Idő 
Értékelés 
Értékelés Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.
A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…
Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?
Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.
Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…
Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.
A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…
Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?
Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.
Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…
Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József
Szép keleti napsugár,
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Élet-mélázás…
(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…
(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*
Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*
Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…
Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*
Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…
Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*
Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*
Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!
Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák
(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…
(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*
Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*
Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…
Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*
Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…
Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*
Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*
Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!
Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák
Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
