Befolyásolják az életkörülményeim a gondolataimat.
Vannak utcák minek kövein sétálva mindig te jutsz eszembe,
vannak szobák,amik magányomba zárnak.
Vannak pillanatok,amikor megtagadok élőt és holtat,szentet és bűnöst,
Istent az összes angyalaival. Csakis a boldogságért.

És hiányzik amikor én vagyok.
Hátrálok,sokat.. de csak hogy ne gyere szembe.
Előzök,hogy magam mögött hagyjam akik rám várnak.
Voltam,ember,ki egykor elmondhatta magáról,hogy rád vágyok.
Lelkem mára az ördögé,mindigis égetni foglak örök lángjaival.
Hogy megtudhasd mit jelent a szenvedés.

Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.

Holdvilág süt , már arcodon ég,
bőröd bársonyára ráragyog-
fáj a szívem egy igaz szép
falusi nótára... ó jöjj most,
fújad vélem, hogyha emlékszel
babám, szépen elolvadt a hó
s a virágok is bújtak aznap
és megindult én szerelemes
féltő lelkem ennyi szépre, ó
hogy volnék irántad érzéketlen
Hiszen te vagy nekem való

szendergés közben szép szemed úgy néz
aludtam, hogy veled álmodhatok;
kevés ez, mint pohárfenekén a méz
lesütött szempilládra csókot adok
nem egyet, sőt százat sóváran,
Egyedül vagyok, s elábrándoztam,
mindig várlak pedig te nem jöhetsz....

Már születéskor kezdődhetett ez,mindig mások miatt szenvedtem. Amit nem követtem el, az is rajtam csattant, mint korbács hegyes karmokkal, a lelkembe mart. Próbáltam én megfelelni, erőm felett cselekedni,barmit tettem nem volt elég, s úgy ereztem, ez végleg felemészt. Egy borús napon minden más lesz, hatalmas esővel s mennydörgéssel, belőlem egy hurrikán lesz. Mint ezer évnyi pokol kínja, kívánkozik ki belőlem a fájdalom, minden egyes szóban. Dühöngve, őrjöngve kiabálok a világnak, hallgasson meg valaki ki érti amit a szívem kívánna. Mint tiszta lelkű gyermek, jöttem e világra. Most is szememben el, ugyan az a fény, de nem vagyok mar az, ki egykoron tiszta lélekkel élt. Szívem s lelkem darabokra tépve él, tengődöm a nagy világban, keresve a végső célt. Talán lesz aki megtisztítja, bemocskolt lelkem, s begyógyítja sebeit, mit mások tettek vele. Hiszem hogy lehetek, szerető szívű gyermek, s ha bárki megkérdezi, mondhatom: jó ember lettem.

Már meghaltam, ne sírjatok. Fentről mosolygok rátok, s csillagként ragyogok. Latom hogy hullik könnyetek,s együtt érzek veletek. Eszembe jutnak az együtt töltött idők, sok kedves mosoly, rengeteg közösen eltöltött idő. Ha esik az eső, titeket siratlak, mert tudom, nem lehetünk együtt újra. Ha ragyog a nap, mosolygok reátok, mert visszagondolok ti rátok. Mennyi szépet és jót adtatok nekem, így visszagondolva az élet, ne mis oly förtelem. Használjátok ki minden egyes percet, legyetek boldogok, és elvezzetek az eletet. Egy napon minden feledésbe merül, én fény kent ragyogok rátok, és tudom, emlékem szívetek mélyére kerül. Nem leszek a feledésé, bennetek tovább élek, miattatok éltem, ennyi közös evet.könnyes szemmel búcsúzom tőletek, mert szívem mar nem dobban, lelkem tovább el, míg emlékem fent marad.