Még hozzád űz és hozzád fűz
ezernyi gondolat,
még látom néha elmosódva
a ködben arcodat.

Még hozzád szól és hozzád száll
ezernyi sóhajom,
de ne gondold hogy elvakít
csapongó tegnapom.

Még itt vagyok,de holnap már
ki tudja hol leszek?
Még várok rád,de holnap már
hiába keresel.

Most elmegyek,bár miattad
szememben könny ragyog,
Ma én sírok,de holnap tán
a te könnyed csorog.

Ne szeress engem,nem tudok szeretni,
régen megfagyott jégbe zárt szívem,
ne menj előttem,nem bírlak követni
reszkető lábam nem bír lépni sem.

Tegnap még azt hittem úgy tudok szeretni,
perzselő lángom mindent elveszejt,
zúgó viharként mindent felkavarva
s nem lesz erő,mi ellen áll nekem.

Tomboló tűzzel eltaposva mindent,
amíg kioltod perzselő tüzem,
mint tűz és víz,egymásba rohanva
amíg sisteregve,forrva megpihen.

Mára csikorgó,zúgó hideg tél jött
,jégbe borítva forrongó tüzem,
egyetlen jégcsapban eltemetve mindent,
míg égő fájdalmam benne megpihen.

Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.

Van olyan, amikor te nem tehetsz semmit.
Bízhatsz, remélhetsz , de az úgyse segít.
Néha tudni és érezni kell hogy nem sokára vége,
boldog s vidám voltál, de nem úgy szeret téged.

Előbb-utóbb neked is rá kell erre jönni,
örökre elszakad tőled úgy, mint a többi.
Lehet a sors akarata,de a búcsú nehéz,
sosem feledheted, de egy próbát megér.

Minden percben zaklatnak a régi emlékek,
hiányzik, hozzá bújnál,de ennek már vége.
Sosem lesz már nélküle semmi sem tökéletes,
rájössz hogy újra minden porcikád törékenyebb.