Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc

Múlt életen meditálás?
Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.
Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.
Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.
Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc

SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

A pszichológus egyetemi végzettségű,
Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű.
Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos.
Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos?
E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam,
De igazából az életben iskoláztam.
Foglalkozások révén van sok tapasztalat,
És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt.
Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok,
De van pár lehetőség, hol tenni akarok.
Én tán, úgymond amatőr pszichológus vagyok,
Elnevezésem pszichológista, mit várok.
Vecsés, 1999. január 23. ? Kustra Ferenc

Szibériai hadifogságról, versben, európai tankában, haikuban, senrjú -ban.
Győzelembe bízz!
Lesz csendes éj, napsütés!
Borultság múlik.
Reményünk: szeretetben.
Elérjük az életben?
*
Az élet csendes
És tajték színű a nap.
Béke leng körbe.
Mindenhonnan lőnek ránk!
Nem jut már farsangi fánk.
*
Kit elkaptak az
Elveszett, ?vég? az ura!
Vagy a szerencse?
*
Anyám csak zokog.
Tán?, szomszéd is hiányol!
Ártatlan vagyok!
*
Krasznojarszkba, öt nap és éjjel ment folytonosan vonatunk,
A vidék élet nélküli, kopár pusztaság, itt rohadunk?
Ez már igazi hó sivatag, semmi vegetáció nincs.
Szél, vadul orgiázik, skálát végigénekli, hangja kincs?
Zizegéstől, suttogásig,
Vagy a bömbölő robajig?
Permetezhet itt a hideg havas eső,
Hangja, lehet fájón síró, vagy zenélő,
De lehet jeges, sűrű hó szakadás,
Vagy lehet, szimfóniafuvolázás.
Minden más itt, reggel, nappal és éjjel?
Idehoztak, átkozott helyre, kéjjel.
*
Sírás-rívás itt
Nem segít. Sors keze int:
Mint egy karmester.
*
Fogolytáborban a fogolynak másra nincs is lehetősége,
Mint megaláztatásra, kínra, éhezésre és szenvedésre,
Szörnyűségre, fáradtságra, kegyetlenkedésre,
Némaságra, tűrésre, az embertelenségre,
Lélek nélküli életre, érzéketlenségre
Negyven fok hideg már borzalmas, a lét is megszűnik?
Helyébe fásultság, fázás, érdektelenség szökik.
Itt már nem barátja, nem bajtársa, senki, senkinek,
Csak hideg van helyette... véget hozza mindenkinek!
*
Szibériai
Nyár elviselhetetlen!
Perzselő meleg?
Itt, nyár három hónap csak.
Télhez képest, kis vacak.
*
Gyógyszer itt nincsen,
Nyáron van malária!
Szúnyogháború.
*
Szibériai
Tél, vérfagyasztón hideg!
Csontkemény minden.
*
Itt élet rendje.
Minden jön, minden múlik.
Végtelen, örök?
*
Fekete, szakadt
Kabátomra hull, pihe.
Szomorú hózás.
Meleg bakancs vastag sál,
De a halál, meg nem áll.
*
Iszonyat csonttá
Fagy, félelem húsba vág.
Porrá tört álom?
Könny pereg, jégcsappá fagy!
Bajuszt borít, már jeges?
*
Hó, mint tollpihe,
Fehér lepedő. Takar.
Szív is megfagyott!
Annyira nagy a hideg,
Hogy levegő is rideg.
*
Életünk felett
Egy jeges puszta lebeg.
Imát kántálunk.
*
Jég foglya lettek.
Ők halálraítéltek.
Jég rabszolgái.
*
Hadifoglyoknál
Olcsó az emberélet.
Simán ?eltűnnek?!
Boldog, aki túléli,
De azt meg is kell élni.
*
Hóban derékig,
Nem lehet menekülni!
Biztos fagyhalál.
Sorssal, meg kell alkudni,
És éhesen alkuzni!
*
Itt nincs más, mint szó,
Mit még magadra vehetsz.
Légy filozófus.
Nyári egyenruhában
Vészel telet, fázósan.
*
Fűtés, az összes
Ruha felvétele. Jaj!
