Idő 
Értékelés 
Értékelés Vegyes formákban…
(3 soros vers)
Él-e, van-e nekem közönyöm
És ehhez nekem van-e közöm?
Nem tudom! Keresem, esküszöm.
*
(HIAQ)
Vágy tán’ van bennem is!
Ez nyomja vállam, oly’ régen.
Remény a holnapba.
*
(10 szavas)
Ha van közönyöm, nem kicsi,
Tudnék változtatni, mi legalább pici?
*
(3 soros-zárttükrős)
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
Kiderül, hogy a közönyömnek oka én lettem?
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
*
(TANQ)
Közöny lelket ural?
Lélek, másszon ki ablakon?
Közöny háza kéjlak?
Közönyös, bűnös ember-e?
Ő élet lehetetlene?
*
(Apeva)
A
Múltam
Közönyös.
Ebbe süllyed
Beletörődő.
*
(Vers)
Vajh, ki lehet-e lépni a közöny kapuján
Úgy, hogy végleges... környezetem nagy maradvány?
Ami természetes és idevezetett,
Hagyja-e változtassam az életemet?
*
(Renga-láncvers)
Lélekúr közöny!
Ez nagy érdektelenség?
Beletörődni?
Közönyt idéz a
Kilátástalan élet.
Magába zártság...
Közöny úrias.
Játssza az érdeklődőt…
Én fogam szívom.
Elfojtott érzés,
Testet, lelket tönkre tesz,
Uralja közöny.
Közöny a gonosz?
Ellenségem alapból?
Közömbössé tesz?
Közöny, betegség,
Érdeklődés hiánya.
Tönkre megy a lét.
Vecsés,- Szabadka,- 2017. május 1. – A Renga láncversben az 1.-3.-5. haiku-versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- haiku-versszakot Jurisin Szőke Margit és a 2/2 résznek ő a szerzője. Tordai Kata, „Rettegés” c. versének átirata a szerző engedélyével.
(3 soros vers)
Él-e, van-e nekem közönyöm
És ehhez nekem van-e közöm?
Nem tudom! Keresem, esküszöm.
*
(HIAQ)
Vágy tán’ van bennem is!
Ez nyomja vállam, oly’ régen.
Remény a holnapba.
*
(10 szavas)
Ha van közönyöm, nem kicsi,
Tudnék változtatni, mi legalább pici?
*
(3 soros-zárttükrős)
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
Kiderül, hogy a közönyömnek oka én lettem?
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
*
(TANQ)
Közöny lelket ural?
Lélek, másszon ki ablakon?
Közöny háza kéjlak?
Közönyös, bűnös ember-e?
Ő élet lehetetlene?
*
(Apeva)
A
Múltam
Közönyös.
Ebbe süllyed
Beletörődő.
*
(Vers)
Vajh, ki lehet-e lépni a közöny kapuján
Úgy, hogy végleges... környezetem nagy maradvány?
Ami természetes és idevezetett,
Hagyja-e változtassam az életemet?
*
(Renga-láncvers)
Lélekúr közöny!
Ez nagy érdektelenség?
Beletörődni?
Közönyt idéz a
Kilátástalan élet.
Magába zártság...
Közöny úrias.
Játssza az érdeklődőt…
Én fogam szívom.
Elfojtott érzés,
Testet, lelket tönkre tesz,
Uralja közöny.
Közöny a gonosz?
Ellenségem alapból?
Közömbössé tesz?
Közöny, betegség,
Érdeklődés hiánya.
Tönkre megy a lét.
Vecsés,- Szabadka,- 2017. május 1. – A Renga láncversben az 1.-3.-5. haiku-versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- haiku-versszakot Jurisin Szőke Margit és a 2/2 résznek ő a szerzője. Tordai Kata, „Rettegés” c. versének átirata a szerző engedélyével.
Köszönettel Sárosiné Mikó Ágnesnek
E földön, melyet már az ókor bölcsei is
a siralom völgyének neveztek, minden
ember saját keresztjét ácsolja, és tudva
vagy tudatlanul, hosszú életeken át,
mint saját sorsának jeléül a messzi cél felé,
néha könnyen, néha nehezen, de állandóan
magával hordja. Mint tékozló fiú, bolyong
e földön, mely néha, mint gyengéd anya,
és néha, mint szigorú apa, bán vele, de
majdnem a végtelenségig foglya marad
e föld kápráztató és varázsos szellemének.
