Csak hallgatsz és ülsz némám,
Külvilág felé megszűnik figyelmed már.
Érzed, az űrt mely körül vesz,
Érzed a csendet, mely benned lesz.
Visszahúzódsz lelked mélyébe,
Gondolatok megszűntek elmédben.
Hallgasd a csendet némán,
Halld, a csend megszólal egy hárfán.
Mily különös lágy dallam,
Szférák zenéje szól halkan.
Együtt lebegsz most e térben,
Lelkedben mély szeretet és béke.
Szikrázó fényáradat körülötted,
Angyalok járnak öröm táncot neked.
Boldogan ünneplik érkezésed,
Megmutatják az életutad neked.
Táncolj hát örömmel most velük,
Hisz a te lélektáncod táncolod velük.
Hozd magaddal a fényt és ritmust,
Hogy a szíved jól ismerje a taktust!
Őrizd meg lelkedben a békét,
Az elméd mindig maradjon békés!
Szeretetről szóljon az életed,
Boldog lehessen az itt léted!

Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.

Vándor vagy e földi világban,
Ide születtél válladon tarisznyával.
Tartalmát te válogattad magadnak,
Földi utadon kísérő társadnak.
Vándorlásod itt meddig tart,
Te döntötted el még odaát.
Így utadat magadnak tervezted,
S a cél, megvalósítsd tervedet!
Ne félj hát, ha nehéz az utad,
Nehézséget is te választottad.
Batyud tartalmát jól felhasználva,
Találsz gyógyírt minden bajra.
S amikor tarisznyád már kiürült,
Tudni fogod, hogy utad is beteljesült.
Készülj hát vándor új út vár reád,
Hidd el ott örömmel várnak Te rád!
Letetted gondokkal tele súlyodat,
Magaddal viszed a tapasztalatodat.
Vándorlásod más világban folytatódik,
Ott angyalok lesznek segítő társaid.
Földi életed csupán emlék lesz már,
Megvívott csatákra nem is emlékszel már!
S ha egyszer mégis visszavágynál,
Jussanak eszedbe kiket szeretettel itt hagytál!

Hogyha múlnak az évek,
maradok veled,
szemem mélyül szemedbe,
s fogom két kezed.

Ha szólít a végtelen,
én kísérlek el,
átfonódva lelkeddel,
végzetem ölel.

Hogyha csillaggá leszel,
felfénylek veled,
és elsugárzom neked,
lángszerelmemet.

Ha porlad égitested,
én is por leszek,
s ekkor részecskéiddel,
újjáéledek.

Kedvesem

2013.

Öltsétek magatokra a gyász színeit
mert valahol mindig ölnek
égnek a házak és a bombák
szaggatta földek kínlódva takarják
fekélyeiket és még mindig nem elég
a földnek az áldozati vér, hogy
megváltsa lelkeinket
hát csak öltsétek magatokra a gyász színeit
s üljetek a szánalom nyikorgó
kocsijára
mert
csodáitokban dobol a végzet
hát mondjátok el a gyászbeszédet
s fordítsátok el a fejeteket a gyermekekről
az utódokról, a jövőről és taszítsátok el
a szerelmet
felejtsétek el anyátokat, apátokat
a háborúk halottait öregeket és fiatalokat
felejtsétek el azokat akik már értetek is elmentek
ha már megadatott néktek az akarat szabadsága
adjatok áldást a pusztulásra
s e hatalom részeg tébolyában
kiáltsátok IME AZ EMBER
IME AZ EMBER ! önön magával átkozottan
önön magával összeverten !
és sirassátok el magatokat mert bizony mondom
KÉSŐ LESZ HA MÁR NEM LESZ SENKI AKI
ELTEMESSE
A HALOTTAKAT
ha már a csontjaitokban recseg a stroncium métely
hát
NE TÉTOVÁZZATOK
üljetek a szánalom nyikorgó kocsijára
és mondjátok el a gyászbeszédet