A nappal gyönyörű volt, az ég felhőtlen és valószínűtlen kék,
A forró és aranyló sugarak testünket, lelkünket ölelték...
Tombolt a hőség, homlokunkon ott voltak az izzadtság gyöngyöcskék.

Ez ritka pihenő napunk volt, túráztunk fent a hegyekben,
És csak átadtuk magunkat… csak elvoltunk… a természetben…
Fenyőillat, bogárzümmögés, szellő… pókháló, lengésben.
*
Természet és mi.
Bóklászás a fák között.
Átlényegülés.
*
Zöld változatok…
Különleges kavalkád.
Szemkápráztató.
*
Fűben ültünk, természetben és úgy ebédeltünk,
Falatoztunk, különféle szendvicseket ettünk…
Eközben múlhatatlanul káprázott a lelkünk.

A nap gyorsan elmúlt, a jóleső fáradtság uralkodott!
Hegyről lefelé hazaindultunk, est kéjesen támadott…
Holdfény, ezüstben átvette a terepet, hatalmaskodott.

Vecsés, 2015. október 23. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjú -ban…

Az ember, óh, se nem szép, se nem jó!
Általunk meg nem változtatható.
Csak úgy tud változni, ha belülről jön a szükséglet
És ez változtatja meg, mi lelkében… benne véglet.

Vecsés, 2014. január 25. - Kustra Ferenc József

Pedig érdemtelen vagyok rá…

Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.

Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.

Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.

Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.

Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.

Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)

Látszik, hogy ideér a tavasz…

(Senrju)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt… virág kezdemény… volt.
Illat és látvány.

(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.

A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett…
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.

Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán…
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*

Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét… gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan… őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.

Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc József – Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös –ben.
(A Senrjú is „haikuforma”, de itt nem a természetről szól, hanem azért nevezzük így, mert az emberről.)

Vannak napok
amikor úgy érzed,
senki se szeret.
Hogy nincs senki
ki ha baj van,
megfogná kezed.
Valaki...ki csendesen
a füledbe súgná:
"Itt a válam....gyere,
s a fejed hajds rá!"
Akkor gondolj arra
a milliónyi harcra,
amit eddig megvívtál
úgy hogy nem volt
a kezedben szabja!
Hogy neki rontva
magad a világnak,
nem adtad lelked
a fekete királynak.
Emeld fel fejed!
S ne kesredj el!
Mert egy olyan EMBER vagy,
aki minden csatát MEGNYER!