Idő 
Értékelés 
Értékelés Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Pedig ha itt volnál és fognád a kezem, micóka-cicóka…
Lelkem melegedne,
Eszem heveskedne.
Nyugalom… a fázás okán, legyél itt ma este, nekem, máma.
Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Kezeddel fölkapcsolhatnád vágyam, estére, kettőnknek mára.
Fázok, gondolatok,
Gondolatok… lakók.
Jól bújnál, ölelnél, melegítenél… lennék este császára!
Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Szívem jég borította szeretetét, föl is oldhatnád, máma.
Innánk egy forralt bort?
Emlékeznénk… csókolt!
Várlak és igyekezve gyere, ne legyek este fagyott pára.
Vecsés, 2021. február 29. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus, LIMERIK-szerű csokorban.
Pedig ha itt volnál és fognád a kezem, micóka-cicóka…
Lelkem melegedne,
Eszem heveskedne.
Nyugalom… a fázás okán, legyél itt ma este, nekem, máma.
Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Kezeddel fölkapcsolhatnád vágyam, estére, kettőnknek mára.
Fázok, gondolatok,
Gondolatok… lakók.
Jól bújnál, ölelnél, melegítenél… lennék este császára!
Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Szívem jég borította szeretetét, föl is oldhatnád, máma.
Innánk egy forralt bort?
Emlékeznénk… csókolt!
Várlak és igyekezve gyere, ne legyek este fagyott pára.
Vecsés, 2021. február 29. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus, LIMERIK-szerű csokorban.
(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes)
Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam.
Hírem van! Nos, méláztatom önmagam…
Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam?
Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam.
*
(3 soros-zárttükrös)
Felismertem magam benső lelkiségét,
A belső, szenvedős küzdésem lényegét…
Felismertem magam benső lelkiségét.
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom,
Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom…
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom.
Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása,
Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága…
Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása.
Orvosság erre biz', még nem is létezik,
Nincsenek, amik fásultságom fékezik…
Hetven fölött erre módszer nem létezik.
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár,
De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár…
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár.
Régi öregektől sokszor hallottam én:
Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén…
*
(Senrjon)
Nem vagyok élet vidor,
Ok sincsen… életmulatásra.
Éltem: lélekcsúz.
*
Avatott lovag vagyok,
De már nincs keresztes háború.
Már örömöm sincs.
*
Tudták az igazságot:
Öreg örüljön fenékluknak.
Az még jó, ha van…
*
(HIAfo)
Lényem kesernyés már!
Mi értelme van még?
Minden… értelmét veszített.
Már nem is érdekel a jobb jövő,
Már közelg a halál... Ideér ő...
Kaszája életlen... Nyűszögöl ő…
Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam.
Hírem van! Nos, méláztatom önmagam…
Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam?
Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam.
*
(3 soros-zárttükrös)
Felismertem magam benső lelkiségét,
A belső, szenvedős küzdésem lényegét…
Felismertem magam benső lelkiségét.
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom,
Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom…
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom.
Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása,
Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága…
Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása.
Orvosság erre biz', még nem is létezik,
Nincsenek, amik fásultságom fékezik…
Hetven fölött erre módszer nem létezik.
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár,
De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár…
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár.
Régi öregektől sokszor hallottam én:
Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén…
*
(Senrjon)
Nem vagyok élet vidor,
Ok sincsen… életmulatásra.
Éltem: lélekcsúz.
*
Avatott lovag vagyok,
De már nincs keresztes háború.
Már örömöm sincs.
*
Tudták az igazságot:
Öreg örüljön fenékluknak.
Az még jó, ha van…
*
(HIAfo)
Lényem kesernyés már!
Mi értelme van még?
Minden… értelmét veszített.
Már nem is érdekel a jobb jövő,
Már közelg a halál... Ideér ő...
Kaszája életlen... Nyűszögöl ő…
Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
A jövőm, terítéken van a boncasztalon,
De valóság nincs… sejtéseimet, már unom.
Sűrű könnyem és a vastag köd azonos,
Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós!
Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe,
Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe.
Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József
De valóság nincs… sejtéseimet, már unom.
Sűrű könnyem és a vastag köd azonos,
Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós!
Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe,
Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe.
Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József
(3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Erre senki nem
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
