A holnap egyre közelebb ér
És ereimben a vér
Nyugtalanságot szül
Olykor
Súlyos lépteitől
Mint lápos talajon
Reng a föld talpam alatt
S egy részem a múltból
A régi kertben maradt

Ott ahol az első léptek
Homokba süppedtek
Békét árasztón
Illatozva virágok öleltek
Hol minden növény
Minden szeglet velem alakult
Ahol az évek emléke már
Foszladozott s megfakult

Most
Szürke, nyirkos, árnytalan a tér
A hangulat is csak bokáig ér
És a tél
Az ismerős fák között
Hunyorog az év küszöbén.

A fű a fa
S a kertnek minden zuga
Szívembe mar
A régi ház sem otthon már
Indulok hamar
A fűzfa még beint mint régen
De a poggyász útra készen

Egy darab a lelkemből
E kertben lett elásva
s most itt állok némán
A búcsú kapujába
Új idők vonata
Érkezik a peronra
Felszállok
Még egy rövid zutazásra

Csak mellettem legyél.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.

Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.

A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.

A parton
Mini homokdűnék
Igazolják a rezgések
Periodikus hullámzását.

A felszínfeszültség inbolyog
Csillámokat szór a fényben
A vízbe dobott
Kő körében

A víz a part
Élettel teli
Az anyaföld
Még megengedi...
A holnapot terelgeti
Medrébe

Az estfény eltűnik a napfény elaludtával,
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.

Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*

Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.

Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*

Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!

(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*

Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?

Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.

Hol van már a régi világ
Óvatosan hajlott virulóba
Mint illatos mesés virág
Kedves házak ablakába.

Pozsgás arcú gyerekek
A mindenki földjén
Kergették a kereket.
A megfakult képre
Felraktam egy keretet.

Idősúlytott vályogházban
Ajtó felett fakereszt
Ki jó lélekkel tévedt ide
Kérdés nélkül beereszt.

Hol van már merre jár
Legurult a lejtő oldalán
Elsodorta a féktelen ár
Hiába kapaszkodott
A szalma-szálán.?!