Idő 
Értékelés 
Értékelés Szasz! Én leszek csábítód, Ella,
Ne rebegj, nem leszek én béna…
Gyere vacsizzunk meg…
Jólesett? Desszert meg…
Ülj le bátran… már foglak Ella!
*
Ó, hát szevasz, te nagy szívtipró!
Szavaid, mint pezsgő, – csiklandó!
Vacsorád fenséges,
Desszerted veszélyes...
Fogni csak az tud, ki hódoló!
*
Félsz? Egyesítsük lelkeinket,
Száj, szájba… ne mozogj, se tetet.
Amígy ezt nem lehet…
Ölelj, add szemedet.
Jó, ha rám tapasztod testedet!
*
Nem félek, csak érzem szívedet,
Szavak nélkül tudom, mit lehet.
Ha szemed rám talál,
A világom szétmál.
És magamhoz húzom testedet.
*
Befúj a szél az ablakomon,
Párnám harapom… haverkodón!
Téged kén’ megenni…
Húsodat csókolni…
Minket fúj a szél ablakomon.
*
Te vagy, ki elcsavart a szélben,
Simogatón, de nem is félszen.
Jöjj hadd harapjalak,
Karomba zárjalak!
Szívem tárva... ott lenni éden!
*
Felkérlek tangózni az ágyba,
Őrületbe űzlek… a vágyba.
Közben beszélgetünk…
Képek, miket élünk…
Egyénileg süllyedünk vágyba!
*
Táncba hívsz, mily’ csábító szavak!
Majd ringunk, mint vízen a csónak.
A szóval is ölelsz,
Karoddal átölelsz.
Őrülté tesznek égő vágyak!
*
Asztalon volt, megszólalt telód!
Szemedben volt, hogy kár… Akarod!
Külföldön volt… megjött
A férjed, itt… lökött!
Lelkünk együtt… tangó! Tagadod?
*
A telefon tévesen csörgött,
A férjem már rég elköltözött.
Én nem vagyok ravasz,
Most jön egy új tavasz.
Nem tagadom, lelkünk összejött!
Vecsés, 2025. április 11. – Siófok, 2025. április 12. -Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva a párosakat írta!
Ne rebegj, nem leszek én béna…
Gyere vacsizzunk meg…
Jólesett? Desszert meg…
Ülj le bátran… már foglak Ella!
*
Ó, hát szevasz, te nagy szívtipró!
Szavaid, mint pezsgő, – csiklandó!
Vacsorád fenséges,
Desszerted veszélyes...
Fogni csak az tud, ki hódoló!
*
Félsz? Egyesítsük lelkeinket,
Száj, szájba… ne mozogj, se tetet.
Amígy ezt nem lehet…
Ölelj, add szemedet.
Jó, ha rám tapasztod testedet!
*
Nem félek, csak érzem szívedet,
Szavak nélkül tudom, mit lehet.
Ha szemed rám talál,
A világom szétmál.
És magamhoz húzom testedet.
*
Befúj a szél az ablakomon,
Párnám harapom… haverkodón!
Téged kén’ megenni…
Húsodat csókolni…
Minket fúj a szél ablakomon.
*
Te vagy, ki elcsavart a szélben,
Simogatón, de nem is félszen.
Jöjj hadd harapjalak,
Karomba zárjalak!
Szívem tárva... ott lenni éden!
*
Felkérlek tangózni az ágyba,
Őrületbe űzlek… a vágyba.
Közben beszélgetünk…
Képek, miket élünk…
Egyénileg süllyedünk vágyba!
*
Táncba hívsz, mily’ csábító szavak!
Majd ringunk, mint vízen a csónak.
A szóval is ölelsz,
Karoddal átölelsz.
Őrülté tesznek égő vágyak!
*
Asztalon volt, megszólalt telód!
Szemedben volt, hogy kár… Akarod!
Külföldön volt… megjött
A férjed, itt… lökött!
Lelkünk együtt… tangó! Tagadod?
*
A telefon tévesen csörgött,
A férjem már rég elköltözött.
Én nem vagyok ravasz,
Most jön egy új tavasz.
Nem tagadom, lelkünk összejött!
Vecsés, 2025. április 11. – Siófok, 2025. április 12. -Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva a párosakat írta!
