Fontold meg végre a szeretet fontosságát,
fogadd el mindennapi létjogosultságát.
Nélküle az élet egy feltöretlen ugar,
gyomok hátán gyomok, mely szívet, s lelket takar.

Ne hagyd ki az életedből, ne hagyd elmenni,
szeretne Ő Nálad is lelked része lenni.
Add meg Neki hát Te is a lehetőséget,
varázsolni fog Neked is boldog életet.

Ne tagadd meg Tőle az igazak álmát,
éld át jelenlétének bizsergő hatását.

Előkerül néha pár gyerekkori képem,
összeszorul szívem,könnyes szemmel nézem!
Tudom,hogy hibáztam és okoztam sok gondot,
olyan ember nincs,ki semmit el nem rontott!

Végtelen űr tátong múltam s jövőm között,
úrrá lenni nem tudok,bús jelenem fölött!
Örök vihar tombol lelkem tüzes egén,
egy ismeretlen világ nyújtja kezét felém!

Arra vágyom mindíg,hogy újra boldog legyek,
ne állják el utamat sziklák,vízek,hegyek!
Repülni a magasban jobb életet várva,
távolodik múltam,de nem nézek már hátra!

Én Istenem fogd meg kezem,
Rád emelem tekintetem,
glóriáddal terítsd lelkem,
szereteted gyógyír nekem.

Én Istenem fogd meg kezem,
töröld le a könnyes szemem,
szavak nélkül imádkozom,
hálámat csak Neked adom.

Én Istenem fogd meg kezem,
érted dobog fájó szívem,
fájó szívem felajánlom,
áldásodat kérem, s kapom.

Én Istenem megköszönöm,
Te vagy nekem minden öröm,
minden szép, mi Hozzád emel,
kitárd karod hív, felemel.

Én Istenem látom arcod,
nyomot hagy bennem mosolyod,
érted élek, érted halok,
én Istenem Tiéd vagyok!

Azt álmodtam Istenem,
megvolt nekem mindenem.
Kék volt az ég, s végtelen,
lelkem úszott békében.

Szívem tárva, nyitva volt,
szeretet belé hatolt,
később Fénnyé változott,
bejárta a világot.

Földünk minden lakóját,
csillogó Fény járta át,
hogy
Ember és Föld élhessen,
szeretetben békében.

Boldog szívvel ébredtem,
égő vágyam énnekem,
hogy
az Ember rátaláljon
és valóssággá váljon!

Sokfélék vagyunk, olyan különbözők,
éljük a múltunkat, s a már szebb jövőt.
A Ma-ra már régen elfogyott az erőnk,
elveszett a Most, ezért nincs rá időnk.

A pillanat öröme már nem létezik!
Mi volt, s mi lesz majd? Az ész ábrándozik.
Küszködünk, harcolunk, nem a Ma-t éljük,
a Most-ot a múltra, s jövőre cseréljük.

Nem vesszük észre az \\'apró\\' csodákat,
szivárványt az égen, s az égig érő fákat.
Elszalad mellettünk ez a rövid élet,
Köd borítja már lelkünkben a szépet.

Testünk és lelkünk egy új napra vár,
lelkünkben még ott él a reménysugár.
Felejtsük a múltat, hagyjuk a jövőt,
adjuk a Ma-nak a testi, lelki erőt.

Éljünk a jelenben, igaz szeretetben,
fürdessük egymást a tiszta Égi Fényben.