Ne hidd kicsim, hogy nem szeretlek,
csak olyan messze vagyok!
Nem tudok hozzád közel lenni,
és félek: sosem tudok.

Tengernyi gond, mely húzza a vállam,
s ledobni mégsem tudom,
bárhogy próbálom. Béklyóba zár, és
úgy érzem: megroppanok.

A távolság szinte éket ver közénk,
de mégis: úgy féltelek!
Mint a szekrényem mélyén őrzött
értékes emlékeket.

Mint a hegedű elszakadt húrja,
nélküled olyan vagyok,
ajkamról nem csendül többé víg dal,
és olyan üres vagyok.

Repülnék hozzád, mint a szélvész,
mely néha olyan heves,
hogy tövestől tép ki fát és bokrot,
míg végül utat keres.

Ne hidd kicsim, hogy nem szeretlek!
Úgy fáj, hogy messze vagyok!
Bármi is jöjjön, tudnod kell, hogy
Szeretlek! Nagyon- nagyon.

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(3 soros-zárttükrös duó)
Nincs messze a halál, már bizsereg, ahogy tartom a markomban,
És ez közeledő-vak ártalom, háború nincsen vágyomban.
Nincs messze a halál, már bizsereg, ahogy tartom a markomban.

A szomszédban dúl a háború. Éppen, hogy nem ér ide az ágyúk veszett hangja,
Nincs ám messze és az jó, hogy nem hallik a sorozatvetők zakatoló hangja.
A szomszédban dúl a háború. Éppen, hogy nem ér ide az ágyúk veszett hangja.
*

(leoninus)
Figyelem, hogy szívem néha csak úgy beleremeg, a gonosz meg kéjelegve hempereg…
Képzeletemben hallom néha azt, hogy vasaltsarkú csizmája zakatol, naná, csakis…
Már állandósult a rossz alvásom, így paplanom alatt az ideggel a táncot járom…
Bizony egy nagy hatótávú vasdarab elérhet, ami leölné összes reménységet…
*

(HIQ)
Rettegek,
Nem mellém lőnek…
Már halál?
*
Nem vágyok
Háborús tűzre.
Szalonna?
*
Kint fronton,
Élet vagy halál.
Nyomorék?
*
Szeretet
Otthoniaktól.
Csak ha még élnek…
*
Nincs nő sem…
Ki hozna kávét.
Bunker-lét.
*
Remeg már
Ez is, az is… sőt…
Nincs érzés…
*
(septolet)
Lőnek rám, én vissza.
Háború egy kergemarha.
Ki balga?
*
Gyilkos tűz,
Sortűz,
Kereszttűz,
Össztűz!
*

(LIMERIK)
Én csak szeretnék boldog lenni,
Otthon a kedvesemmel lenni.
Szerethetnénk egymást,
Támogatnánk egymást…
Gyűlölöm a háborús veszélyt…

Vecsés, 2023. június 23. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi -élő háborús- helyzetéről. Végveszély van! [A HIQ saját fejlesztésem: szótagszám = 3-5-3 Tilos a rím és az elválasztás. Kell a haiku-elviség.]

Embernek maradni e bűnös világban
néha már annyira nehéz,
mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,
amely már porlik szerteszét.
Mintha süket füleknek szólnál!
Bármilyen hangos a beszéd,
nem sérti fülét. Meg sem hallja,
bármilyen szépen beszélsz.
Embernek lenni érző szívvel,
amikor nincs már remény,
s kétségbe esve vigaszra várni,
ne tudd meg, milyen nehéz.
Mégis: próbálj meg ember maradni!
Ne állj be azok közé,
kikben lassan már több az állat
ma. Mint az emberi erény.
Te csak menj tovább emelt fővel,
s mutasd az utat. Ne félj!
Mindig lesz, aki úgy követ majd,
Akár az árnyék a fényt.

Hideg tél volt, és dideregve
ásítoztak a hajnalok,
dér lepte szárnyuk meglebbentve
bámultak be az ablakon.
Hűvös fényüket rám vetítve
végigszántottak arcomon,
mégsem fáztam. Hisz velem voltál,
s tested melege áthatott.
Hozzád bújtam. Te észre sem vetted,
mégis: annyira meghatott,
ahogy álmodban ott feküdtél
boldog mosollyal ajkadon.
Azt hittük akkor, úgy ébredünk fel
együtt majd minden hajnalon,
egymás karjában, önfeledten,
s ránk talál majd a nyugalom.
Most messze vagy. Nehéz a sorsunk.
Hideg ágyamban megfagyok.
Olyan jó lenne hozzád bújni,
s érezni, ahogy átkarolsz.
Tudom, hogy vársz, és épp úgy szenvedsz,
mint én, s egy derűs nappalon,
mardosó vágyad visszaűz majd.
Nem bírod soká. Jól tudom.

Néha oly nehéz erősnek lenni,
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.

Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.

Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.

Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.

Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.

Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.