Tetűk nyaralnak.
*
Nem lehet komisz
Hidegben aludni sem!
Megvont tüzelő.
*
Gonoszság, élet
Része! Kiirthatatlan.
Büntetés; jégcsap.
Mindenki meghasonul,
Élet itt ki nem virul.
*
Trojkán jár az
Ezredes felesége.
Lovak is fáznak.
A nagyasszony mosolyog,
Éhségtől? szem úgy kopog!
*
Ha nagyon csúszott,
Trojkát, lovak sem húzták!
Akkor mi toltuk.
A nagyasszony kacagott,
Hóba markolt, ránk dobott.
*
Egy trojkahúzó
Ló elesett, lába tört.
Rögtön levágták.
Tisztek, friss húst kaphattak.
Sokat, mindent befaltak.
*
Tisztek barakkja,
Rendesen ki van fűtve
Bundában járnak.
Ennivalót melegen
Eszik! Van itt még ilyen?
*
Nagy hóban trojkázás sincs,
Nem kell tolni! A hó, kincs?!
Barakkot fűteni kell,
Kályha nincs és nincs mivel.
*
Az éhes rabok,
Éhségben? havat ettek!
Lett torokfájás.
Orvos, kezelés nem volt.
Elhatalmasodott! Holt?
*
Tüdőgyulladás,
Betegség napi oka.
Biztos vég kezdet.
*
Mínusz negyvenben:
Viharos szél tép, karmol.
Bajuszt leszakít.
*
Itt nincsen orvos,
Nincsenek sarlatánok!
Kopottas fénykép?
A menázst, tisztek kapják,
Csak hadd gyűljön, azt hagyják.
*
Nincs ágyúlövés! Hó-csend.
A hó csikorog! Itt trend.
Kíváncsi szemed mered,
Más van? Észre sem veszed.
*
Hideg! Nincs meleg!
Világ végén, nincs élet!
Lélek is befagy!
Gondolat értelmetlen,
Vágy; haza! Ez végtelen?
*
Otthon kiszabadult a harangszó szeretett templomunkból,
Nagyon-nagy sóhajok szakadnak föl a sok imádkozóból.
Ott van így, vasárnap délelőtt a család apraja-nagyja,
Értünk is imádkoznak, a biztos szabadulásban bízva...
*
Szerelmi mámor
Táborban, hóba fullad.
Álom, életért?
Hideg fogságban, álnok
Álmok! Csőd-ember álmok?
*
Imperatív a
Táborélet. Túlélni!
Nem kell megfagyni!
Birtokolom e helyet,
Kell hozzá a képzelet.
*
Úr, a hó és jég!
Hideg, nem föderatív.
Itt nincs hóember.
Kit büntetésből hagynak
Havasodni? Ők fagynak!
*
Reggel, jégvilág
Táj, tündéri szépségű.
Hátborzongató!
Csillogó hó, jégtükör,
Mint csipkefátyol gyönyör.
*
A felkelő nap
Sugara, rózsaszínű.
Kísérteties!
Havas táj fehérsége,
A látvány szörnyűsége.
*
Kik nem remélnek,
Fáznak és gyorsan halnak?
Vállon, életsúly!
Temető! Sok néma sir.
Hely van, bővítést kibír?
*
Már a hóvakság
Is járvány lett. Sorscsapás!
Sötét szemüveg.
Fagyos hómezőt nézek,
Lelkemnek bent mesélek.
*
Kegyes az élet,
Hogy nem tudjuk sorsunkat.
Nagy jótétemény.
Mások szemébe nézek,
Magamról, mit meséljek?
*
Halál, bátraktól
Fél, sőt meghunyászkodik.
Nagy tapasztalat.
A halál hamar, lesben,
Úrrá lesz gyáva lelken.
*
Nagy tapasztalat.
A hideg, nem gondűző!
Nem is éltető!
*
Feltámad, jég-szél,
Szibériáról mesél.
Hópihék tánca?
Hazaút legközelebb?
Vihar hozza közelebb?
*
A faág kopasz
Nincsen rajta madárka.
Madártrilla: szél.
