Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik,
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.

Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.

Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.

Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József

Három szolgálati kutya, köszi, jól van,
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.

No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.

Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.

Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...

Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
Eltaszítani akarnátok, el is üldöznétek,
De fegyvertek nem hozza az áhított eredménytek…
Eltaszítani akarnátok, el is üldöznétek.

(Senrjon trió)
Nem akarok elmenni,
Így legyilkoljátok lelkemet…
Sors mibenléte?
*
Mondom: fölöttem nincsen
Hatalma senkinek… szeretném!
Hétköznapokban?
*
Koldusként járok házban,
Nincs vagyonom, már nincsen lelkem…
Nyomorult vagyok!
*

(Kínai versformákból duó!)
{A csüe-csü négy sorból áll. Szótagszám: 7/sor. Rímképlet: Rímképlet: xaxaa}
Fegyveretek visszahull…
Támadjatok, bár vadul.
Oly’ mélyen szenvedek én…
Ha megölsz… úgy voltam én.
*
{„Vágyódás délre”: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa}
Az élő
Alázat büntet!
Velem szemben alázat,
Nincs, de folyton csak kerget!
Sírba bekerget.
*

(Sedoka)
Életutamon
Csak zötykölődök, cél nincs.
Ha nincsen cél, így hová?

Életutamon
Tűzvész pusztít, ár rombol.
Sehová, percnek élek.
*

Nagy erők ellen nem lehet harcolni, mer' rám hullik…
Ki erről győzködik hittel, az hevenyül hazudik.
Mindig is átgázoltatok törve-zúzva sorsomon;
De az éjszakám, szép és szabad: szépeket álmodom!

Vecsés, 2022. január 4. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. Íródott: alloiostrofikus versformában.

Az egész kora reggeli napsütésben,
Milliónyi vízcsepp csillogott a fűben.
Nap ébred! Még semmi meleget nem adott,
Beborította az árokparti bokrot.

Csak néztem, a sok vízcsepp millióra törte a napsugarat,
És ez önkéntelenül, ajkamra csalta csodálat-szavamat.
Juhé! Ámultam-bámultam, közben fénysokaság beterített,
Ahogy rám vetültek… lelket melegített, jókedvre derített.
*
Fűbe léptem, ahogy mentem, vizes lett a cipőm.
Nem bántam, sőt élveztem, csak úgy ringott a csípőm.

Jó kirándulás volt, csak véget ért, kár... de jó volt!
Már beértem a munkahelyemre. Jó reggel volt.
*
Millió fénysugár,
Fényük rám vetül, elborít.
Harmatcsepp, cipőkön.
Csodálat tolult ajakra,
Napsugárnyaláb az arcra…
*
Arcomon elégedettség,
Cipőn, kívül sok vizesség.
Csodálat szava föltolul,
Fénysugárban arcom virul.

Vecsés, 2015. május 14. – Kustra Ferenc József – íródott; versben, TANQ –ban…

Hmm… már látom, hogy olyan vagyok, mint egy pici ólomkatona,
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya…

De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel,
Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel…

Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön,
Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön…

Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott,
Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott…

Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát,
Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát…

Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel,
Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel…

Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája,
Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája.

Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor.
Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor…

Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben,
Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben.

Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom
Mikor osszák már nekem az obsitom…

Erről… persze csak, állva álmodozom,
Mert rám szabott sorsom át nem hághatom...

Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében,
Ha nem vesztenek el a harc hevében…

Vecsés, 2015. április 6. - Kustra Ferenc József