleírt páriának.
Sajnálom, hogy ebbe az élhetetlen életbe, Te is belekeveredtél.
Én ugyan igyekeztem, de sajnos végső szerelmem így bizony nem lehettél!
Szoktam volt már sokszor mondani; „kire mit rótt a sorsa,
Azt kell élnie” egészen a lét végéig… halódva!
Szoktam volt mondani; „embernek a gaz sorsa az ura!”
(Bokorrímes)
Gondban vagyok nem vagy, szerelem elment, sőt megszűnt,
A fölmerült jobb világ csak úgy lelépett, letűnt…
Vagy az is lehet, hogy a szerelmem nem szembe tűnt?
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott; a szerelemről, alloiostrofikus versformában.
Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba,
Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba.
Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt tüskés gubókkal,
Nekem meg ebbe nem volt beleszólásom, bár híven hadakoztam gubókkal.
Tiszta szívemből, tiszta szerelemmel örültem neked,
Gondoltam sorsom javul, ha szerelemben élek veled.
Én vagyok a próbabábú, sorsával senki sem... nem küzdhet meg,
Mit abban egy öreg szerzetes beírt, nem változtatható meg.
(Anaforás bokorrímes)
Szerelmem gondolatimat mindig a Te síkodra vezérelte,
Szerelmem uralta az agyam-lelkem, Te vágyam, örök végzete.
Szerelmemben folytonosan csak vágytam rád, de nagyon és eleve.
Tudom is azt is, hogy te születtél életem párjának,
De nekem nem jár ez, sorsomba beleírt páriának.
Sajnálom, hogy ebbe az élhetetlen életbe, Te is belekeveredtél.
Én ugyan igyekeztem, de sajnos végső szerelmem így bizony nem lehettél!
Szoktam volt már sokszor mondani; „kire mit rótt a sorsa,
Azt kell élnie” egészen a lét végéig… halódva!
Szoktam volt mondani; „embernek a gaz sorsa az ura!”
(Bokorrímes)
Gondban vagyok nem vagy, szerelem elment, sőt megszűnt,
A fölmerült jobb világ csak úgy lelépett, letűnt…
Vagy az is lehet, hogy a szerelmem nem szembe tűnt?
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott; a szerelemről, alloiostrofikus versformában.
Félig van a tele,
Vagy fele a tele?
Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele?
Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele?
Netán úgy néz ki a tele fele,
Hogy félig sincsen az, nemhogy tele?
Jó érzés-e beleinni, ha nincsen tele,
Mert a feléhez olyan közel a feneke?
Ha itóka kezd fogyni, kevesebbedik a fele,
Így még jobban ellehetetlenedik, hogy az tele.
Mi a megoldás, hogy több legyen a fele,
Ha egyszer már nekünk nem töltötték tele?
Lehet, udvarias, ezért nem töltötte tele,
De, hogyan igyunk jót, ha még sincs meg, ami fele?
Miért jó az, ha a poharunk nincsen tele
És ha lecentizzük, akkor is csak a fele?
Koccinthatunk-e, ha ivóedényünk nincs tele,
Biztos-e, hogy így közben nem löttyen ki a fele?
Legyen akár-bár
Fél bögre kakaó, mi kihűlt már,
A fele, akkor sincsen tele, ha varjú mondja, kár.
Ha félig van, nekem talán már nem is kell!
De a felsejét, innen ki csaklizta el?
Embernek, milyen az élete, ha tudja, csak a fele…
Ember, teljes életet érdemelné, mi az egésze…
De sok embernek nincsen meg… tán az alig kis fele se.
Mindenkinek járhatna, fele fölötti tele,
De az élet mocskos, csak nagy ritkán tölti tele.
Ja! Hajléktalannak hová lett az alsó fele?
Bajos, ha az életbögre nincsen tele,
Ráadásul a füle is régen tört le...
Ez az út vezet menetelve… semmibe.
Ember élete ki van teljesedve?
Vagy bánat-poénból van lefelezve?
Nos, ez így, akkor mi? Meddig van tele?
A részeg már a nyolcadik felesnél mondja: „ezt is tele”!
Nem érdekli, ha piától lassan kiég a bele fele…
Ez, mit tesz nem élete remeke… Életpohara tele?
Az élet fele, bíz' nem a tele,
De a végét mikor töltik bele?
Nem is tudjuk… ezt tudni kellene?
Zűrzavaros bizonytalanságot hozhat a félig tele életbögre.
A nagyon hiányzó másik fél lehetne az élet vezérlő eleme…
Kiteljesedett, jó élet lenne jó mindenkinek… bizony ez kellene.
Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József
Vagy fele a tele?
Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele?
Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele?
Netán úgy néz ki a tele fele,
Hogy félig sincsen az, nemhogy tele?
Jó érzés-e beleinni, ha nincsen tele,
Mert a feléhez olyan közel a feneke?
Ha itóka kezd fogyni, kevesebbedik a fele,
Így még jobban ellehetetlenedik, hogy az tele.
Mi a megoldás, hogy több legyen a fele,
Ha egyszer már nekünk nem töltötték tele?
Lehet, udvarias, ezért nem töltötte tele,
De, hogyan igyunk jót, ha még sincs meg, ami fele?
Miért jó az, ha a poharunk nincsen tele
És ha lecentizzük, akkor is csak a fele?
Koccinthatunk-e, ha ivóedényünk nincs tele,
Biztos-e, hogy így közben nem löttyen ki a fele?
