Honfitársaink őszelővel elutaznak…

(3 soros-zárttükrös)
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek,
Mi meg látjuk, gubbasztanak, figyelik felhőket…
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek.
*

(Eredeti: Basó féle haiku)
Hajnalhasadás.
Napfény, meleg, majd hőség.
Tarló is kiég.
*

Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben,
Érzik, jön a tél, menni kell, testüknek és lelkükben…
Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben.
*

Sarlóél kopott,
De az asztagok állnak…
Éjjel eső lesz.
*

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak,
Vége már a nagy utazás előtt, sokak ábrándjának…
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak.

Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon,
Nyáron, élvezték a létet és fürödtek a homokdombon…
Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon.
*
(Senrjú trió)
Haragos eső,
Viharos villámlások.
Zajok, ijesztők.
*
Kusza felhők közt,
Az ég, éppen felsejlik.
Eső várható!
*
Váratlan felhők,
Miket ősziszél sodor.
Őszi vihar jön.
*

(Septolet)
Hosszú út,
Nincs kiút,
Idő fut.

Oda kell érni,
Végig repülni.
Élet ilyen,
Tényes-ténytelen…

Vecsés, 2021. szeptember 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[A 3 soros-zárttükröst úgy kell olvasni, hogy először az 1. és a 2. sort, egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és így előjön a kétféle látásmód gondolatisága… Mintha egymással szemben ülnénk és kivágnánk a tortából a legközelebbi szeletet, ami ugyanaz, de mégsem…]

A nyári zápor végigvert a kertemen,
Vad és heves volt, végigment a lelkemen.
Esett, zuhogott, nagy cseppű, és meleg volt,
Fújt a szél is, fakoronát összekócolt.

Pár percig tartott, talán végtelen volt,
De elmúlt ez is, máshová vándorolt.
Friss lett a levegő, locsolni nem kell,
Vihar volt, már elment, magát elröstell?

Kutya lábosban néztem; egy centi esett…
Bizony úgy esett, hogy kutyát is meglepett.
Levegő finom, frissen tiszta, pormentes lett,
Vihar elment, ezen mindenki továbblépett.

Vecsés, 2011. június 3. – Kustra Ferenc József

A kezdetben csak egy izzó,
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.

Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?

Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?

A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.

Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.

Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.

Türelmetlenül battyog a kísérő szellemem,
Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem...

Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény,
Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény.
A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd!
Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd!

Emeld az arcot,
Közönyöd, magadról le!
Béke, szeretet.
*

Vágy benne örök,
Már kívánom a jövőt!
Gátmentes létet.
*

Félsz a jövődtől?
Nem kell előítélet.
Bontsd le kőfalat.
*

Akadályon át!
Szeretetláng világit.
Virágpor illat.
*

Harc, mit vívni kell.
Szabadság. csata heve.
Előre, fénybe!
*

Mely dimenzió
Vagy árny vezérli létet?
Együtt, végtelen.
*

Már, hosszú a lét…
Sok teher! Évtizedek!
Csend magányában.

Lelkemben már szúette fává lett a kereszt,
Vívódok, hogyan tovább… de, lelkem nem ereszt.

Vecsés, 2014. szeptember 30.- Kustra Ferenc József – íródott: versben és Európai stílusú haikuban…

Már mi sem nincsen, Margarita,
Már nincs szerelmesi praktika.
Köröttem fagyott lett
Minden, ez biz’ sorstett.
Elhagytál… lelkem kifosztása.

Volt jégvirágom, de elolvadt,
Sorsomban volt írva: elsorvadt.
Fagyos volt a létem,
Hiába volt hitem.
Picike boldogság… széthasadt.

Már mi sem nincsen, Margarita,
Nem süt rám lelked napsugara.
Emlékemben maradsz,
Ott is engem tagadsz…
Belöktél ördög karjaiba.

Vecsés, 2021. július 29. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.