Ez is a tavasz része…
Szél, már döngicsél,
Hegytetőről, völgybe zúg!
Őzszőrt kócolja
Hírt visz: még él a béke,
Szívekben hál szépsége.
*
Elszabadul a szélben a sok-sok finom illat,
Körbe járják erdőt, meg a környező falvakat.
Az eddig alvó növényekben új nedvkeringés indult,
Ettől a lomb, a termések rügye, nagy növésnek indult.

Vígan bontja szirmát a vadvirág,
Magához tér lassan a világ…
*
Kiszámítható,
Eső a megújhodás.
Füvön, őz hízik.
Friss, zamatos szeretet,
Élet régen ily' lehetett
*
Jöjj már, nagyon várunk tavasz, légy illatokkal teli,
És nagyon jó, ha záport hozol, mi a port elveri.
Az örökös csatamezőn a Tél tábornokunk elfáradt,
Sőt, már el is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.

Madár neveti a jelent,
Természetjárónak reményt jelent,
Tiszteletet, tudást teremt.
*
Már jó lett idő,
Őzek szeme pajkos lett.
Dúsban legelész.
Az ember is szép, ősi,
Szívét test mélyén őrzi.
*
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.
*
Természet lágy ölén ring a remény,
Egyenlő gazdag és szegény…
Vecsés,2017. augusztus 4. – Mórahalom, 2017. augusztus 8. - Kustra Ferenc József - a három haikut és a három versszakot én írtam. A tanka verssorokat és a 10 szavasokat, szerző és poéta társam Farkas Tekla írta.

Élet-mélázás…

(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…

(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*

Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*

Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…

Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*

Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…

Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*

Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*

Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!

Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák

Eszperente nyelven…

Ejnye-bejnye, teremtette,
Ember, nedveket szerette.
Fenekedve erjesztette.

Nedveknek lenyelete kellemes,
Szerette! De reggel rettenetes!
Léte ezért, szétszedett, elegyes.
Lehelete, egyenest fertelmes.
*
Lélek, defektes,
Cselekedet sekélyes.
Megfeneklett kedv.
*
Kelyhet, remegve vette kezébe,
Bevette e nedvet nyeldekébe,
Lekergette bélésébe,
Bele evett levesébe.

Észrevette, nedve régen elment,
Helytelen cselekedete mellett,
Kellene, szerezzen rendes kedvet!

Véreres szeme elmerengett,
Lelkecske éppen, felleledzett.
Életet kerget cselekedet.
*
Cselekedetek,
Elvégezhetetlenek.
Ferde nézések…

Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet.
Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet.
Csodálják nézését, irigylik szabadságát,
De nem kérnek belőle, semmiért, világért.

Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki…
A többség azt hiszi, látja őt valaki.
A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán…
Ruhája rongyos, szabadsága nincs; nem akarván.

Küzd tetvekkel, őt leköpő fenegyerekekkel,
Küzd az életével, benne a nagy szellemekkel,
Ahol nem fogadják őt be, mert csóri és szakadt,
Még az életet sem érdekli, ez csak elhaladt.

Aki koronahercegnek születik, király lesz,
Kapjon bár, jó nevelést, a másik csak koldus lesz.
Csak irigylik szabadságát, de felkarolni? Nem…
Egy senkiházi koldust nem látogat senki! Nem…

Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc József

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!