Idő 
Értékelés 
Értékelés Lélekből jött meditáció a lélekről…
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
Érdekből, még a
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
(10 szavas csokor)
Pénzhatalmat sehogy ne akarj,
Mert lelkedben a torzulás lesz duhaj.
Nem adnak semmit ingyen,
Mindig meg kell dolgoznod…rendnek imigyen.
Sajátos küzdelem nélkül nincs eredmény,
Csak elvégzed-e azt mi küzdemény?
A boldogság, pici szigeten lakik…
Nyújtsd érte kezedet, adják, akik.
Üres-palotában egyedül, hideg falak között,
Olyan, mint elbújni magad mögött.
Aki bátran halad az útján,
Szerencsével haladhat végig… az életútján.
Vecsés, 2021. szeptember 5. – Kustra Ferenc József
Pénzhatalmat sehogy ne akarj,
Mert lelkedben a torzulás lesz duhaj.
Nem adnak semmit ingyen,
Mindig meg kell dolgoznod…rendnek imigyen.
Sajátos küzdelem nélkül nincs eredmény,
Csak elvégzed-e azt mi küzdemény?
A boldogság, pici szigeten lakik…
Nyújtsd érte kezedet, adják, akik.
Üres-palotában egyedül, hideg falak között,
Olyan, mint elbújni magad mögött.
Aki bátran halad az útján,
Szerencsével haladhat végig… az életútján.
Vecsés, 2021. szeptember 5. – Kustra Ferenc József
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
