Nem csalódtunk benned pajkos április hava,
Lányos szeszélyeknek huncutkodó tavasza.
Már az első nap meleget nyárból hoztál,
Másnapra pedig októberrel tréfálkoztál.

Tarsolyodban hő, hó is van, kacérkodsz erővel,
És csatára kelsz betyárul a múlandó idővel.
Jövőbe szaladtál ismét egy arasznyi órát,
Majd október fizeti meg csalfaságod árát.

Orgonával illatozol, flörtölsz május bátyáddal,
Szerelmesen ölelkezel a dúsan virágzó fákkal.
Citromsárga repce ring a tágas határban,
Te vagy legkirívóbb az év-kalendáriumban.

Ma újra égből pottyan zord, hideg könnyed,
Hűvös, és kimért vagy, szív-meleged rejted.
Bősz szélel cibálod ázott fák friss, zöld ágait,
Messzire űzöd a túrázni vágyók víg álmait.

Mit hoz majd a holnap...ha te azt tudnád,
Tán pletykás nyelveddel biz el is árulnád.
Büszke szeszélyed bájjal mutogatod,
Madarakkal daloltatod hiú-hangulatod.

Vakablakban meditálok…

Fut széles, kanyartalan út, a nagy kanyaron túl a semmibe…
Kialvatlan a szemeim, révedve bámulnak a messzibe…
Üveg nélküli vakablak... kinézve, fixírozok valamit,
Az időóra ketyeg, csapkod benne valami, tán, valakit…

Bölcsesség köve nincs... beépítették a kútja kávájába,
Lovam is elszaladt, valahol legelész, a kínja poklába.
Van-e még bármilyen lelkem? Bolyong vagy csak kicsit elcsavargott?
Felhők, ha eloszlanak, mondhatom... csillagfénynek utat nyitott.

Zavart ez a világ, szürke füstköd borítja a mindenséget,
Sötétben, honnan vegyem elő, a mindent értő lelkiséget?
Most, a szélvihar kócolja, a fák borotválkozott ágait,
Éjjel, meg a Hold csak megy… érdektelen, intézi a dolgait.

Most a télen a kemény fagyok, a kertem felett jártak,
Bentről néztem, a holdsugarak is bundába grasszáltak!
Azt is láttam bentről, hogy kint gallytördelő szelek jártak,
Akkor én bent, melegben örülhetek a hideg máknak?

Vecsés, 2015. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Múltamban vájkálás…

A múlt, torzó árnyai köz bujkálni…
Kézzelfogható tények közt vájkálni…
Az emlékeket az ebek harmincadjáról visszahozni…

A múlt, mint egy nagy sziklafal, tényeket őrzi még,
Meg régmúlt történéseit is nagyon védi még…
A múlt orma csak éppen-hogy fel a nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját emlék-magányom gyötör…
*
A múltról tudjuk, csak úgy elkezd eltűnni,
Igy már nem emlékszünk, hol lehet vájkálni,
Semmibe veszett emlékeket honnan lehetne visszahozni.

Biz’ hogy volt már, amikor emlékek keletkeztek,
De már biz' nincsenek meg, maguktól jól elmentek…
Múlt fénytelen árnyéka is gyötör a lelkiségemben
És helyzetem csak rosszabbodik… öregség van lelkemben!
*
A múltamból tudom, hogy voltak nekem szép
Színes emlékeim, arra emlékszek, szép
Volt mind féle, de csak a rózsaszínre és kékre emlékszem… szép.

Visszamennék én a ’szépekhez’, együtt tölthetnénk
Pár napot, de ő már fölvette: eltűnt alakot.
Néha kérdezem... ki hangtalanul ismétli nevemet,
Közben, tudja ki vagyok... ismételném saját éltemet.

Vecsés, 2016. július 24. - Kustra Ferenc József- Írtam: az új, ’3-4 soros versszak’ fejlesztésemben. Ezt versszerkesztőben lehet megírni! Önéletrajzi írás!

Vázlatosan a láthatóról…

(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…

(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?

(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?

(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…

(bokorrímes
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…

(anaforás, bokorrímes duó)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságom, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akadta torkom.

„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája…
„Szép életem” mára már, halál hívó dudája…
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája.

Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.

Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.

Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.

Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.

Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.

Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!

Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.

Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.

Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.

No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.

Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.

Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.

Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.

Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád

Pista bácsi.

Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.