Legyen akár-bár
Fél bögre kakaó, mi kihűlt már,
A fele, akkor sincsen tele, ha varjú mondja, kár.
Ha félig van, nekem talán már nem is kell!
De a felsejét, innen ki csaklizta el?
Embernek, milyen az élete, ha tudja, csak a fele…
Ember, teljes életet érdemelné, mi az egésze…
De sok embernek nincsen meg… tán az alig kis fele se.
Mindenkinek járhatna, fele fölötti tele,
De az élet mocskos, csak nagy ritkán tölti tele.
Ja! Hajléktalannak hová lett az alsó fele?
Bajos, ha az életbögre nincsen tele,
Ráadásul a füle is régen tört le...
Ez az út vezet menetelve… semmibe.
Ember élete ki van teljesedve?
Vagy bánat-poénból van lefelezve?
Nos, ez így, akkor mi? Meddig van tele?
A részeg már a nyolcadik felesnél mondja: „ezt is tele”!
Nem érdekli, ha piától lassan kiég a bele fele…
Ez, mit tesz nem élete remeke… Életpohara tele?
Az élet fele, bíz' nem a tele,
De a végét mikor töltik bele?
Nem is tudjuk… ezt tudni kellene?
Zűrzavaros bizonytalanságot hozhat a félig tele életbögre.
A nagyon hiányzó másik fél lehetne az élet vezérlő eleme…
Kiteljesedett, jó élet lenne jó mindenkinek… bizony ez kellene.
Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József
Az életem folyamában, látszik, csak ázott uszadék voltam… ez látszik!
Az életem folyama végig csak sodort, boldogságszigetek mellett lassan elsodort!
Az életem folyama nem volt velem, de hullámaival… nagyon ellenem!
Az életem folyama mit sem segített, csak háborgott, hullámmal beterített!
Az életem folyamán, sokszor láttam aranyhalat... filéjéből, nem jutott falat!
Az életem folyamjában sokszor úgy vártam a tengert… csak hergelt!
Az életfolyamban háromszor akartak megölni, de az őrangyalom segített túlélni!
Az életfolyamban átéltem vészes átkot… súlyosat és nem éreztem boldogságot!
Az életfolyamban túléltem viharokat, de még tavasszal sem szakítottam virágokat!
Vecsés, 2022. május 14. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, 10 szavas leoninusban. Önéletrajzi írás…
Az életem folyama végig csak sodort, boldogságszigetek mellett lassan elsodort!
Az életem folyama nem volt velem, de hullámaival… nagyon ellenem!
Az életem folyama mit sem segített, csak háborgott, hullámmal beterített!
Az életem folyamán, sokszor láttam aranyhalat... filéjéből, nem jutott falat!
Az életem folyamjában sokszor úgy vártam a tengert… csak hergelt!
Az életfolyamban háromszor akartak megölni, de az őrangyalom segített túlélni!
Az életfolyamban átéltem vészes átkot… súlyosat és nem éreztem boldogságot!
Az életfolyamban túléltem viharokat, de még tavasszal sem szakítottam virágokat!
Vecsés, 2022. május 14. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, 10 szavas leoninusban. Önéletrajzi írás…
(Senrjon csokor)
Nem verekedtünk össze!
De, Te torkom törni akartad…
Erősebb voltam.
*
Naponta körülbelül
Öt-hat alkalommal pofoztál.
Bizony számoltam.
*
Közben meg, tán’ végül is
Szeretet nevelésed átjött!
Tudtam, beteg vagy!
*
Tizennégy éves voltam,
Orvosnőnk szólt, elmebeteg vagy!
Mondtam, hogy tudom…!
*
Terhes voltál húgommal,
Még a méhében, meg is ölted!
Így egyke lettem!
*
Tizennégy éves voltam,
Mikor apámat elzavartad!
Tanúja voltam!
*
Az örökség házamat,
Totál idegeneknek hagytad…
Szegénnyé tettél…
**
(Senrjú duó)
Nem haragszom rád,
Betegséged legyőzött!
Sorsod, rám rovott…
*
Emlékszek szépre,
Jóra, szeretetre is!
Ilyen lett sorsom…
(A béke poraira!)
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: kőkemény önéletrajzi írásként. [Ilyen kemény a saját történelmi múltam…]
Nem verekedtünk össze!
De, Te torkom törni akartad…
Erősebb voltam.
*
Naponta körülbelül
Öt-hat alkalommal pofoztál.
Bizony számoltam.
*
Közben meg, tán’ végül is
Szeretet nevelésed átjött!
Tudtam, beteg vagy!
*
Tizennégy éves voltam,
Orvosnőnk szólt, elmebeteg vagy!
Mondtam, hogy tudom…!
*
Terhes voltál húgommal,
Még a méhében, meg is ölted!
Így egyke lettem!
*
Tizennégy éves voltam,
Mikor apámat elzavartad!
Tanúja voltam!
*
Az örökség házamat,
Totál idegeneknek hagytad…
Szegénnyé tettél…
**
(Senrjú duó)
Nem haragszom rád,
Betegséged legyőzött!
Sorsod, rám rovott…
*
Emlékszek szépre,
Jóra, szeretetre is!
Ilyen lett sorsom…
(A béke poraira!)
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: kőkemény önéletrajzi írásként. [Ilyen kemény a saját történelmi múltam…]
