Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.

Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.

Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.

S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.

Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.

S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.

Úgy borulj rám,mint az alkony
,mit kísér a napsugár,
úgy borulj rám ,mint a gyermek,
ki tőled várja vigaszát.

Úgy borulj rám mint a csend
,mely tőled várja sóhaját
s úgy borulj rám,mint a rózsa,
mely rajtam érzi illatát.

Úgy borulj rám mint az árnyék
,amely megpihenni vágy,
mely a tűző napsütésben
megnyugvást már nem talál.

S úgy borulj rám,hogy érezzem
tested,lelked moraját
minden ízében remegve,
midőn megpihenni vágy.

Megint rám köszönt a téli alkonyat
s a sűrű néma ködben nem látom arcodat.
Hangod sem hallom,hiába kereslek,
térben és időben hiába követlek.

Lelked fagyos föld,szíved jéghideg
felmelegíteném,de úgysem éri meg.
Hiába adnám szívem melegét
megfagyott lelked úgy sem értené.

Hisz puszta hideg tél lenne otthonom
jégcsappal terítve lenne vánkosom.
s ha mégis olvadna megfagyott szíved
puszta hidegétől lelkem halna meg.

Igen, gondolok rád,
Mikor felnézek a nagy kékre
A magányosan óriás
Csillagos égre.

Igen, hallom a hangodat,
Mikor az enyém felszólal
Hallom benne a lelkedet
A rég szó szóló szavaidat.

Igen, hiányzol,
Te, és minden veled töltött idő,
Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,
Aranycsillag...

A szívem mélyén, tudom ki vagy.
De testem, lelkem, nem hiszi el.
Mert mikor lelkedben, érzem szívem akkor,
dobbanás nélkül vágyik rád.
De amikor szívemet szívedben érzem,
fel lobban az a soha nem látott láng, mely
ki halt már rég.
De te fel ébresztetted szíveddel, melyet életemmel köszönöm meg.
Köszönöm, lelkednek, és szívednek, két gyönyörű szemednek!