Uram! Lelkem és életem
Már rég a kezedbe tettem!
Hagyom, hogy sorsom alakítsd,
Te tudod, hogy mi jó nekem.
Az életutam, mit felvállaltam,
Akaratod és akaratom egy kell, legyen!
Áldozatul azt kérted, mi legdrágább nekem,
Én adtam volna az életem,
De nem ez kellett neked!
Hiszen, saját életem nem áldozat neked.
Te adtad, s te magad veszed el tőlem
Akkor és ott, ahogy megérett rá az átmenet!
Adtál életemben egy csodát, egy érzést,
Mit soha meg nem éltem, és ki nem teljesedhetett!
Adtad és most visszakérted,
Nem tehettem mást,
Az áldozat oltárán odaadtam néked!
A lelkem, mely nemrég még egy volt vele,
Bár csak lélekszinten, de jó volt vele.
Most újra kettéhasadt,
S a lelkem újra egyedül maradt!
A magány sebe némán sír,
De tudom, hogy kegyelmed rá a gyógyír!

Magányom korábban már megszoktam,
Így egyedül is jól éreztem magam.
Szívemet páncélba zártam
A gyötrő érzelmek elől,
S ez szolgált nekem védelemül.
Ámor nyila mégis szíven talált,
Keresés, kérés nélkül megtalált.
Nehéz volt ellene a küzdelem,
Feladtam, győzött az érzelem.
De az igazi küzdelem
Csak most kezdődött el nekem.
Minden nap egy újabb gyötrelem,
Csak arra várva, hogy itt legyen.
Az égő érzéssel a szívemben
Már őrjítő volt az életem.
Mindig abban bízva, hogy a holnap
Majd hozhat egy új napot,
S talán boldog lesz holnapom.
Hiába vártam éveket,
Nem változott életem.
Számomra már reménytelen.
Így ezt a harcot feladom,
A küzdelmet tovább nem bírom.
Bezárom hát szívem s lelkem,
Melyet soha többé nem tör fel érzelem.
Majd a magány lesz méltó helyen.
A boldogság adománya
Ebben az életben
Nem jutott énnekem,
Hiába szerettem.

Édes álom, de jó, hogy vagy,
Oly jó, hogy álmomban velem vagy.
Az álom egy köztes lét,
Ahol elválaszthatatlan föld és az ég!
Álmomban együtt vagyunk,
E földi távolság álomban áthidalható.
Lelkem egy kiszáradt folyó,
Melyben Te vagy a gyógyírt hozó!
Testünk e földön egymástól távol él,
Míg az álomvilágban nincs idő és tér!
Itt újra meg újra egymásra találunk,
Lelkünk forró szomját így olthatjuk!
Édes álom, de jó, hogy vagy,
Oly jó, hogy álmomban Te nekem vagy!

EGY IGAZ GYÖNGYSZEM
Írta: Poór Edit

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretet fényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S, ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S, ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,
Hogy Ő, az én lélekpárom.
Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,
Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát!

Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.

Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.

Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.

Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?

Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.