Kőszobrok, falra festett freskók,
hallgató Jézus, Mária és a szentek,
a végtelen a falra akasztva lóg,
fáradt pillanatok arcunkon, nézlek.
Karcsú tested mint márványba vésett
szobrok sorába illesztett szépség
töri meg az áhítatot, szerelmet
hirdet, rád nézni is gyarló vétség.
Szemedben féltés - magad vagy én?
lelkedben a tegnapok szorongása,
kezed megremeg mikor imád végén
kezemért nyúlsz - könnyek csillogása.
Az idő lustul a rég-padok között,
ezer évek figyelnek álmosan ránk,
botránkozó öregasszonyok bámulnak
mikor vadul szeretkezni kezd a szánk.

Csodás kertem közepébe`,
Mit gondoltok, mi nőtt benne?
Gyomláláskor nézegettem,
Mily` növény ez itt, előttem.

Kezem megállt, nem bántottam,
Kíváncsian várakoztam,
Mivé lesz majd pártfogoltom,
Idetévedt kis magoncom.

Terebélyes lett a lelkem,
Helyet hagytam neki bőven.
Bimbójait, óh... meglátva,
Ráismertem virágomra.

Nem volt ő más, mint kis pipacs,
Bimbójai, mint kis gubacs.
Előjöttek emlékeim,
Jaj, de sokat bontottunk ki,

Nem várva a sziromnyílást,
Kíváncsian találgatánk,
Milyen szín is bukkan elő,
Emlékeim oly jóleső.

Nem bántom most, dédelgetem,
Ki is nyílt ő, szemem könnyes.
Piroslik most kert közepe,
Mintha szívem nyílna benne.

Csodás kertem közepébe`,
Mit gondoltok, mi nőtt benne?
Gyomláláskor nézegettem,
Mily` növény ez itt, előttem.

Kezem megállt, nem bántottam,
Kíváncsian várakoztam,
Mivé lesz majd pártfogoltom,
Idetévedt kis magoncom.

Terebélyes lett a lelkem,
Helyet hagytam neki bőven.
Bimbójait, óh... meglátva,
Ráismertem virágomra.

Nem volt ő más, mint kis pipacs,
Bimbójai, mint kis gubacs.
Előjöttek emlékeim,
Jaj, de sokat bontottunk ki,

Nem várva a sziromnyílást,
Kíváncsian találgatánk,
Milyen szín is bukkan elő,
Emlékeim oly jóleső.

Nem bántom most, dédelgetem,
Ki is nyílt ő, szemem könnyes.
Piroslik most kert közepe,
Mintha szívem nyílna benne.

Még nem adhatom fel,még nem!
Bár fejem fölött el szálltak az évek és fiatalságom a múltba veszett.
A lelkem,szívem még fiatal és szabad, nem zárhatják börtönbe vágyaimat.
Testem láncra verhetik,bármit el vehetnek gúnyolhatnak akár a pokolba küldhetnek.
De a lelkem szívem szabad, ezt nem adom ez az enyém marad.

Délibábos utcán eltűnődve megállok,
Ámulva figyelem, hogy itt is,ott is barátok.
Vállamra borulva megölelnek, köszönnek,
Icipici lelkünknek szavak nem szükségesek
Drága éltünk egymásért, s a barátságért szenteljük,
Napról napra barátságunk egyre szebbé neveljük.
A viharfelhők megjelentek pillanatok alatt,
Kegyetlen közeledésük semmi jót nem tartogat.

A vihar előfutára már hamarabb ideért,
Nagy záporban hullott a tavaszi jég.
Cudar hideg lett, s elkezdődött a harc,
Sompolyogva tört elő a nagy felhőhad.
Igyekeztek,győztek, s a délibáb szertefoszlott,
Keserves sötétség uralta a frontot.
Álltam... s feleszméltem, ez, ami volt, mind csak képzelet,
Teljesen egyedül,más barátok nélkül álltam ott veled.
Ó, csak most jöttem rá, ki az,aki szeret!
Lelkem mélyén én is mindig veled leszek!