Szófelhő » Lelket » 19. oldal
Idő    Értékelés


Végtelen mezőben komor embertömeg.
Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.
Hatalmas áradat szótlan szempártenger.
Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.
Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.
Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.
Középen csupasz kör, karéjba azt állják.
Ahogy a nézők az előadást várják.
Alázattal teli szent visszafogottság.
Itt valami készül- szinte bizonyosság.

Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.
A porond izzani, púposodni kezdett.
Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:
A kör közepében megjelent az ördög.
Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.
Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.
Aláereszkedik, szelídül, földet ér.
A fényliftajtóból előlép a tündér.
Pillantáscseréjük néma vérszerződés.
Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.
A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér
Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.
Minden helyrekerül, nekik ez apróság.
Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.
Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.
A bús embertenger egy néma döbbenés.
Nyugalmas békesség szállta meg a földet.
Életkedv töltött meg több milliárd lelket.
E perctől számítva már törvényerejű:
Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.

Éppen erre járó titkos idegen.
Te, ki áthajózol évezredeken.
Láttál-e már ilyet útjaid során?
Épült már göröngyből buja kánaán?
Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk?
Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?
Megéri vajon az épp hozzánk szabott
Bolygóhajékunk a jövő századot?
Beküldő: kocsis antal
Olvasták: 1555

Az is szegény, ki kopott ruhákban jár
korgó gyomorral éhesen talán,
lyukas zsebeiből nem hull már ki semmi,
bár egész életében dolgozott talán.

Az is szegény, ki gyógyszerekre költi
kemény munkával gyűjtött vagyonát,
hisz hiába dolgozott egy életen át érte
mások élik fel munkája javát.

Az is szegény, kit nem hagynak szeretni
hiába adná érte mindenét,
hiszen sajgó szívét ezernyi seb marja,
s legszebb érzelmeit mások tépik szét.

Az is szegény, ki nem enged szeretni
s meggyötört szívét bezárja talán,
megsebzett lelkét kőfalakba zárja
s hiába dübögnek szíve ablakán.

S az is szegény, ki kincseit számlálva
irigy lelkével más kárán derül,
hisz még pénzéért sem tudják tán szeretni,
s szegényebb ő talán mindegyik közül.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1464

Mi szárnyal süvít így a korom
éjben mint az elme része a gondolat,
Talán az elfajzott szó a megkorcsosodó
vagy a gyilkos lelkiismeretlenségre hajlik
ölelkezőn a szeretet?

Forró izzó magja tűz és jég keveréke
Düh,robaj,füst láva hömpölygése.Ó föld!
A reménytelenség pokla fénylik itt
keletről-délre,délről a mindenségre s
zabolátlan üvölt a sátán,tép,tör,embert
lelket,fényt,akaratot,hitet, reményt rohaszt,
zülleszt egészet, Kerberoszi mélybe.

S én az ember félelem nélkül égve,
hű társaim,kérdezem-mondjátok?
Ki áll majd elébe,bűzös patkós lábára
béklyót téve, s a mindenség örvénylő
gyűlöletét szívéből kitépve,ki mutatja fel
győzelmül a fénybe,ezt az örökös emberi
rabigát, ki váltja át a szeretet erejére?!

A reménytelenség pokla fénylik itt
keletről-délre délről a mindenségre.
Háromszög,kereszt és a lélek fénye.
Én a félelem nélküli ember utolsó szívverése,
látva és megélve a földi poklot,már nem hiszek,
nem hiszek,soha,soha,soha többé,semminek..
Beküldő: Korponai István
Olvasták: 1233


Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.

Beküldő: Csók Ilona
Olvasták: 5686
Ha kell, könnyezve nevess,
ha kell, nevetve sírj,
ha kell, könnyekkel szeress,
s ha kell, könnyeddel írj.

Ha kell, nézz fel az égre,
ha kell, áldozd a jót,
ha kell, borulj a földre,
s ha kell, mondj egy jó szót.

Ha kell, hullasd a könnyed,
ha kell, kedvre deríts,
ha kell, töröld a könnyet,
s ha kell, szívből segíts.

Ha kell, tanulj meg adni,
ha kell, oszd meg a jót,
ha kell, tanulj meg kapni,
s ha kell, fogadd a szót.

Ha kell, állj meg egy percre,
ha kell, biztass reményt,
ha kell, könnyes szemekkel
hívd és öleld a Fényt.

Ha kell, simogass lelket,
ha kell, szívet gyógyíts,
hogy test-lélek-szellemet,
ha kell, Mennybe repíts.
Beküldő: Schmidt Károly
Olvasták: 1515