Miért fáj az igazság, ha azért harcolok?
Miért könnyű a hazugság, ha hazudni utálok?
Miért kell mindig, a könnyebb, a szebb?
Győzelmet is mindig a gyáva pénzért vett.

Ha azt mondja, hogy szeret, miért nem elég?
Könyörgöm, maradj velem, leborulok eléd.
Kellesz nekem mégis, kételkedem benne
Hogy teljesen az enyém vagy, mindenki megvenne.

Sok ember imádkozik egy olyanért mint te
Mégis ha lehet, egymást nézzük le
Veszekedés veszekedéssel az átok űz
Közben pedig minden nap másik srác fűz

Ölnék érted ha kérnéd és meg is halnék
És mégis egész életemben veled élnék
Mindent megtennék hogy boldog legyen sorsod
Mégis más fiúkkal töröd orrom alá a borsot.

Sajnálom, hogyha fájt, bármi is amit mondtam
Sajnálom hogy kevés vagyok neked
Soha nem voltam még ekkora nagy gondban
Nem tudom maradok-e veled.

Nekem nem elég az hogy néha én is veled alhatok
Egyetlen akarok lenni,megkapsz mindent mit adhatok.
De sajnos neked ez kevés, csak mondanád ki végre
A szívemmel játszol, ki akarod tépni, de akkor vége.

Vége lenne a világnak számomra ha elhagynál
Nem kell senki más, de te fillérekért eladnál.
Nem tudom színjáték-e vagy valóság
A szereteted igaz, vagy csak puszta adósság.

Dönts hát végre kérlek, én vagy mindenki más
Kellesz nekem , te vagy az egyetlen társ.
De nem akarok senkit látni ki még veled kavar
Tudod hogy minden srác kit szeretsz engem zavar

És mégis újra nyílnak ki az új szerelem magvai
Az új kapcsolatod tüze nekem a szerelmem hamvai
Tudom hogy kellek, de döntsd el kell-e a vég
Te vagy az egyetlen lány akiért mindenem ég...

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!

Siratom,Siratom bánatom
Mely pokolba folyt,megöl
De semmit sem tehetek ellene...
Tipor,szétszed s csak a por marad.

Nincs baratnőm,mely segitene
Nincs szerencsém mely mellettem lenne...
Bús időknek temetőjét éljük..
De csak tipor,szétszet...pokolba vele

Sodrodunk,Sodrodunk az árral.
Megvetjük,elfelejtjük a gondjainkat.
De az ott Lapul lenn..
Hova majd jutni fogunk.

Menny miről van itt szó?
Pokol az meg egy új szó?
Menny mely virágokkal teli?
Pokol mely üst a mélyben?

Válaszok,válaszok...
Tengernyi válaszok mely válaszra várnak.
Hol élünk mi?
Poklon vagy mennyben?

Adynak hivnak sokszor.
Lelke szelleme mely velünk van...
De 50 vagy 1 nap s már porba
folytjuk bánatunk.

Suttogó hangok, csöndes sóhajtások
Miknek emléke börtönbe zár,
Olyan jó lenne szabadulni tőlük
De minden gondolat csak tehozzád száll.

Eltitkolt vágyak, szétfoszlott remények
Miért nem hagynak végre élni már?
Miért nem hagynak új utakra lépni?
Olyan jó lenne végre élni már.

Suttogó hangok, néma pillantások
Mik végigkísérnek egy életen át,
De csak azért is el fogom feledni,
Hisz a boldogság nekem is kijár.