Hétköznapi pszichológia…
Nem szokásom bűnt, de vétket vagy mást sem elkövetni,
Nem leszek bolond magamat ellehetetlenkedni.
Én bűnügyi nyomozótiszt és poéta natus-doktus vagyok,
Én ez voltam, vagyok, sőt, már halálomig ezek is maradok.
Vecsés, 2025. február 7. -Kustra Ferenc József- íródott: mint önéletrajzi írás!
Nem szokásom bűnt, de vétket vagy mást sem elkövetni,
Nem leszek bolond magamat ellehetetlenkedni.
Én bűnügyi nyomozótiszt és poéta natus-doktus vagyok,
Én ez voltam, vagyok, sőt, már halálomig ezek is maradok.
Vecsés, 2025. február 7. -Kustra Ferenc József- íródott: mint önéletrajzi írás!
Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora,
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.
Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…
Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.
Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.
Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?
Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.
Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?
Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!
Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.
Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…
Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.
Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…
Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.
Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.
Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?
Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.
Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?
Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!
Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.
Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…
Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Ígérd meg nekem, majd akkor, ha már neked nem leszek,
Időben figyelsz, mert közeledik a Mindenszentek,
Síromra nem vásárolsz-emelsz jó nagy virághegyet.
Kérlek, gyertya sem kell sokkal több csak egy… ez eleget.
Kérlek, hogy elegánsan szolid legyen az emlékezés,
Az igy méltó lesz hozzám… ez legyen neked írott végzés.
Aztán meg elég, ha színes vadvirág nyílik síromon,
Majd takarja be hó, az legyen szűzi fehér, síromon.
Kérlek, könnyeket se ejts értem, mi lenne az értelme,
Ha meg haragszol a megbocsátásodnak sincs lényege...
Kérlek, addig mond el a szíved búját… ami őt bántja,
Még azelőtt, mielőtt síromon lobban gyertya lángja.
Ha van szerinted is ragyogásom, azt ne homályosíts el,
Dehogy is kell versenyezned a sokféle sír díszítőkkel.
Ezektől biz’ nekem nem lesz könnyebb… rajtam levő föld,
A sok virág csak elhervad… sorsa, legyen bár fű-zöld.
*
(HIQ)
Emlékezz
Örökre inkább…
Szíved győz!
Vecsés, 2024. szeptember 29. – Kustra Ferenc József- íródott: Tóth Enikő (Teni) poétatársam „Ígérd meg” c. verse átirataként, a szerző engedélyével.
Ígérd meg nekem, majd akkor, ha már neked nem leszek,
Időben figyelsz, mert közeledik a Mindenszentek,
Síromra nem vásárolsz-emelsz jó nagy virághegyet.
Kérlek, gyertya sem kell sokkal több csak egy… ez eleget.
Kérlek, hogy elegánsan szolid legyen az emlékezés,
Az igy méltó lesz hozzám… ez legyen neked írott végzés.
Aztán meg elég, ha színes vadvirág nyílik síromon,
Majd takarja be hó, az legyen szűzi fehér, síromon.
Kérlek, könnyeket se ejts értem, mi lenne az értelme,
Ha meg haragszol a megbocsátásodnak sincs lényege...
Kérlek, addig mond el a szíved búját… ami őt bántja,
Még azelőtt, mielőtt síromon lobban gyertya lángja.
Ha van szerinted is ragyogásom, azt ne homályosíts el,
Dehogy is kell versenyezned a sokféle sír díszítőkkel.
Ezektől biz’ nekem nem lesz könnyebb… rajtam levő föld,
A sok virág csak elhervad… sorsa, legyen bár fű-zöld.
*
(HIQ)
Emlékezz
Örökre inkább…
Szíved győz!
Vecsés, 2024. szeptember 29. – Kustra Ferenc József- íródott: Tóth Enikő (Teni) poétatársam „Ígérd meg” c. verse átirataként, a szerző engedélyével.
Mélytengeri az élet…
(leoninus)
Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
(Senrjon)
Félek a defekttől, így bíz’
Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
Négyszáz a bárom!
(tíz szavas
Hátha még élhetek egy picikét,
Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
(leoninus)
Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
(Senrjon)
Félek a defekttől, így bíz’
Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
Négyszáz a bárom!
(tíz szavas
Hátha még élhetek egy picikét,
Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
