Idő 
Értékelés 
Értékelés Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.
Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…
Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.
Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.
Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.
A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...
A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…
Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…
Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.
Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.
Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…
Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.
Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.
Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.
A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...
A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…
Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…
Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.
Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József
Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.
Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.
Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.
Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.
Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.
Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.
Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József
Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Hogy ez nem fárad ki…
(HIQ)
Ez minő?
Sebesség… kell ő?
Életben?
*
(senrjú)
Haszonja van-e?
Haszonvalóság vagy lét?
Sebesség fogva?
*
(leoninus trió)
Öregség nyakát idősebesség fogja, nem engedi, szorosan markolja…
Létsebesség idősebesség kistestvére, netán a kedvenc menyecskéje?
Öregséget idősebessége hevesen tolja, pedig ő míves sánta.
Sebesség haszna sokszor elmúlásba vész, holttest meg a cipzáras szákba! KÉSZ!
Fiatalon idő erősen relatív, akkor még van sziklaszív.
Akkoriban senkinek nem asztmás, mily’ heves az időrohanás.
Van ki elkésős fajta, de idő naponta eszébe sem jutna.
Gyorshajtóként idő maga a rohanás… él-e életben maradás?
Detektív most nyomozzon, nehogy az adatvesztés beálljon…
Amit ma megtehetsz, ne halogasd! Időd, el ne adogasd…
Gondolkozz idődön, ne tartogasd! Ez nem pénz, ne számolgasd…
Ha elment az idő, nincs mér, hogy mutasd! Magadat hibáztasd…
*
(tükör apeva)
Az
Idő
Ha gyorsul,
Igy is múlik?
Tudd már, nem áll meg!
Tudd, már nem áll meg,
Igy is múlik.
Ha gyorsul,
Idő…
Az…
*
(bokorrímes)
Percek rohanvást elszállnak nyomtalanul,
Lefekvési sötét… telik álmatlanul.
Reggel már tudom éji idő elszaladt,
A tegnapi létem főleg: már elmaradt.
*
(HIQ)
Időm a
Fránya itt hagyott.
Csak gyorsul.
Vecsés, 2024. július 9. -Kustra Ferenc József- írtam: életidőről, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
(HIQ)
Ez minő?
Sebesség… kell ő?
Életben?
*
(senrjú)
Haszonja van-e?
Haszonvalóság vagy lét?
Sebesség fogva?
*
(leoninus trió)
Öregség nyakát idősebesség fogja, nem engedi, szorosan markolja…
Létsebesség idősebesség kistestvére, netán a kedvenc menyecskéje?
Öregséget idősebessége hevesen tolja, pedig ő míves sánta.
Sebesség haszna sokszor elmúlásba vész, holttest meg a cipzáras szákba! KÉSZ!
Fiatalon idő erősen relatív, akkor még van sziklaszív.
Akkoriban senkinek nem asztmás, mily’ heves az időrohanás.
Van ki elkésős fajta, de idő naponta eszébe sem jutna.
Gyorshajtóként idő maga a rohanás… él-e életben maradás?
Detektív most nyomozzon, nehogy az adatvesztés beálljon…
Amit ma megtehetsz, ne halogasd! Időd, el ne adogasd…
Gondolkozz idődön, ne tartogasd! Ez nem pénz, ne számolgasd…
Ha elment az idő, nincs mér, hogy mutasd! Magadat hibáztasd…
*
(tükör apeva)
Az
Idő
Ha gyorsul,
Igy is múlik?
Tudd már, nem áll meg!
Tudd, már nem áll meg,
Igy is múlik.
Ha gyorsul,
Idő…
Az…
*
(bokorrímes)
Percek rohanvást elszállnak nyomtalanul,
Lefekvési sötét… telik álmatlanul.
Reggel már tudom éji idő elszaladt,
A tegnapi létem főleg: már elmaradt.
*
(HIQ)
Időm a
Fránya itt hagyott.
Csak gyorsul.
Vecsés, 2024. július 9. -Kustra Ferenc József- írtam: életidőről, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Izuska felnőtt lett… Te aradi kisleány!
Megjött mai nap is,
Új születésnapra akadt.
Veled megélni jó!
Teljenek a napjaid békésen, boldog-vidáman,
Éld meg őket, nagy szeretetben, meg-tán’ nagyon vártan.
Ha véletlenül úgy érzed, egyedül vagy, nincs már senki veled,
Gondold végig… itt a családod, poétás barátok, mind neked.
Kívánom neked, tartson meg sokáig az ég!
Születésnapodon mi jobbat mondhatnék még?
Isten éltessen, óvjon az őrangyalod még!
Ne feledjük az sem, hogy élted megváltozik, léted felnőtté válik!
Meg kell jegyeznem, messze lakunk egymástól, meg a fűtől és a fától.
De poétatársként itt vagyok veled és ha adja sors, fényezem a lelked.
Egy szó, mint száz = Isten bőséggel éltesen,
Élted legyen hosszú, mondjuk bőségesen!
Legyél életedben sikeres, megelégedett,
Életben edzett, meg kedved nehogy legyen szegett!
Ha te is hetvenhat leszel, kérlek emlékezz rám...
Nehogy elvegye kedved, a biz' akkori évszám!
Még egyszer kívánom, hogy
Élted rendben és hosszan folyjon…
Istenem éltesd!
[Isten éltese még kedves édesanyádat is, ki egyedül felnevelt
Belőled nagy-lányt, felnőttet nevelt, pedig tudom sok, vad körülmény perzselt…]
Vecsés, 2024. július 29. – Kustra Ferenc József – írtam: alloiostrofikus versformában, Ghica Izabella Iasmina -poéta-, és szerzőtársam- felnőtté válása {2024. augusztus 3.}, valamint éltetése emlékére!
Megjött mai nap is,
Új születésnapra akadt.
Veled megélni jó!
Teljenek a napjaid békésen, boldog-vidáman,
Éld meg őket, nagy szeretetben, meg-tán’ nagyon vártan.
Ha véletlenül úgy érzed, egyedül vagy, nincs már senki veled,
Gondold végig… itt a családod, poétás barátok, mind neked.
Kívánom neked, tartson meg sokáig az ég!
Születésnapodon mi jobbat mondhatnék még?
Isten éltessen, óvjon az őrangyalod még!
Ne feledjük az sem, hogy élted megváltozik, léted felnőtté válik!
Meg kell jegyeznem, messze lakunk egymástól, meg a fűtől és a fától.
De poétatársként itt vagyok veled és ha adja sors, fényezem a lelked.
Egy szó, mint száz = Isten bőséggel éltesen,
Élted legyen hosszú, mondjuk bőségesen!
Legyél életedben sikeres, megelégedett,
Életben edzett, meg kedved nehogy legyen szegett!
Ha te is hetvenhat leszel, kérlek emlékezz rám...
Nehogy elvegye kedved, a biz' akkori évszám!
Még egyszer kívánom, hogy
Élted rendben és hosszan folyjon…
Istenem éltesd!
[Isten éltese még kedves édesanyádat is, ki egyedül felnevelt
Belőled nagy-lányt, felnőttet nevelt, pedig tudom sok, vad körülmény perzselt…]
Vecsés, 2024. július 29. – Kustra Ferenc József – írtam: alloiostrofikus versformában, Ghica Izabella Iasmina -poéta-, és szerzőtársam- felnőtté válása {2024. augusztus 3.}, valamint éltetése emlékére!