Míg eszménye gyönge és tudata borús, minden
kő alatt egy kígyó vagy egy skorpió rejtőzik.
Ez egy lassú, hosszú idő, mely során egy balga ember
az élet törvényeivel örökké küszködik.
Egyenlően ismeri meg az élvezetet és a fájdalmat,
és emberi hajlama állandóan csak a földnek
mulandó mámora felé tereli. Fájdalom vagy
élvezet, minden érzés olyan, mint egy iskola,
de végül az emberi eszmében megszületik
a gondolkodás tétova szava. Idővel mindenkinek
tudás a célja, és a tudással együtt csírázni kezd
az akarata. A tudás hatalom, de könnyen félrevezet,
mert a hatalomra vágyás egyik legnagyobb veszélye.
Ennek viszont a büszkeség és zsarnokság az
ikertestvére. Egyetlen orvosság erre a jóakarat
és az alázatosság. Ez mind részese a földi
hatalomnak, akár mint erény, akár mint vétek.
Csak egyben vagyok biztos, hogy minden változik,
de az embernek saját elhatározása a megváltozás.
Tudása által állandóan választással áll szemben.
Útja sokáig előre vezetett, mert ez a fejlődésnek
ősi törvénye, de mikor végre betelik a pohár, az út
kétfelé szakad, és vagy balra vagy jobbra vezet.
Balra a zsarnok megy, jobbra, ki tiszta szívvel szeret.
Végül megérik az idő, mikor a földnek zarándoka
hátat fordít a gonosznak, és feladja a hosszú harcot
nemesebb tudatával felvértezve. Krisztus felé fordul szeretettel
telt lélekkel, és az Atya szőlőskertjében dolgozik.
Mióta az élet vizéből ivott, már többé nem szomjazik,
hanem éberen és szeretettel végzi önzetlen feladatát.
Hosszú s nehéz zarándoklása után földi élete
útjának végére érve, önként feszíti keresztre önmagát,
mert végre lemondott mindenről, ami mulandó és földi.
Most már bátran száll szembe a halállal, melyet nem
veszteségnek, hanem végső győzelemnek tekint.
Amint lenéz a keresztről, szemei könnyekkel telnek,
de nem önmagát siratja, hanem a gyarló emberiséget,
és minden könnycsepp olyan, mint egy fohász.
Most már élete teljesen Isten kezében van. Kileheli
lelkét, és ezáltal legyőzi a halált. Teste élettelen
a kereszten, de ő már halhatatlan. S íme, születik
Istennek egy új leánya vagy fia -
s mint Krisztus példája mutatta -,
minden megfeszítésnek feltámadás a díja.
E földön, melyet már az ókor bölcsei is
a siralom völgyének neveztek, minden
ember saját keresztjét ácsolja, és tudva
vagy tudatlanul, hosszú életeken át,
mint saját sorsának jeléül a messzi cél felé,
néha könnyen, néha nehezen, de állandóan
magával hordja. Mint tékozló fiú, bolyong
e földön, mely néha, mint gyengéd anya,
és néha, mint szigorú apa, bán vele, de
majdnem a végtelenségig foglya marad
e föld kápráztató és varázsos szellemének.
Míg eszménye gyönge és tudata borús, minden
kő alatt egy kígyó vagy egy skorpió rejtőzik.
Ez egy lassú, hosszú idő, mely során egy balga ember
az élet törvényeivel örökké küszködik.
Egyenlően ismeri meg az élvezetet és a fájdalmat,
és emberi hajlama állandóan csak a földnek
mulandó mámora felé tereli. Fájdalom vagy
élvezet, minden érzés olyan, mint egy iskola,
de végül az emberi eszmében megszületik
a gondolkodás tétova szava. Idővel mindenkinek
tudás a célja, és a tudással együtt csírázni kezd
az akarata. A tudás hatalom, de könnyen félrevezet,
mert a hatalomra vágyás egyik legnagyobb veszélye.
Ennek viszont a büszkeség és zsarnokság az
ikertestvére. Egyetlen orvosság erre a jóakarat
és az alázatosság. Ez mind részese a földi
hatalomnak, akár mint erény, akár mint vétek.
Csak egyben vagyok biztos, hogy minden változik,
de az embernek saját elhatározása a megváltozás.