Búfeledést fúj, hamar,
Jégbe-fagyott hóvihar!
*
Akkor ott, karácsonyeste mutat hőmérő,
Hogy a hideg a szokottól is oly? eltérő.
Megnézzük, elámulunk, de bizony mutatja,
Mínusz ötvenötig süllyedt le a higanya!
*
Hahota száll fel.
Ácsolatlan lakoma!
A lötty is kihűlt?
*
Szembe a téren,
Fekete köd. Kóborlok.
Hűlés kockázat.
*
Hideg csípte arc,
Vérkeringéstelen láb.
Fagyott sérülés.
*
Nagy a bánat itt,
Jég, hómező, fojtogat.
Sikítok! Hang nincs?
Nem hall és lát senki sem,
Szibéria! Életem??
*
Látom még arcod
Jég nem fedte emléket?
Te vagy éltetőm!
Szívünk még majd összeforr?
Hazajutok? De mikor?
*
Több év nélküled,
Oly? sok! Porhüvely vagyok.
Mennék már hozzád.
Keresem lábad nyomát,
Hóban a lenyomatát.
*
Lélek mezején
Veled vagyok, múlatunk?
Mit álmodozzunk?
Hozzád mennék már haza,
Egyébként is vár: haza!
*
Éjfél borul már
Havas, bokorerdőre.
Kémény nem füstöl!
Megvesz, Isten hidege.
Babám! Hazajutok-e?
*
Temető: gléda.
Fejfák égnek merednek.
Fogynak, magyarok?
Otthon behívták, ő ment.
Várták! Haza már nem ment?
*
Szép a hóesés,
Ha nem lesz a temetőnk.
Vastag hóréteg.
*
Nincsen fűtés, csak
Jéghideg! Megfázhatok.
Az, utam vége.
Istenem engedj haza!
Vár a szerető tanya?
*
Nincsen megoldás,
Innen már hazamenni.
Tudok oroszul?
Mennék? jobb lenne trópus?
Otthon fán még él mókus.
*
Elfogy mindenki
És elfogyok majd én is.
Tél! Szibéria.
*
Belülről fakad,
Sok ezernyi gondolat?
Megyek-e haza?
Gondolathoz megváltás?
Mikor mondják: indulás?
*
Magamban élek,
Vakító, fehér fények.
Nincs hószemüveg.
Rettegést én egyedül
Élem át itt legbelül.
*
Jégben és fagyban
Rettegek! Mások szintén?
Erről beszélünk.
Mindenki menne haza.
Sokaknak itt lesz sírja.
*
Bakancsomra jég
Tapad. Vonszolom magam.
Lábam is fázik.
Nem hagyhatod el magad,
Bakancs, mely úton halad?
*
Kék menny magasban.
Mi itt a jégpokolban.
Nyári rongy. Álca.
Felemésztődik a test.
Fagyott! Nyomorultul tart.
*
Csak vérben ázik
Mégis ártatlan lélek.
Még ész is megáll?
Otthon van virágos rét,
Itt, hagyjuk az érvelést?
*
Oly nagy hidegben,
Emberenként jégcsapok?
Tavasz! Olvadás?
Mi itt megfagyott, jeges,
Nekem az már végleges?
*
Csontig hatoló talaj menti szél, csak fújt,
Szinte égetett, pedig olyan könnyű volt,
Hogy az ágakról még zúzmarát, le sem fújt.
A mezőre a hóvihar, csak óvatosan lopakodott,
Aztán nem kímélte magát, erősködött és rendet vágott.
A mínusz harmincötöt, fázósan, ötvennek éreztük,
Ha fél öklömnyi pelyhekben esett a hó, ezt észleltük.
A hóvihar, hosszan és megállás nélkül csak tombolt,
A kavargó hópelyhek ködén át, semmi nem látszott.
Ez, a veszett fergeteg, körös-körül, dúlva rombolt.
*
Két méteres hó,
Más itten, semmi sincsen.
Nincs lapátolás!
Hó, majd tavasszal olvad.
Fákon a bimbó duzzad.
*
Sűrű hó ér a térdig?
