Az öregségi lét…

Porzik a szakadt-rongy életem,
Felém nem járt az esővizem…
Óvatlanul és tántorogva erre settenkedik,
Fehér ruhája, meg a portól csak úgy koszolódik!

(10 szavas)
Kietlen, rögös életem évek óta szomjazik,
Létesítője nem locsolta porladozik.
*

Mostanra várom, őszi esőket
Ami megöntözi a kerteket…
De, vajon az én életem oly' poros kertje,
Valami áldó esőben most, részesül-e?

(bokorrímes)
Őszi eső hull, csepereg, sárguló levelek peregnek,
Éltetőnedű az eső, száraz földbe vetett szemeknek.
Hull-e rám létesője...? Értelmet adhatna életemnek.
*

Kertem már csak nagyon köszöni, elvan,
Virág már nincs is benne, hervadóan…
Hetven elmúltam most kéne még, jó nagy éltető eső...(?)
Mert a por is összeáll és lesz örökre megdermedő.

(sedoka)
Létem esője,
Életemnek nedűje,
Gyógyír lenne lelkemnek.

Rögös életem
Nedűje a léteső,
Híján végleg elporlad.

Vecsés, 2018. szeptember 8. – Szabadka, 2018. október 15. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam. A 10 szavas, a bokorrímes és a sedoka szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája.
A vegyes címe: Hull-e rám létesője...?

Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…

Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…

Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…

Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Fullasztó csók kéne, Enikő,
Ne bánj el velem, keserv van bő!
Messzibe elnéznénk,
Szembe elmerülnénk…
Együtt imádkoznánk, Enikő.

Múlik idő, nő mindennapja,
Ránk hozná bajt, szerelem papja.
Összebújnánk ketten,
Füvében a réten…
Én lennék a gyermekünk apja.

Dönts! Biz' már jöjj hozzám Enikő,
Érezd majd, erőm kerítéskő!
Egy család von' miénk,
Boldogan élhetnénk…
Dönts! Légy enyém végleg, Enikő!

Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Jó lenne nagyon gazdagnak lenni
Akkor világgá lehetne menni…
Elmennék messze és erre-arra
Végül be is bújok egy sírhantba...

De addig bejárnám a világot,
Élményt gyűjtenék, éltető lángot.
Szórnám a pénzt, ha olyan sok volna,
Meg adnék is... volna lelkem nyugva…

Vecsés, 2015. január 2. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.

(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…

(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*

(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…

Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*

(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?

Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*

(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…

Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.

Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.