Tudása által állandóan választással áll szemben.
Útja sokáig előre vezetett, mert ez a fejlődésnek
ősi törvénye, de mikor végre betelik a pohár, az út
kétfelé szakad, és vagy balra vagy jobbra vezet.
Balra a zsarnok megy, jobbra, ki tiszta szívvel szeret.
Végül megérik az idő, mikor a földnek zarándoka
hátat fordít a gonosznak, és feladja a hosszú harcot
nemesebb tudatával felvértezve. Krisztus felé fordul szeretettel
telt lélekkel, és az Atya szőlőskertjében dolgozik.
Mióta az élet vizéből ivott, már többé nem szomjazik,
hanem éberen és szeretettel végzi önzetlen feladatát.
Hosszú s nehéz zarándoklása után földi élete
útjának végére érve, önként feszíti keresztre önmagát,
mert végre lemondott mindenről, ami mulandó és földi.
Most már bátran száll szembe a halállal, melyet nem
veszteségnek, hanem végső győzelemnek tekint.
Amint lenéz a keresztről, szemei könnyekkel telnek,
de nem önmagát siratja, hanem a gyarló emberiséget,
és minden könnycsepp olyan, mint egy fohász.
Most már élete teljesen Isten kezében van. Kileheli
lelkét, és ezáltal legyőzi a halált. Teste élettelen
a kereszten, de ő már halhatatlan. S íme, születik
Istennek egy új leánya vagy fia -
s mint Krisztus példája mutatta -,
minden megfeszítésnek feltámadás a díja.
Nézed magadat a tükörben, azonban lassan törik szét...
Tele vagy a múlttal, az emlékekkel, az lelket feszít szét.
Nézem, tükör hova lett és a múlt? Minek adni őszintét?
Tükör már összetört,
Nem is baj, úgyis hazudna.
Elveszett ifjúság.
*
(3 soros-zárttükrös)
Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk,
Nézhetünk csúnyán, de homlokot nem ráncoljuk…
Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk.
Múlt emléke kísér,
Elveszni őket ne hagyjad.
Egyetlen menedék.
*
Visszagondolsz és már nem éled újra, mi még életben tartott,
A tudatalattid, sokat eldugdos már, élet eddig tartott?
Már csak süketen sóhajtozol… A kaszás lelket szétrobbantott...
A múlt nem élhető,
Ám ha emlék nincs, élet sincs.
Fohász sem segít...Vég?
Vecsés, 2010. február 10. – Szabadka, 2018. február 10. -Kustra Ferenc- A verset én írtam, alá a HIAQ csokrot szerző- és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A csokor címe: „Egyetlen menedék”
Tele vagy a múlttal, az emlékekkel, az lelket feszít szét.
Nézem, tükör hova lett és a múlt? Minek adni őszintét?
Tükör már összetört,
Nem is baj, úgyis hazudna.
Elveszett ifjúság.
*
(3 soros-zárttükrös)
Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk,
Nézhetünk csúnyán, de homlokot nem ráncoljuk…
Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk.
Múlt emléke kísér,
Elveszni őket ne hagyjad.
Egyetlen menedék.
*
Visszagondolsz és már nem éled újra, mi még életben tartott,
A tudatalattid, sokat eldugdos már, élet eddig tartott?
Már csak süketen sóhajtozol… A kaszás lelket szétrobbantott...
A múlt nem élhető,
Ám ha emlék nincs, élet sincs.
Fohász sem segít...Vég?
Vecsés, 2010. február 10. – Szabadka, 2018. február 10. -Kustra Ferenc- A verset én írtam, alá a HIAQ csokrot szerző- és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A csokor címe: „Egyetlen menedék”
Bíborvörösre festette át,
felhők tükrözték a sugarát.
Fénycsóvája nyugvó napnak,
csodát kölcsönzött a partnak.
Víz tükrén egy hattyú ringott,
tollain a napfény izzott.
Ritkán láthattam én szebbet,
megmelengeti a lelket.
felhők tükrözték a sugarát.
Fénycsóvája nyugvó napnak,
csodát kölcsönzött a partnak.
Víz tükrén egy hattyú ringott,
tollain a napfény izzott.
Ritkán láthattam én szebbet,
megmelengeti a lelket.
Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?
Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.
Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...
Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?
Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.
Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...
Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.