Legalább ennyi mindig.
Hó, ha derékig ér már,
Onnan nincsen kiút már.
*
Nincs érvelés, csak
Kétely. Meghalt vélemény.
Ételmaradék.
Kárhozottak sétálnak
A hóba, állva fagynak.
*
Fagyos tegnapok,
Jeges, újabb hónapok.
Magas hó, jég, fagy.
Fogynak bennem tegnapok,
Túlélem? Új fagynapok.
*
Ködbe révedt nap,
Lázas, tébolyodott lét?
Kint, jeges a szél.
Vad hideg, tombol, támad.
Mi melegíti hátad?
*
Magam serege
Vagyok. Jégvihar győzött.
Nincs meleg fegyver.
Holdárnyékban a halál.
Nyáron térdig ér a sár.
*
Fáj itt az emlék,
Fájnak a hideg szavak.
Fáj a múlt perce.
Nézek jövőbe, de mit?
Hideg! Látom a semmit.
*
Vágtatnak, apokalipszis sátán lovasai,
Mind gonosz?! Embertelen, minden lélek nélküli!
Ismét ránk szakad, kegyetlen szibériai tél,
Éjjel-nappal folyvást hull a hó, rabszolgát ítél?
A vastag, méteres hólepel, beborít embert, tábort, mindent,
Egybefolyik éjjel-nappal, fehéres szürkület borít minket.
*
Életet bénít,
Szibériai hideg.
Élő szörnyűség!
*
Kiszolgáltatott,
Nyomorult hadifoglyok.
Büntetés miért?
*
Mind száműzöttek!
Didergő hadifoglyok.
Szökni innen? Hogy?
*
Hideg borítja
Gondolkodásukat is.
Elterpeszkedik.
*
Hideg! Hó! Jég! Fagy!
Hóakadály, méteres.
Elfogyhat élet.
*
Mint tébolyodott,
Dúlt, tombolt a fergeteg.
Vihar őrület.
*
Süket a hó-csend.
Mélységes, diadalmas!
Mindent beborít.
*
Hópelyhek, halkan
Hallgatják a vad szelet.
Széltől rettegnek.
*
A lélek él még,
De testem egy váz csupán.
Már csonttá fagyott.
*
Éjfél borul rám,
Kezdődik újólag? nap.
Tán? ez sem lesz jobb.
*
Itt van csend! De nem
Érint. Néma éjszaka.
Új másodpercek.
*
Hideg a pára,
Támad, és ide leül.
Magamban küzdők.
*
Itt minden halott.
A lét megfagyott jégcsap.
Megfagyott mosoly.
*
Katona sírok,
Lét hűtőszekrényei.
Nincs feltámadás.
*
Otthon vár család.
Síró gyerekek, asszony.
Kutyus meg nyüszít?
*
Sírokon, nincs mécs,
Csak hótakaró! Jeges.
Fejfa is havas.
*
Pihentek! Hantok!
Ártatlan lelkek, fejfák.
Név olvasható.
*
Homályos árnyék!
Eltűnt hazaút remény.
Halkan elosont?
*
Itt kell maradni.
Küldöttség! Nincs eredmény.
Szívem megszakad.
*
Nincs üzenet, csak
Vakremény! Nagyon éltet!
Ima és sírás?
Itt nincs jó vagy rossz mérleg,
Sok jég, ideköt végleg.
*
Félelem emészt,
Hogy én itt megfagyok-e?
Otthon árnyéka.
*
Kopasz az erdő,
Nincsen levél vagyona.
Mulatság vége?
Könnyelműség? Fagyhalál!
Édes Babám, még várnál?
*
Homályban árnyék!
Hazaút remény csillan!
Öröm uralma?
*
Hat évet voltam
Itt, éheztem és fáztam.
Tudok oroszul?
Ennyi? életem része.
És testem egészsége?
*
Ő hazajutott!
Tüdeje, beteg maradt.
Ő volt? tanítóm.
Vecsés, 2015. február 21. ? Kustra Ferenc
Fogolytáborokat túléltekkel történt ?főleg fiatalkori- személyes beszélgetések és olvasmányaim alapján?