Idő 
Értékelés 
Értékelés Arra születtem. Tudom, és érzem,
bármily furcsán is hangzik el,
megtört szívekbe megnyugvást adni,
s reményt, amikor hinni kell.
Esténként, mikor a szempilládon
csillogó gyöngyként könny pereg,
ott kéne lenni, hogy szívedbe lássak,
vigasz cseppjeit hintve el.
Mint homokszem, mely az ujjaim közül
lassan, peregve omlik el,
úgy mulasztanám szenvedésed,
ha tudnám, de sajnos nem lehet.
Szegény vagyok, és hatalmam sincsen,
csak szívem, mely megtört, s oly sebes,
mint a tiéd. És hidd el, érzem,
milyen nehezen bírod el.
Mégis: Szeretnék erőt adni
lelkemből, hiszen hinni kell,
átvészeled! Csak állj fel a földről!
Ne sírj. Fogd meg a két kezem.
bármily furcsán is hangzik el,
megtört szívekbe megnyugvást adni,
s reményt, amikor hinni kell.
Esténként, mikor a szempilládon
csillogó gyöngyként könny pereg,
ott kéne lenni, hogy szívedbe lássak,
vigasz cseppjeit hintve el.
Mint homokszem, mely az ujjaim közül
lassan, peregve omlik el,
úgy mulasztanám szenvedésed,
ha tudnám, de sajnos nem lehet.
Szegény vagyok, és hatalmam sincsen,
csak szívem, mely megtört, s oly sebes,
mint a tiéd. És hidd el, érzem,
milyen nehezen bírod el.
Mégis: Szeretnék erőt adni
lelkemből, hiszen hinni kell,
átvészeled! Csak állj fel a földről!
Ne sírj. Fogd meg a két kezem.
A bús idő egyre csak duzzad
Tágul a légszomjas, tüskés fájdalom
Ahogy a receptorokon át a
Megdöbbenés
Az értelemben öszpontosul.
Elnyeli a világot.
Úgytűnik Mindent
Egy időre bizonyosan.
A tompán érzékelt valóság
Ahogy a semmibe vész
Letaglóz.
Fénytelen akna mélyén kuporog
Ego-Szilánkok közt
A megszabdalt lélek.
Kong
Akárcsak a torony régi
Repedt harangja
Mikor imára hívja az alázatosakat.
Torkaszakadtából üvölt
Toporzékol a tompa bénultság
Egy csendes szem-nedv
Égetve lecseppen
Fojtogató keser kíséretében.
Csosszogó léptek
S a kopogó papucshang
Dobhártyámhoz értek
De már csak emlékképek.
Bennem élnek.
A téridőben mi körülvesz
Csak az Űr maradt
A megszokás átalakult
Egy szemvillanás alatt.
A ház s az udvar fénye
És mindnyájunknak jelenléte
Nem tükröződik vissza
Megfáradt szemében
Kicsi vézna anyámnak.
Más napokat szül a változás
A hirtelen jött távozás.
Rés a légben hiányt érlel
S a diófa tövében
Árnyéka minden nap
Megmarad.
S ahogy ott álltam a temetőbe
Megrepedt a lelkem tőle
Egy sóhajom
Elakadt a torkomon
Csendben voltam tehetetlen
Nyugodj anyám békességben.
Tágul a légszomjas, tüskés fájdalom
Ahogy a receptorokon át a
Megdöbbenés
Az értelemben öszpontosul.
Elnyeli a világot.
Úgytűnik Mindent
Egy időre bizonyosan.
A tompán érzékelt valóság
Ahogy a semmibe vész
Letaglóz.
Fénytelen akna mélyén kuporog
Ego-Szilánkok közt
A megszabdalt lélek.
Kong
Akárcsak a torony régi
Repedt harangja
Mikor imára hívja az alázatosakat.
Torkaszakadtából üvölt
Toporzékol a tompa bénultság
Egy csendes szem-nedv
Égetve lecseppen
Fojtogató keser kíséretében.
Csosszogó léptek
S a kopogó papucshang
Dobhártyámhoz értek
De már csak emlékképek.
Bennem élnek.
A téridőben mi körülvesz
Csak az Űr maradt
A megszokás átalakult
Egy szemvillanás alatt.
A ház s az udvar fénye
És mindnyájunknak jelenléte
Nem tükröződik vissza
Megfáradt szemében
Kicsi vézna anyámnak.
Más napokat szül a változás
A hirtelen jött távozás.
Rés a légben hiányt érlel
S a diófa tövében
Árnyéka minden nap
Megmarad.
S ahogy ott álltam a temetőbe
Megrepedt a lelkem tőle
Egy sóhajom
Elakadt a torkomon
Csendben voltam tehetetlen
Nyugodj anyám békességben.
Minden napod
Megosztod velem
Míg ott lehetek
A szívedben
Minden napom
Megosztom Veled
Míg lelkemben élsz
S létezem
Megosztod velem
Míg ott lehetek
A szívedben
Minden napom
Megosztom Veled
Míg lelkemben élsz
S létezem
Hamuvá érett lángokon túl
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.
Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.
Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.
Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.
Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.
(Senrjonix)
Óh, de senyvedős a lét.
Óh, de mentegetős a halál.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha fáj is az élet,
Mosolyogj, szívedből bút kerget.
(Senrjú)
Szépséged bújik,
Szépséged szemedben él.
Most már nem is fáj.
*
Óh, fájdalom ébredni!
Óh, búcsúzva kéne hunyóznom.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha vérzik is szíved,
Mosolyogj, büntesd az irigyet.
Szépséged tűnő,
Szépséged ráncosodik.
Lelkemben hord’ lak.
*
Óh, gyermeki lélek nincs…
Óh, elátkozott létem fájom…
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, mint gyermek, nem félve,
Mosolyogj, viszonzást remélve.
Szépséged gyógyít,
Szépséged megnyugtató.
Maradj még kicsit.
Vecsés, 2019. június 20. – Mórahalom, 2019. augusztus 01. – Szabadka, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – anaforában írva a senrjon. Alatta a senrjonix vers Jurisin (Szőke) Margit munkája. A senrjú –kat Farkas Tekla írta.
Óh, de senyvedős a lét.
Óh, de mentegetős a halál.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha fáj is az élet,
Mosolyogj, szívedből bút kerget.
(Senrjú)
Szépséged bújik,
Szépséged szemedben él.
Most már nem is fáj.
*
Óh, fájdalom ébredni!
Óh, búcsúzva kéne hunyóznom.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha vérzik is szíved,
Mosolyogj, büntesd az irigyet.
Szépséged tűnő,
Szépséged ráncosodik.
Lelkemben hord’ lak.
*
Óh, gyermeki lélek nincs…
Óh, elátkozott létem fájom…
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, mint gyermek, nem félve,
Mosolyogj, viszonzást remélve.
Szépséged gyógyít,
Szépséged megnyugtató.
Maradj még kicsit.
Vecsés, 2019. június 20. – Mórahalom, 2019. augusztus 01. – Szabadka, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – anaforában írva a senrjon. Alatta a senrjonix vers Jurisin (Szőke) Margit munkája. A senrjú –kat Farkas Tekla írta.
