Suttogó hangok, csöndes sóhajtások
Miknek emléke börtönbe zár,
Olyan jó lenne szabadulni tőlük
De minden gondolat csak tehozzád száll.

Eltitkolt vágyak, szétfoszlott remények
Miért nem hagynak végre élni már?
Miért nem hagynak új utakra lépni?
Olyan jó lenne végre élni már.

Suttogó hangok, néma pillantások
Mik végigkísérnek egy életen át,
De csak azért is el fogom feledni,
Hisz a boldogság nekem is kijár.

A dal,mi szól
Meg vigasztaló
Nekem való zeneszó
Amely körül vesz
Akár egy percre,egy pillanatra
Ha az ég is szét szakadna
Nekem majd marad egy kincsem
Ami ott terem,s baj nincsen

Egy szó
Egy dallam
Egy fuvallat
Valami suttogja
Valami uj jő
Valami,valami ami elképesztő
Valami,ami meg hat,s vígasztal
Ez az amit úgy hívnak:
Zene

Ha,a zene szól
Az nekem jó
Mert a zene csak akkor jó
Ha,hangosan szól

S,egy dallam sutogja ujra
~Várj még,s meg lesz a csoda~
De hiába is maradnék
Valami nem hagy nyugodni

Dejó....dejó is lenne
Ha a világ gond nélküli lenne
De ez is csak egy ábránd
Mondom magamban,századszorra
De valami jő,és a bút el zavarja
De az álmokat nem zavarja
El kergeti mi rossz,s árt
Csak jót,s mi mást hagy reánk...

Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.

Szeretni, mondd, mi az kérlek kedvesem?
Zárt, szép titoknak lenni oly boldog lelkesen.
Elménk határán, öblös súlyos réteg alatt
Rég született egy döntés, én szeretlek. Miattad.
Elmondani? Nem lehet, hisz akkor
Titkunknak vége. Hisz mit tudunk,
Lelkünkbe lezárul végleg. Nyugtom keresem
Éltem után megyek tán majd boldogan. Téged
Kereslek, de nem talállak, és hiányzol nagyon.

Rügyeznek a fák odakint a kertben
bontani vágynak már szirmaikat,
Akár az én szívem, napfényre várnak
hogy virágba borítsa ágaikat.

Olyan jó lenne napfényben élni
hogy érezzem végre fénylő sugarát,
hisz oly nehéz mindig árnyékban élni
sötétben bolyongva, hol senki se vár.

Úgy szeretnék végre napfényben fürödni
nézni, hogy virágba borulnak a fák,
érezni mikor megdobban a szívem
míg előtte suhan el a kék madár.