Megint eltelt egy év és ünnepelünk,
Várakoztunk hosszan és öregedtünk,
Megint eltelt egy év és ünnepelünk.

Advent van először, gyertyák a szimbólumok,
Meggyújtjuk őket vasárnap... meg imádkozok,
Advent van először, gyertyák a szimbólumok.

Ma, várom magam,
Hogy este hazaérjek.
Advent elsőre...
Gyújtjuk az első gyertyát,
Kitárjuk szív-kapuját.

Első gyertyaláng kigyúl,
Szívünkben szeretet gyúl.
*

Az idő halad,
És ma, haza kell érnem!
Advent, második...
Most már két gyertyát gyújtunk,
Asztalnál imát mondunk.

Gyertyák fénye világít,
Lelkünk nyugalmat áhít.
*

Tél közeledik,
Este lesz, forralt bor is!
Advent harmadik...
Három gyertya lángja ég,
Szeretettel telik lég.

Meghittség a lelkünkben,
Hit, remény a szívünkben.
*

Megint elvoltam,
Hó esik. Úton voltam.
Advent negyedik.
Ég mind a négy gyertyaszál,
A Földre majd angyal száll.

Fényt áraszt négy gyertyaláng,
Megváltót küldi Atyánk.
*

Az
első
gyertyát ma
gyújtjuk, békét
sugall lelkünkbe
a
fénye,
második
ékes lángja
hitet szívünkbe
hint,
míg a
harmadik
ragyogása
reménnyel halmoz
el,
advent
utolsó
fénye, jelzi
a szent karácsonyt.

Vecsés, 2018. január 9. ? Szabadka, 2018. január 22. ? A 3 soros-zárttükrös versszakokat és a haiku csokrot én írtam. A tanka csokor verseit, és alulra a lánc-apeva csokrot, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:?A mi adventunk?

Kellesz nekem, mint kenyér az éhezőnek,
Meleg nyári zápor a szomjazó földnek.
Mint hajnali harmat a nyíló virágnak,
Mint oxigén a lélegző világnak.

Kell nekem az az út, mely Hozzád elvezet.
Kell nekem minden, mi összeköt Veled.
Kell nekem tomboló, tűzforró szerelmed,
Angyaltündér lényed és csábító tested.

Nélküled szárnyaszegett, árva madár lennék,
Kinek nincs ereje, hogy élje életét.
Nélküled az egész mindenség csak fájna.
Vagy az életemet beragyogó fáklya.

Te adsz nekem mindent, erőt, boldogságot,
Az életemet és az egész világot.
Kellesz nekem, mert ha nem lennél, nem élnék,
Ezen a bolygón már csak egy emlék lennék.

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc

Úgy látom, ősz van?

A szokásos, áttetsző reggeli ködben, ősz van!
Komor és zord látvány,,, látótávolság, alig van.
A ködpászmák között, fejünk fölött egy repülő,
Ami rögtön láthatatlan lesz? tovarepülő.
*
Ködös reggelben
Köd majd? hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Ködös reggelen
Elrepülő repülő!
Villanásnyira!
*

A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok,
Ködházat építettek nekem, arra ébredtem, hogy itt lakok?
A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok.
*
Hajnalok, hideg
Köddel ébrednek, vaksik.
Napot, nem látni.
*
Ablak is vaksi,
A köd a külső függöny!
Napfény aligha?
*

Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok,
Ahhoz semmi kedvem, hogy azt mondják: vicces fiú vagyok?
Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*

Mit nekem az ősz! Tetszik nekem a reggeli szépsége,
Bízok, hogy lassan ér ide, megvadult tél hidegsége.

Vecsés, 2020. március 3. ? Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában.

Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.