Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
Öregszem! Most én még kirándulhatok.
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Mint egy szalmakalapot lengetem
Fejem felett mattos lelkem...
Emlékekkel keveredtem.
Aj de régen volt, lobogott szívemen,
Felettem, s körülöttem
Mint zászló a szélben...
Filmszalagom jócskán lepergettem.
És a sok-sok fenkölt érzelem...?
Csak a nyél maradt kezemben.
Már nem markolom görcsösen,
Nincs bennem félelem,
De néhány sebnek hege
Sajog tenyeremen.
Nagyon mélyen még dobban
Sok-sok fénylő pillanat
Mint a naplemente, lánggal lobban;
És bár hallgatag szerényen,
Csicsás álmok nélkül beérem.
Csak az a fontos- vagy nekem.
Lelkemben könnyedén jársz-kelsz,
Mint selymesen érintő fuvallat...
Szívemben mindig otthonra lelsz.
Halkan lengetem lelkemet
Fejem felett,
Mint akit észre vett
Távolról valaki, és...emlékezett.
Az idő mindent tova pergetett...
Fejem felett mattos lelkem...
Emlékekkel keveredtem.
Aj de régen volt, lobogott szívemen,
Felettem, s körülöttem
Mint zászló a szélben...
Filmszalagom jócskán lepergettem.
És a sok-sok fenkölt érzelem...?
Csak a nyél maradt kezemben.
Már nem markolom görcsösen,
Nincs bennem félelem,
De néhány sebnek hege
Sajog tenyeremen.
Nagyon mélyen még dobban
Sok-sok fénylő pillanat
Mint a naplemente, lánggal lobban;
És bár hallgatag szerényen,
Csicsás álmok nélkül beérem.
Csak az a fontos- vagy nekem.
Lelkemben könnyedén jársz-kelsz,
Mint selymesen érintő fuvallat...
Szívemben mindig otthonra lelsz.
Halkan lengetem lelkemet
Fejem felett,
Mint akit észre vett
Távolról valaki, és...emlékezett.
Az idő mindent tova pergetett...
Szerelem kavarog,
Eluralja létemet.
Kitölti a lelkemet!
Szerelem kavarog,
Minden reggel ő… felkeltett,
Henyélni biz’ nem engedett!
Szerelem kavarog,
De bármerre… sem találtam meg!
Csak álmodozok, mért nincsen meg!
Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: 9 sorosban, ami az én fejlesztésem. Szótagszám = 6-7-7 - 6-8-8 - 6-9-9
Eluralja létemet.
Kitölti a lelkemet!
Szerelem kavarog,
Minden reggel ő… felkeltett,
Henyélni biz’ nem engedett!
Szerelem kavarog,
De bármerre… sem találtam meg!
Csak álmodozok, mért nincsen meg!
Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: 9 sorosban, ami az én fejlesztésem. Szótagszám = 6-7-7 - 6-8-8 - 6-9-9
Lélekből jött meditáció a lélekről…
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
