Idő 
Értékelés 
Értékelés Az idő vasfoga távol maradt
Lelkem s testem nem remeg
A kegyes halál, mint lángoló
Tollú keselyű vijjogva csapkod
Már ezer éve nyughelyem
Felett
Lelkem s testem nem remeg
A kegyes halál, mint lángoló
Tollú keselyű vijjogva csapkod
Már ezer éve nyughelyem
Felett
Kishitűség – hűség – örök hűség…
Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…
Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?
Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…
A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…
Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…
Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…
Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…
Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…
Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!
Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…
Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…
Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?
Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…
A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…
Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…
Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…
Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…
Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…
Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!
Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…
Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!
Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…
Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…
Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban
Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…
Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…
Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!
Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…
Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…
Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban
Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…
Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…
Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.
Munkás… poéta-napok
Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…
Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.
Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.
Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.
Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.
Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.
Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.
Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.
Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.
Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!
Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…
Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.
Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.
Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.
Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.
Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.
Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.
Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.
Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.
Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!
Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
