Hétköznapi pszichológia

Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.

Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.

Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.

Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.

Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.

A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?

Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.

A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.

A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…

A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.

Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!

Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia

A nyereségvágy, az élet garantált elrontója,
Irigység meg a testvére, a torz én mementója.
Ahogy nő a nyereségvágy, vele nő a fukarság,
De, hogy melyik volt előbb? Tudni melyik az igazság?

Ha a módos lelkét eluralja a nyereségvágy,
Akkor az énképe is elromlik! Torz dicsőségvágy…

Ha nő benne a fukarság és ez által is akar még többet,
Torzul a látásmódja, nem akar kiadni, magát üldöztet…
A túlzó irigység bizony okozhat így elmebetegséget!

Az elsatnyult, kicsinyes és szögletessé vált lélek,
Csak folyvást az súgja neki, kiadni nagyon félek!

Még nem is találták ki, hogy fösvénységből lehet meggazdagodni…
A beteg lélek, filléresedésből akar vagyont elrakodni!
Sőt vagyona azért kell, mert másokon ezzel lehet uralkodni!

Azt hiszi a beteg lélek, smucigság maga, eredmény,
Amikor gyarapodik, úgy látja, kevés a keresmény…
Pénzsóvár zsugoriság, krajcároskodás… követelmény!

Nem elég neki az Isten pénze sem, pedig máris sok van,
Csak gyűjti még, minél több legyen a banki ládafiában.
Elkölteni úgysem tudja, mert a fukarsága nem engedi,
Azt hiszi, az övé, és nem használja… magával nem viheti.

Haszonelvű gondolkodás, a cicoma és hivalkodás!
Egyszerű életvitel és nem harácsoló gondolkodás?
Úrhatnámság? Pompa mellőzése, kivagyiság elhagyása?
Ezek biz' nem mennek neki, ezek a természetes...sajátja…

Vecsés, 2015. március 15. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia

Embernek végül is csak az arca ismerhető,
Ezt látjuk, ezt mutatja, tán’ ilyen ő… ez nem ő!
Arca mögött lakik ama szigorú valóság,
És csak nézzük, de nincsen semmi átláthatóság!

Lehet, hogy van kiskapu, a szem a lélek tükre?
Lehet! De ez lélekhez képest, csak kis mütyürke…
Sok mindent látni –de a legbensőt nem- a szemben,
Meg van, hogy a célszemély fordul, nincs velem szemben.

Mást nem is tudunk tenni, csak lehetőség, találgatunk,
Próbálgatjuk, hátha a lelke mélyébe belelátunk…
Ez bizony nehéz, mert fájó, téves eszmékre ad okot,
Így talán soha nem tudjuk meg, igazi állapotot.

A tűzhányó hegy is jéghideg kövekből áll,
De ha megmordul, ott kő, kövön is, csak szétmáll...

Vecsés, 2015. február 14. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Álmod álarca folyvást fedi arcodat,
Te meg gyűrőd aztat, állandó harcodat…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat.

El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Ismertelek én kicsiként, az az életed vajh’ mivé lett?
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?

Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek,
Tükörbe soha talán (minek?) bizony nem néznek…
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek.

Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat,
Ahelyett, hogy fölvállalnád… te csak vivod harcodat…
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat.

Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted,
Lényed aljas, sorsvalódat meg zárt ködbe temetgeted…
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted.

A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas,
Álszentségben cipeled sorsodat, de így nem hamvas…
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas.

Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít,
Látom elvetemült vagy jól megváltoztál… a mindenit...
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít.

Vecsés, 2024. február 4. -Kustra Ferenc József

A varjú együtt repül a többivel az égen
És eltűnik a feketék szürke tömegében.
Csőre tollas, szárnya pont olyan, mint a többié,
De, lelke nagy lehetne, de, nem kell, így senkié.

A varjú tud repülni, széthasítja az eget,
Ha megtehetné… ha lehetne… sajna nem lehet.
Van jó nagy, két szárnya, rajta sok toll, töretlenek,
De az ég országútjai, jaj (!) egyenetlenek.

A varjú magasan is jár és messzire ellát,
De nincs miért, mert nincsen, kit a látvánnyal ellát.
Senkit nem érdekel egy varjú a nagy tömegből,
Örüljön, hogy előbukkanhat a légörvényből.

A varjú lenéz és mit lát… kietlen pusztaság,
Belekárog a világba, ez kiábrándultság.
Erőlködik, szárnyal tovább, a végtelent nézi
És tudja, mint egy tömegvarjú, majd karón végzi.

Vecsés, 2001. december 16. - Kustra Ferenc József – anaforában íródott